Vannak itt még rajtam kívül békés incelek, vagy csak az agresszív változat?

Van egy, aki mindig odaírja a korát meg, hogy incel, de a tettei teljesen mást igazolnak, mint amiket állít magáról, hogy békében lenne saját magával.

Én ritkán nézek fel erre az oldalra már, de nálam valahogy tizenéves koromtól kezdve az volt az idealista elképzelés, hogy lesz majd egy lány - EGYETLEN lány, akivel összepasszolunk annyira, hogy egy életet leélhetünk. És nem vagyok gamer kocka, többnyire ugyanolyan életet élek, mint mások és az incel fogalommal is akkor találkoztam szembe, amikor egyre többen a környezetemben a koromból kifolyólag kérdezik, megemlítik, hogyhogy nincsen párkapcsolatom. Illetve amikor - szintén a koromból kifolyólag - már-már agresszíven be akarnak csajoztatni, ezekben az nem tetszik, hogy ez legtöbbször kimerül a "segítünk a társkereső regisztrációban" vagy a "gyere el velünk iszogatni" és a "nyomulj jobban arra a lányra, ha tetszik" hármasfogat valamelyikében.

Emiatt észrevettem magamon, hogy a korábbi lelki békém kezd csökkenni és inkább egyre inkább építem le ezeket az embereket.

Ennek lett egy olyan pozitív hozadéka, hogy elindultam az anyagi függetlenség és az off-grid életmód irányába, viszont ugyanez a negatív hozadéka is, hogy egyre inkább azt érzem, valami elől menekülök, a többségi társadalom elől, akik nem tudják elfogadni, hogy nekem 30 fölött sincs senkim.

És ezt nem úgy kell elképzelni, hogy mindenki az én szerelmi életem (hiányával) foglalkozik, a többség szerintem elkönyvel magában, hogy biztos valami gáz van velem, az egyszerűbbek még hangot is adnak neki, hogy nem-e vagyok meleg vagy aszexuális, meg hogy nem szégyen, ha prostituálthoz jár az ember (nem járok, soha nem is jártam), esetleg "nem csodálom, hogy a mai nők mellett inkább a pornót választja az ember". Ezek mind tévesek és bár igyekszem elengedni, de hosszútávon idegesítenek. Főleg, ha nem tudom kikerülni, például munka miatt, ezért is említettem, hogy egyre inkább igyekszem menekülni a társadalomtól.

Meg van az, aki jobban megismer és pozitív tanácsokkal próbál ellátni, de ez se sokkal kellemesebb, mivel olyasmit akar rám erőltetni, ami nem én vagyok és ha feldühödik rám (vagy önmagára, amiért nem tud segíteni nekem), akkor kijön belőle az igazi énje, hogy valójában minden kapcsolat kompromisszumhegyekről meg veszekedésekről meg lemondásokról szól és nem akarja megérteni, hogy én nem tökéletes kapcsolatot keresek, mert pontosan tudom, hogy ezek elkerülhetetlenek, csak a mennyiségét akarom csökkenteni, jobban mondva nem megyek bele olyanba, amiről előre tudom, hogy nem működhet csak azért, hogy elmondhassam magamról, hogy volt ennyi x hónapos és annyi x éves kapcsolatom.

És nem passzívan kell ezt elképzelni, hogy csak úgy eltűnök, kihátrálok, hanem már a kapcsolat elején megemlítem ugyanolyan nyílt, asszertív kommunikációval, ahogy a pszichológusommal beszélek. Ő mondta egyszer, hogy bármennyire is úgy érzem, hogy reménytelen a helyzet, ne adjam fel, mert a mai világban ritka kincs az, aki ennyire nyíltan és őszintén áll hozzá az ismerkedéshez és a legtöbb kapcsolati probléma inkább abból ered, hogy a felek nem ismerik egymást eléggé és önzőségből elhallgatnak olyasmiket egymás elől, amik miatt később kódolva van a kapcsolat kudarca.