Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A nők miért vesztik el az érzéseiket ilyen hamar egy férfi felé?
Most hogy már egy ideje itthon vagyok, elkezdtem elemezni a múltbéli ismerkedéseimet. És azt vettem észre, hogy randizhatok egy nővel bármilyen régóta, vagy akár együtt is lehetünk bármennyi ideje, ha olyat teszek amit ő súlyos hibának ítél meg, vagy nem megyek át a "tesztjein" akkor vége, eltűnnek az irántam táplált érzései. És ez attól függetlenül, hogy hány hete-hónapja vagyunk együtt, és mi mindent éltünk át. És most nem olyan hibákra gondolok, mint a megcsalás. Hanem olyan emberi dolgok, mint pl. amik velem estek meg: 3 hónapja voltam együtt egy lánnyal, úgy volt már össze is költözünk. Egyik este viszont véletlenül beszóltam neki, (egy rossz vicc volt csak), és sírva fakadt. Hiába kértem bocsánatot tőle, 2 nap múlva ghostolt. Azóta nem tudtam vele beszélni. Vagy ami már sokszor megtörtént, hogy randin történik valami. Ha nagyon nyomulok az a baj, ha későn lépek akkor az a baj. Ha egy szituációra nem úgy reagálok, ahogy azt a lány elvárja, akkor egyből vége, többet nem fog keresni/válaszolni. Vagy ha a barátnők/ismerősök nem hagynak jóvá, akkor is repülök. A chatről nem is beszélve: ott állandóan megy a játszma és ha egyszer is nem jól kezelek le egy helyzetet, akkor ennyi.
Nekem tervbe van a családalapítás, és egy boldog élet, de ha ez így folytatódik, akkor passz. Míg ha nálam a partnerem hibázik, türelmes vagyok vele, hisz észre tudom venni a jó tulajdonságait is. Ha meg nagyon kezdeti a dolog, akkor kivárok, hisz egy elkövetett hibából nem fogok ítélkezni. Viszont úgy érzem, ez fordítva egyáltalán nem így működik. A lányok valahogy tudják irányítani az érzéseiket, mikor ki iránt mit érezzenek. Mellesleg azt olvastam, hogy a nagyon "alfa" kinézetű srácoknak a lányok mindent megbocsátanak, és mindent elnéznek nekik. Akár alázhatják is őket. Igaz ez? Én egy kicsit konzervatívabb vagyok, és próbálok ezzel az értékrenddel érvényesülni.
Lehet, hogy vannak olyan tulajdonságaid, amik felületes ismerkedésnél nem jönnek ki. Nekem is vannak olyan emberek a közelemben, akikkel jól elvagyok bizonyos ideig (és ezek az emberek akàr azonos neműek is lehetnek), de hogy napi több óràt velem legyenek...
Vagy nem őket bàntod, de van valami (vagy több olyan tulajdonsàgod), ami taszító, de nem tudsz róla. Pl. van olyan ismerősöm, aki néha kéretlenül kritizàl màsokat, ez hogy néz ki, nézd hogy beszél és egyrészt fàrasztó ezt a lehúzàst hallgatni, màsrészt ha ezt csinàlja velem màsokról, akkor mit csinàl, mikor màsokkal van, és esetleg rólam van szó? Nem azt mondtam, hogy ez lehet a baj, csak ilyeneken is múlhat.
Én is figyelem a jövendőbelit minden helyzetben. Mennyire kedves màs emberekkel, hogy viszonyul a csalàdjàhoz, milyen a hétköznapokban, és nem csak azt, hogy velem milyen, mikor kettesben vagyunk.
22 reszben igaz.
Minden felgyorsult. A tarskereses is, barmikor jon egy uj, sok embernek meg turelme sincs a normalis ismerkedeshez. Aztan meg jon a nyafi, hogy hat xy nem olyan, amilyennek megisertem es par honap utan dobja. Mindket nemre igaz.
Nem akarlak megbántani, de ezekben a nőkben csak az volt a közös, hogy veled randiztak.
Ha a világ minden nője hamar elvesztené az érzelmeit a párja iránt, akkor nem gondolod, hogy több férfi panaszkodna emiatt?
Úgy tűnik, hogy ez csak azokkal a nőkkel történik meg, akik körülötted vannak, szóval ha már elemezgeted az életedet akkor kitérhetnél erre megközelítésre is.
Elvégre melyik valószínűbb? Hogy a világ minden nőjében hiba van, vagy hogy benned van a hiba?
Egy nő nagyon gyorsan el tudja veszíteni az érdeklődését, ha a férfi nem azt teszi (gondolatot olvasva, mert nem mondja el...) amit a nő elvár. Nekem is mondogatta az exem, hogy "szeretlek", "veled akarok gyereket", a nevén gondolkodott már.
Aztán történt egy két dolog(jött a gyerek véletlenül, de ő éppen munkahelyet váltott, ami mindennél fontosabb neki, gyerek később, úgyhogy abortusz. Aztán mivel én arra nem úgy reagáltam ahogy várta (valszeg feleségül kérést, tartsukmeg-et várt amit mindössze 4 hónap járás után nem mondanék...), abortusz megvolt utána 1 hónappal pedig ,"nincs már meg a kémia" mondta.
Mivel én csak annyit mondtam, hogy sajnálom, beszélnie kellett volna, elköszöntünk, és elsétáltam, hiszen a kimondás előtt már éreztem hogy mi van és már beletörődtem. Ezen úgy berágott hogy letiltott szinte mindenhol, ezt láttam mikor visszapörgettem a chatünket mert kerestem hogy hol voltunk valamikor, és "erre a beszélgetésre nem tudsz válaszolni" felirat virított az alján.
Egy helyen ahol nem tiltott megkérdeztem hogy mi történt mert volt egy másik exem aki hát eléggé szarkavaró nő, hogy az írt neki? Nem írt, egyszerűen csak nem akar többé hallani rólam...
Ő egy "erős" "sikeres" nő volt, aki nagyon berágott hogy nem csúszok térden sírva könyörögve, hogy fogadjon vissza, de nem csúsztam, egyszerűen tudomásul vettem, és elköszöntem, kivettem az ismerőseim közül. De neki kell lezárni azért is, a zárásra is rá kell zárnia mert ővé KELL legyen az utolsó szó! Ez kell az önérzetének úgyhogy még pluszba rám tiltott.
Ez ma már nem ritka, hanem ez a többség, az ilyen "azért is, majd én megmutatom" önérzétes fajta.
Feléd nem is voltak érzéseik.
Csak olyan "elmegy" kategória voltál náluk, jobb híján jöttek össze veled.
Ha elég jó pasi lennél, a szájukba is finghatnál, elnéznék azt is neked.
Igen viccesen szánalmas, amikor az itteni+mainstream női bullshitekkel egyet nem értők tapasztalatlanok és incelek lesznek.
Ugyanitt totál fogalmatlanság a női ösztönök működéséről, mindezt akkkora arccal, mint berki dezső.
Minden másra ott a mastercard.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!