Egy nőnek mi gondja lehet az életben?

Nézzünk csak vissza az életemre. Meghalt az apám kicsi koromban, anyukám meg nyomorék lett egy balesetnek köszönhetően. A nagyapám óvodás koromban szexuálisan molesztált. Nem tudtam, mi történik, soha senkinek nem mertem jelezni. 11 éves voltam amikor anyukám már belecsömörlött az egyedüllétbe és összejött egy férfivel aki elfogadta a sérült lábával. Ez a hála érzés lehet a magyarázata, hogy egy nárcisztikus sheggfejt sikerült rászabadítania a családra ahol egy idő után már mindenki csak a túlélésért küzdött.

Ilyen körülmények között nem voltam túl jó tanuló, nem azért mert buta voltam, hanem mert nem érdekelt az iskola, az élet értelmén filóztam már fiatalon. De azért összeszedtem magam, egyetemre is bejutottam, igaz 23 évesen. Senki nem támogatott az elvégzésében, senki nem volt kedves velem azért mert nő vagyok, ez azért bölcsészkaron nem egy nagy szám.

25 éves koromig nem volt senkim. Ugyanis csak szexre kellettem volna pasiknak (akkor a netes ismerkedés még nem volt nagy divat). Én pedig alapjáraton egy konzervatív felfogású fiatal lány voltam és szerelmet kerestem, akivel családot alapíthatok stb.

25 évesen csókolóztam először. Nem mondom, hogy addig nem szenvedtem kegyetlenül. De így jár az, akinek tartása van.

A házasságomról most nem írnék, 12 év együttlét után elváltam, pedig tényleg össze illő párnak indultunk, de a problémák így is érintettek bennünket, és egy idő után más irányba fejlődtünk. No meg a hűségről nekem szigorú elképzeléseim vannak. Önmagamon kezdve. Ja, a gyerekemnek van egy gyógyíthatatlan problémája, de ez semmi ahhoz képest, hogy hány emberrel dughatnék társkeresőről, ha akarnék, igaz?

Negyvenes egyedülálló anyaként, tanárként valóban fenékig tejfel az életem, csak csettintenem kell és sorba állnak előttem a férfiak és megsúgom, csak azért vagyok évek óta egyedül, mert Rájengoszlingra várok.

"Egy nőnek mi gondja lehet az életben?"

Ó, nem is tudom.

Kérdezd meg a nagynénémet, aki rákos.

Kérdezd meg az egyik barátnőmet, akit tizenöt évesen megerőszakoltak.

Kérdezd meg egy másik barátnőmet, aki végignézte, ahogy megölték az anyját.

Kérdezd meg a szomszéd nénit, aki tolószékbe kényszerült.

Kérdezd meg meg az egyetemi professzoromat, akit éveken át bántalmazott a férje.

[link]

Az unióban végzett felmérés a nők ellen elkövetett fizikai és szexuális erőszakról. Ez alapján minden 3. nő áldozata ezeknek. Ez is az elhanyagolható szélsőséges kivétel? És akkor még nem is beszéltünk a szexuális zaklatásról. Ez már 90-95% körül mozog. Mesélj még kérlek, hogy ez mennyire könnyű.

Az meg, hogy a nők nagyobb arányban kérnek segítséget (szakember, barátok, család, …), hogy feldolgozzák a traumát, enyhén szólva nem érv. A férfiak úgyszintén megkaphatják ezeket a segítségeket. Csak nekik is kérni kell. Senkinek nem hullik semmi sem az ölébe, hiába könnyű ezzel takarózni, és ezzel magyarázni a személyes sikertelenségét.

Te is elmehetsz pszichológushoz, pszichiáterhez, nem feltétlenül kell magánrendelésre menni, ha nincs hozzá keret, vannak ingyenes lehetőségek is, csak utána kell járni.

Történetesen 4. éve tanulok kutatásmódszertant, köszönöm kérdésed.

De igen, hagyjuk a reprezentatív mintán végzett felméréseket, mert a 48-ás válaszoló még nem hallott olyan nőről a környezetében, aki erőszak áldozata. Az aztán a reprezentatív felmérés.

Arról is kismillió felmérés készült, hogy a valódi áldozatok csak töredéke jelenti az erőszakot. Valamiért az az érzésem, hogy ha van is áldozat a környezetedben, akkor nem egy ilyen arrogáns nőgyűlölő baromnak nyílnának meg. Amúgy meg tényleg, ha nem látod, akkor nincs is. Ez remek érv.

Te beteg vagy. Mutasd egy embert a környezetben, akinek nincs valamilyen traumája.Mindenkinél volt legalább egy haláleset a családban 99%ban, és mindenkinek van vmi az életében, aminek a hatásait nyári a felnőtt életében. Átlag életem van, nézzük csak:a nagyapám szívrohamánál ott voltam, ott halt meg szegény előttem. Asztmás lettem gyerekkoromban, sokat voltam tüdőintézetben.Elváltak a szüleim(hál Isten), de onnantól a kissé ideggyenge anyámat nekem kellett támogatnád 14 éves koromtól.És mindig szegények voltunk, mert apám mindig megtalálta a módját, hogyan verje el a pénzt. És ez még sztem egy jobbféle gyerekkor volt.

A nőket ma is diszkriminálják, főleg az olyan pasik, mint te, akik mindig jobban tudják, hogy mi a jó a nőknek, meg hogy jól a helyük. A nők kevesebbet keresnek, és főleg a fiatal nőknél, ha van férfi jelölt egy àllásra, azt fogják felvenni, mert a nő megy szülni, meg táppénzre a gyerekkel általában, nem a férfi. Te a luxus nők világáról értekezel,de hidd el, ők sem rajonganak a testük kihasználásáért, csak elfogadható áldozatnak tekintik a jólétükért cserébe.

1. Ha szexre vagy párkapcsolatra vágyom akkor egy olyan emberrel szeretném ezeket, aki nem a paraszt Józsi, vagy a 60 éves Laci bácsi. Mondjuk 10 bepróbálkozóból 1-2 aki néz is ki valahogy, korban is illik hozzám és vonzó.

2. Soha nem kaptam én vagy bármelyik barátnőm kevesebb büntetést mert nők vagyunk. Ez max a filmekben van.

3. Egy férfi csak akkor van örök magányra ítélve ha nála fényévekkel jobb csajoknál próbálkozik folyton. El kell fogadni hogy a 160 centis, kancsal Lacikának Bivalypusztáról nem lesz Angéla, a 10/10 és bombacsaj a barátnője. Viszont egy korban és gondolkodásban hasonló nőt találhat magának.

4. Sosem kaptam előnyösebb pozíciót, ajándékokat, vagy ingyen belépőt csak mert nő vagyok. Az meg hogy a páromtól miket kapok teljesen egyéni. Ő is ad nekem nagyobb ajándékokat, én is neki.

Linket kérek arról hogy minden 2. egyetemista prosti ;)