Nem hiszem el, hogy engem lehet szeretni, emiatt nem lesz soha komoly barátnőm?

Gyerekkoromban voltak önértékelési problémáim és olyan védekezési mechanizmust alakítottam ki, hogy nem erőltetem meg magam semmiben és akkor nem kell nagyot csalódnom.

Aztán a kapcsolatokkal is így lettem, hogy nem tudok lelkesedni az elején, folyamatosan arra számítok, hogy a másik elhagy, sok esetben meg is szakítom én előbb a kapcsolatot, hogy ne fordítva történjen meg.

Így mint egy önbeteljesítő jóslat végül be is következik általában, amire gondolok, sokszor még rá is teszek egy lapáttal.

Félek az elköteleződéstől ,de ez is amiatt van, mert valójában a csalódástól félek, hogy a másik nem fog úgy szeretni.

Egyszerűen ezt szoktam meg az életemben, a családomban,munkahelyen, egyetemen bárhol, hogy amit én mondok az nem számít semmit és nem érdekel senkit, vagy legalábbis teljesen mind1, mit csinálok, semmit nem változtat, fel se tűnik, hogy ott vagyok, de persze az is lehet, hogy ezt csak én beszélem be magamnak.