A pénzes pasis becsípődésű emberek valójában amiatt frusztráltak, hogy ők nem születtek gazdagnak, így mindenképp válaszút elé kerültek?

#3: Attól, hogy a rozsdaövezetekben így működött, még Budapesten meg normálisabb megyeszékhelyeken voltak minőségi programok, normális, felső-középosztálybeli emberekkel, nem csak a cigi-szipu-bio-herbál a legálfal mellett a kiserdőnél. És attól még, hogy te be tudtál ülni néha egy 130 forintos kőbányaira valamelyik sarki késdobálóba a haverokkal, nem szipuztál, nem drogoztál és cigiben sem ukránt szívtál, hanem legalább a közepes minőségűt meg tudtad venni, még nem voltál középosztály. Még ha annak is érezted magad.

A pénz mint akadály pedig akkor merült fel, ha a punkoktól magasabb igényességi szinten akartad művelni a cigi, buli témát, nem előzte meg több órányi tarhálás - ez amúgy meg nagyvárosban egyébként is könnyebb. A csajozás meg szintén, ha jó volt a közel 40-es, jó testű, szép arcú, fehérmájú 3 gyerekes Oláhné Rostás Rozália, a 120 kilós lány, akivel nem szívesen mutatkoztál volna, viszont csendben vagdosta az ereit, miután elvetted a szüzességét és letagadtad nyilvánosan, hogy valaha közöd lett volna hozzá, illetve publikus, komolyabb barátnőnek jobbat szerettél volna egy lelkisérült bipoláris borderline csajnál, akit megerőszakolt a nevelőapja, így a szexuális életetekre is rányomta a bélyegét.

#5: Vedd észre, hogy egy önbeteljesítő dolog is, mivel ha lett volna affinitásuk a csajozáshoz, akkor csajoztak volna, akármilyen alja szinten is, talán már gyerekük is lenne. Ha pedig a karrierépítéshez, akkor mostanra meggazdagodtak volna és mostanra nem csak 1-2 panellakás meg 6 éves kocsi meg 3-400 nettós fizetés lenne mindenük, amivel szintén azt látják, hogy a gettóban a segédmunkásnak is van csaja, a gazdagabbnak meg szintén. És továbbra sem akar a gettóba tartozni, így meg kell céloznia a gazdagabb szintet.

Egy kis társadalomszerkezet. A középréteg MINDIG átmeneti. Olyan a legritkább esetben van, hogy valakinek az a célja, hogy középosztálybeli szinten maradjon. Háromféle embertípus van.

Az egyik, a törekvő. Egy törekvő nő nem perspektíva a törekvő férfinek, mert nem hiányzik neki egy hajcsár, aki bármikor lecseréli egy jobbra és ezt nem is nagyon titkolja, hiszen az az elve, hogy a férfi ugyanúgy lecserélné őt fordított esetben. Az ilyen nőre maximum útitársként lehet tekinteni, de ott is kell valami közös érdek.

A másik a tipikus szemellenzős, aki abban a szemléletben él, hogy amit elértél, az örökké a tiéd és nem kell érte újra és újra megküzdened. Hogy megvettük a házat, kocsit és onnantól az úgy van. Ezek törvényszerűen csúsznak le, a kérdés csak az, hogy mikor. Hiszen a külső körülmények által ők a legveszélyeztetettebbek, hiszen úgy élnek, mintha nem lenne holnap.

A harmadik pedig látszólag hasonló, mint az előző, a különbség abban van, hogy míg az előző a saját hibájáért és könnyelműségéért a külső körülményeket okolja, legyen az devizahitel, Questor, covid vagy bármi, addig ez egy fokkal jobb (mármint morális értelemben), mert még ideológiát is gyárt hozzá, hogy "ha lepereg előtted életed filmje" vagy "sosem tudhatod, hogy mikor halsz meg", meg "kezdj el élni, legyen mire emlékezni", röviden és tömören a szerencsésebb Carpe Diem emberek, akik még nem süllyedtek le, örök pozitívak, csak nem esik le nekik a tantusz, hogy igazából hiába kedvelik őket sokan, ez a kedvelés addig a pontig fog tartani, amíg nem szorulnak rá mások segítségére. Utána mindenki eltűnik mellőlük, sőt, még beléjük is rúg, hogy nem kellett volna könnyelműen élni, mert ott jön el az ilyen emberek ideje, akik így vezetik le a kuporgatásuk és szenvedésük miatti frusztrációt, hogy "na most végre győztem, hiszen te kérsz tőlem, te vagy alattam, én fölötted, pedig eddig mindig irigyeltelek, amiért te mertél élni, én meg mindig csak a sötét jövőre gondoltam és már bánom, hogy a covid előtt nem utaztam meg nem mertem belevágni ebbe vagy abba a vállalkozásba, vagy a többit."

#6: Pedig lényegében ugyanannyira visszavezethető az élet értelme e kettő tényezőre, mint arra, hogy mindannyian atomokból állunk.

A pénz, mint a legjobb univerzális ős-erőforrás, amiből bármilyen más erőforrást tudsz venni az élet egyik hajtómotorja, akár tetszik, akár nem. Nem minden, valóban nem, hiszen ahogy a harmadik embertípus példám is mutatja, vannak azok az emberek, akik a semmiből is megélnek a jég hátán, az igazi életművészek. Csakhogy ez ugyanaz, mintha az extrém sportoló röhögné ki az alpinistát, hogy míg ő minden nélkül át-egykerekűzik két felkőharcoló között egy kötélen, addig ő meg mindig kiköti magát duplán is.

Két annyira különböző embertípusról van szó, mintha a lónak próbálnád meg magyarázni, hogy neki is van erős fogsora, izmos teste, tud rúgni nagyot, miért nem lesz kicsit agresszívebb és akkor talán el tud ijeszteni pár félősebb oroszlánt.

Van, mikor valakit teljesen másképp nevelnek a szülők, mint ami ő maga lenne és később találja meg önmagát, de ezekből az esetekből nem kéne általános következtetéseket levonni, hogy majd valaki simán lesz ilyen carpe diem ember, mindent csak akarni kell.

Mielőtt ilyet állítasz gondold végig, mitől félsz vagy mitől undorodsz és képzeld el, hogy nap mint nap azt kéne csinálnod, mindezt úgy, hogy az nem valami kényszer munka, amit csinálsz ideig-óráig, hogy ne lakoltassanak ki, hanem aminek bizonytalan a végkimenetele.

Nem minden ember tudna például embereket összekanalazni az úttestről. Vagy beteg embereket testnedvekből kimosdatni. Esetleg 40 kilós zsákokat cipelni, ez utóbbihoz alap edzettség is kell, különben az első nap negyedénél összeesel. De ezekre még rátrenírozod magad kényszerből, hisz ott lebeg előtted egy konkrét dátum, hogy jövő hónap tizedikén fizetést kapsz érte.

De ezzel szemben még egy egyszerű "gyúrd ki magad" is olyan, hogy legtöbbször te fizetsz érte, jó esetben ingyen megúszod, de akkor magányosan, egyedül kell saját testsúlyos edzéseket csinálnod és nincs semmi a végén. Bizonytalan minden, csak halvány remény van.

Na pontosan ezért van az, hogy az emberek 80%-a alkalmazott meg a vállalati hierarchiában helyezkedik el felsőbb szinten is, míg a maradék az, aki egyéni vállalkozó vagy független befektető. Mert utóbbi kettőhöz erőteljes hit és egy jó értelemben vett csőlátású elhivatottság kell.

#8: Szerintem elég jól összefoglaltam. Az időgép, az gátol meg benne, hogy 30 évesen már lemaradtam az őszinte tini szerelmekről meg a 25 alattiak is fintorogva néznek rám, 40 körül meg már 30 alatti nőt csak elvétve találok, azt is családalapítási céllal.

#9: Ilyesmit hol írtam, hogy az lennék?

#10: Jó, de ettől még többszörösen előnyben vannak, mert sok esetben megfelelő alapértékeket kapnak otthonról, van háttér, hogy akár egyetemi büfészakokon lébecoljanak a csajozás miatt, mielőtt beülnek a családi vállalkozásba, ráadásul a pénz nem közvetlenül (italmeghívások meg ilyesmi) jelenik meg a kapcsolataikban, hanem az életstílusban. Főleg fiatalon, szinte kevés pénzből, minimális járulékos költséggel a szülők erőforrásait használva lehet jól élni. Ugorjunk le apám kocsijával a nyaralónkba (megtankolom neki a mekis fizetésemből) hétvégén.

Vagy - gyertek át hozzám házibulira a karantén alatt, van medencénk meg szaunánk meg jakuzzink.