Ha valaki fiatalkorában soha nem alakított ki stabil párkapcsolatot, akkor "elmúlhat" az erre való képessége? Magyarán ha túl sokat van egyedül és csak randizik, de nem találja a megfelelő partnert, akkor nagy eséllyel egyedül is marad?

Mert szerintem ilyenkor már elképesztő a lemaradás ahhoz képest, aki fiatalon elköteleződik és átáll arra a működésre, hogy együtt tölti az idejét valakivel, együtt gondolkodnak, megtanulja megosztani a dolgait, jártasságot szerez a másikkal való együtt gondolkodásban, stb. Én egy elég érzékeny és sérült valaki vagyok, eleve kevés lánnyal tudom elképzelni az összhangot, viszont ez azt eredményezte, hogy már bőven benne vagyok a felnőttkorban, de még soha nem volt hosszú távon senkim. Nem része az önképemnek, hogy valaki párja vagyok, nem fejlődtem, mert nem éltem meg a vágyaimat valakivel. Nagyon bensőséges tudok lenni és rengeteg konkrét tervem van, hogy hogyan éljem valakivel az életem, miket csináljunk, hogyan tegyük mélyebbé a kapcsolatot, de egyszerűen nem sikerül ezzé az emberré válnom. Amikor közel kerülök hozzá, akkor mindig bekapcsol valami nagyon erős szorongás. Félek, hogy most már így maradok, mert ez rögzül, merevedik a személyiségem.