Más férfi is észrevette a férfiszervezet korai önpusztító mechanizmusát a társkeresési sikertelenség esetén?

Érdekes, ismerek néhány rossz házasságot, amiben mindkét fél boldogtalan. Általában a pár férfitagján látszik meg brutálisan. Lehet, hogy azért, mert nem borotválkoznak. Meg a nők kibeszélik magukból, a férfiak meg nem tudják egymás közt megbeszélni a problémáikat.

Tinédzser korom bálványa, akibe minden lány szerelmes volt az ismerősi körömben, magamat is beleértve, egyáltalán nem szerelemből nősült. Szerelmes volt egy gyönyörű lányba, de valamiért szakítottak. Utána a srác évekig rá se nézett senkire. Olyan 3-4 év múlva már próbálkozott, de érződött, hogy igazából nem tud szerelmes lenni. Nálam is kopogtatott, de ilyen egyet előre kettőt hátra módon, én meg nem akartam szamár lenni a ló helyett, inkább ellöktem magamtól. Utána együtt volt egy csajjal, akibe különösebben nem volt szerelmes, de az is szakított vele. Ezután fénysebességgel feleségül vett egy borzalmasan csúnya nőt. Ez a srác 40 éves korára egy koravén ember volt, ma már rá se ismerek, bár csak képen és videófelvételen láttam mostanában, de ijesztő, ahogy kinéz. Nem ismerném meg az utcán. Elhízott, üveges tekintet. Nem ezt a sorsot érdemelte.

Ezt a kérdést én írtam ki nagyjából egy hete.

https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__tarsk..

A válaszok közt olvashatók az én tüneteim is, amik gyanúsan egyformák szinte minden sorstársnál. A #19-essel egyetértek, szinte ugyanezek jelentkeznek nálam is. Egyébként mindez egy hosszan tartó mélydepresszióval kezdődik, amiből kialakul minden más, többek közt:

-alvászavarok

-apátia

-a veszélyérzet és az életösztön csökkenése

-akár dühkitörésekig fajuló ingerlékenység

-motiválatlanság, céltalanság

-enyhétől középsúlyosig terjedő elbutulás

-kezdődő alkoholizmus

-más emberek iránti teljes empátiahiány

-enyhe megőrülés, határeset-paranoia

És akkor ez az állandó stressz a maga velejáróival együtt vélhetően nagyon jót tesz a szívnek, az agynak, meg úgy az egész szervezetnek en bloc. Személy szerint egy csöppet sem lepődnék meg azon, ha pár éven belül (most 28 vagyok) rákot diagnosztizálnának nálam, vagy megmakkannék agyvérzésben, netán szívrohamban. És igazság szerint üdvözölném is, ha így alakulna, legalább ebben a teljesen értéktelen létezésben nem kellene tengődnöm tovább.

" igazából arra keresem a választ, hogy miután egy férfi elveszti természetes funkcióját, ebből fakadóan fog-e az illető teljesen leépülni?"

De basszus, attól mert valaki férfi ne degradálja magát már le spermazsákká! Akkor ennyi erővel gyakorlatilag mindenki depressziós lehetne, akinek nem születik gyereke. Mert az az élet értelme ugyebár...

A leépülésnek az az oka, hogy ettől a szemponttól teszed magad értékessé, és ezért fog ez a legnagyobb problémáddá válni. Csomóan élnek vallásukból vagy hivatásukból kifolyólag cölibátusba, életük végéig, akkor nekik is be kéne csavarodniuk. Nekik ez azért nem jön össze, mert ezt csak velejárónak tarják és kész. Másra fókuszálnak, nem betegszenek bele. Emberi kapcsolataik nekik is vannak, és ezzel megelégszenek.

24-es, látszik, hogy lövésed sincs a problémáról, soha nem voltál még csak hasonló helyzetben sem. Ennek ellenére olyan magas lóról olyan megmondóember stílusban osztod az észt, hogy az valami gusztustalan.

Ettől a szemponttól teszi magát értékessé, igen, mert ez A SZEMPONT, ami meghatároz egy férfit, férfiként. Erre születtünk, erre vagyunk kódolva. És mivel sajnos intelligenciát is kaptunk, így fel tudjuk fogni a kudarcainkat.

Az inceleknek soha nem önmagában a szex hiányzik. Ezt milliószor leírták már. Hanem, hogy VÁGYJANAK rájuk. Hogy a nők vonzónak, tehát értékesnek tartsák őket férfiként. Ha egyetlen nő sem vonzódik hozzád, akkor a te értéked férfiként NULLA.

Igen, egy nagy kövér 0.

Az meg hogy a nem önként vállalt (!) cölibátust is idekevered, az röhejes, és akkora ostobaságról árulkodik, hogy inkább menj át más típusú kérdésekhez. Tényleg, halvány lila gőzöd sincs ehhez a témához.

Az elmagányosodás kényszere olyan, mint egy végtelen fekete alagút, amelynek a végét befalazták. Az ember természetéből adódóan vágyik az elfogadásra, a szexualitásra, a társra. Ez az egyik legalapvetőbb szükséglet. Ismerjük a Maslow piramist, ugye? Nem véletlen, hogy a szex a legalján van.

Hasonló ez, mint az éhség. Képzeld el, hogy három napja nem ettél. Már minden bajod van, már a lelked eladnád egy penészes kenyérért is. Én meg odamennék hozzád hasonló megmondóemberként, és azt mondanám:

"azért vagy rosszul, mert az evéstől teszed magad függővé. Egyes papok hetekig is böjtölnek! Akkor te meg mit nyígsz, hogy nem kapsz enni?! Inkább foglalkozz a hobbijaiddal, keress más elfoglaltságot. Az étel nem olyan fontos. Ne gondolj a éhségre és akkor elmúlik!"

Őszintén kívánom, hogy ti vagy a gyerekeitek tapasztaljátok meg, mit is jelent valójában az ÖNKÉNTELEN CÖLIBÁTUS létforma.

Régen nagyon tetszett egy csaj. Nem csak külsőre, személyiségre is. Olyan kedves, finom de mégis határozott, bájos, komoly, ugyanakkor életvidám. Tényleg nagyon bejött. De persze nem lett semmi, sohasem próbálkoztam be végül nála rendesen. Úgy éreztem, kevés lennék én oda!

Évekkel később rákerestem face-n. Látom: kapcsolatban. Kíváncsiságból lecsekkoltam a pasiját.

Jóképű. Az az igazi divatos helyes, cukipasi. Pénzes. Cége van, saját lakása (Budapesten!). Az a tipikus pasi, akiről a csajok álmodoznak.

Azt hiszem, jól tettem, hogy nem próbálkoztam be a csajnál annak idején. Megkíméltem magam egy megalázó visszautasítástól...

Ez az az érzés, ami tönkretesz. Amikor egyszerűen TUDOD, hogy kevés vagy. Hogy a hierarchia alján vagy és esélyed sincs kijutni. A reménytelenség. A tudat, hogy az életed igazából kudarcok sorozata.

25-ös: ez egy nagyon jó és egyben nagyon fájdalmas megfogalmazás is :(

Mert igen, a legnagyobb baj ha az ember SOHA nem érezheti magát értékesnek, mert tetszik vagy sem, de ez MÁSOKTÓL fog függeni mindig!

Csak akkor lehet valakinek önbizalma, önbecsülése, ha MÁSOKTÓL kap erre visszajelzést, ha ÉREZTETIK vele, hogy ő egy értékes ember valamilyen szempontból!

És oké, nem mások elvárásainak kell megfelelni, de NEM LEHETSÉGES elvonatkoztatni a többi ember véleményétől és visszajelzéseitől.

Szóval mindent összegezve oda jutunk, hogy akkor is csak mások elvárásainak kell szinte mindig, egész életünk során megfelelni.

Aki ezt soha nem éli meg, soha nem tartják értékesnek, nem kap pozitív visszajelzéseket senkitől egész életében, az mégis mitől érezze magát jónak, mitől legyen önbizalma, önbecsülése?

Ez egy végtelen lefelé tartó spirál is egyben. Mivel soha nem kap pozitív visszajelzést, egyre jobban leépül a saját magába vetett hite is az illetőnek, amitől még esélytelenebb lesz az, hogy valaha is elismerik, valaha is vonzónak fogják tartani. És ezek a folyamatok egymást erősítik, amiknek lehetnek testi tünetei is, sőt lesznek is.

Nyilván lelki tünetek már sokkal, de sokkal hamarabb megjelennek.