Miért mondják azt az emberek, hogy ez nem indok a "gátlásra"?

Nagyon gátlásos vagyok a társkeresésben. Ennek sok oka van, és összetett, de kiemelném az egyik fő okként azt, hogy a házam nincs túl jó állapotban.

Anyukám rákos volt, hosszú éveken át küzdött a betegséggel, (több mint 10 évig) apukám pedig e mellett alkoholista volt.

Előtte sem éltünk nagy lábon, de azt mondhatom, hogy átlagos körülmények között tengődtünk.

Az alkoholizmus és a rák együttese miatt nyilván egyenes út vezetett a ház állapotának fokozatos romlásához.

Plusz hiteltartozás is maradt, de ez már mellékes.

Nem szívesen fogadok vendégeket, néhány barátom szokott átjönni, mert velük úgy vagyok, hogy már úgyis látták, tudják milyen.

Néha kicsit rajtuk is látom a "fintrogást", meg ha volt is barátnőm ő is a baráti körből került ki, és már tudta hogy milyen körülmények között élek, de mindig is éreztem mindenkitől egy kis megvetést.

A rokonok kiszokták mondani, hogy mit gondolnak, ezért meggyőződésem, hogy mindenki ezt gondolja, csak a többség nem mondja ki nyíltan mert nem akar megbántani.

Ezen kívül bárkinek, barátnak, ismerősnek, kollégának jártam a házában, mindenkié szebb, rendezettebb volt mint az enyém.

Jómagam is azt gondolom, hogyha nem én laknék itt, visszataszítónak találnám a körülményeket.

Magyarázkodhatok, hogy átlagos a fizetésem, fogszabályzóm van ami bizonyos hónapokban megterhelő kiadásokkal jár, vagy hogy még mindig fizetek egy hitelt, de az nem változtat semmin sem.

Ráadásul kétbalkezes is vagyok, nem értek a barkácsoláshoz/komolyabb házi munkákhoz. (bármit megcsinálok, de nem lesz szép)

Nyilván próbálkozok, pl. kifestettem már, de már abban is biztos vagyok hogyha valaha megtudok majd fizetni egy szakembert letagadom hogy én csináltam. :)

Egy szó mint száz, szinte mindenki azt mondja, hogy van egy házam , és milyen jó, örüljek neki stbstb...ami tényleg szuper, hogy nem kell 150 ezret fizetnem egy albérletre, de közben meg ugyan úgy megvan a magam baja, mint annak aki pl. fizet egy albérletet, de az legalább szép, és kulturált lakás amiben él.

Aláírom, hogy az én helyzetem annál jobb, viszont egyedül innét nem tudok tovább lépni.

A jövőt abban látnám, hogy közös spórolással, esetleg ha úgy van akár egy CSOK vagy egy közös hitel bevállalásával felújítjuk a házat, de hát ezt rendkívül távoli jövőkép, tekintve, hogy előbb ehhez egy olyan barátnőt is kéne találnom akivel eltudom/tudjuk képzelni a közös jövőt.

Bárki bármit mond, mindenkinek fontos az, hogy milyen körülmények között él, és a legtöbb nőnek számít a pénz is. (nekem is számít férfiként, ezt nem fricskaként írom - persze nem ez alapján választanék párt)

Még aki azt mondja, hogy nem, az se szívesen költözne ki a szülei házából egy olyan házba mint az enyém (hacsak nem nagyon rossz a kapcsolata a szülőkkel, vagy nem hasonló körülmények között él mint én)

Nehéz leírni, hogy mi a baj a házzal, mert nem egy omladozó disznóól, de úgy tényleg van az összképben valami visszataszító. Itt-ott kicsit megállt az idő, sok régebbi bútordarab, megfáradt elemek, karcos padló, néhány falon minimális vakolatpergés is akad, és hasonlók.

A fürdőszoba teljes egészében a 90-es évek végét idézi.

Ez így ha nem is tűnik vészesnek, valójában élőben az, vagy sokkal baljósabb mint így leírva.

Volt már, hogy úgy éreztem valaki emiatt is(!) "menekült" el a velem való kapcsolatból, csak ezt most nem akarom kifejteni mert így is túl sokat írtam.

De mindenki azt mondja, hogy ezzel ne foglalkozzak, meg nem ez számít és hogy van magyarázat a miértekre, de közben mégis számít.

Őszinte válaszok érdekelnének, tényleg én gondolom ezt túl, vagy igazam van?