Miért bánt ennyire a társkeresés annak ellenére, hogy nekem nem lehet párkapcsolatom?

Nem járok pszichológushoz.

Pl egyetemen a csoporttársaimnak köszönök de ennél tovább sohasem sikerült mennem. Mindig azon gondolkodom,hogy mit is kellene mondanom és ilyenkor semmi sem jut az eszembe, teljesen leblokkolok, ha nem csak a nőkkel hanem bárkivel is beszélgetnem kell. Akiket tegyük fel 10 éve ismerek velük írásban elég jól el tudok kommunikálni de szóban már kevésbé. Vannak dolgok amik meggátolnak benne, mint pl az ,hogy nem merem a külsőmet és magamat mások előtt felvállalni. Így érzem a jelenlétemmel csak zavarok másokat és senki sem kíváncsi rám. Ezért az egyetemen is az utolsó sor utolsó padjában csendesen meghúzom magamt.

Fiatalságom ellenére kopaszodom. Amit egy ideje már meguntam és inkább teljesen leborotválom a hajamat. De úgy összességében a teljes megjelenésem kinevetni való.

Azért döntöm el magamban,hogy zavarom az embereket mert én ezt látom rajtuk. Tudom magamról,hogy nem vagyok jó társaság, megfelelő kommunikációs képességeim sincsenek. Emiatt nem akarok másokat kellemetlen helyzetbe hozni a tarsaságommal. Ezért inkább nem beszélgetek senkivel sem az egyetemen. Egyedül ülök az összes előadáson és ha végeztem az óráimmal akkor rögtön indulok is haza.