Leírnátok nekem pár olyan esetet mikor - ha nincs ló a szamár is jó - módon jöttetek össze olyannal,aki helyett akkor mással szerettetek volna összejönni?

Nem segít felejteni, csak sokkal rosszabb tőle annak a hiánya, akit pótolni próbálsz. Csináltam én is ilyet kétszer, de egyik se volt jó ötlet.

Egyikben bent ragadtam 4 évre, mert tényleg nem hittem, hogy én lehetek viszonzottan szerelmes valaha, így aztán minden nap elmantráztam magamnak, hogy de legalább jó ember a társam, ha már boldog nem vagyok vele. Addig mantráztam ezt, amíg 2 év múlva majdnem beverte a képem, onnan kezdve már ezt sem mantrázhattam. Életem legsötétebb időszaka, szex az nulla volt szinte, de nem zavarta, mert a lakhatás miatt volt velem elsősorban.

Második menekülősdim csak 2 hónapig tartott, eltelt a kettő közt kb. 15 év, de nagyon hamar visszajöttek ugyanazok az érzések, a lelkifurdalás, hogy hiszen annyira jó ember, miért nem vagyok boldog, miért nem élvezem vele a szexet, miért unom a randikat...Azt már nem vártam meg, hogy még 2 év múlva is annyira jó embernek tűnik-e, inkább leléptem. Főleg mert állandó szemrehányás volt amiatt, mert én nem vágytam állandóan vele lenni. Épp elég baj volt nekem, hogy szerelmi bánatom volt, nem volt szükségem senki burkolt szemrehányásaira, főleg mert előre megmondtam, hogy nem vagyok túl valakin és csak szexet akarok.

Utána egy év múlva megismertem valakit, aki minden erőltetés nélkül képes rá, hogy egy-egy időre teljesen stornózza az agyamból azt a nagy szerelmet. Megfogadtam, hogy nem leszek szerelmes, de amikor ez már nehézségekbe ütközik, az jelent valamit. A menekülésnél általában nagyon igyekszem szerelmesnek lenni, de nem sikerül. Most meg azon igyekszem minden erőmmel, hogy ne legyek az. Egyébként nem leszek, vagy ha mégis, inkább elmenekülök, mert még egyszer nem csinálom végig ugyanazt, csak érzékeltetni akartam a különbséget.

Volt több is. Szerelmes is lettem mindig.

Szakítás lett és lesz a vége.