Mit csináljak, ha nekem már csak ez maradt???

Próbálkoztam a tizeséveim végén, a húszaséveimben, a harmincas éveim elején, élőben, társkeresőn (Tinder? évente 1-2 match… Hagyományos társkeresők? Pénzlehúzás. 200 levelet megírtam (mint ugye kiderült, fölöslegesen) Ebből nagyonrégen jött egy-két válasz, de később már annyi sem., néhány hétvége egyik napján ebéd után leültem és csak koptattam a billentyűzetet és az ujjamat, vacsoráztam, majd fojtattam, míg aludni nem mentem. A semmiért...), MINDENHOL, MINDENHOGY, de semmi... Soha, még csókig SEM jutottam el soha...

2019 elejére már annyira krwa szarul voltam már lelkileg, hogy rendszeres volt, hogy önkéntelenül is sírva fakadtam (szánalmas látvány lehettem volna férfiként, ha valaki meglát), folyamatosan azon kattogott már az agyam, hogyan ölhetném meg magam. Aztán azév nyarán elegem lett, vettem egy kocsit, hátha eltereli a figyelmem, és hátha nem fog érdekelni, hogy egyedül döglök meg és nekem már soha nem lesz családom (hát nemjöttbe). Apropó család, az öcsém (!) már ott tart, hogy van egy 3 éves kislánya meg egy 1,5 éves fia. Ez is, amikor belegondolok, hogy ő meeeeennyivel előrébb jár nálam, az is krwára elkeserítő és frusztráló...

Érzem, hogy tér vissza az a régi jó depresszió és kétségbeesés, ami akár adhatna némi motivációt, hogy újra belevágjak, és próbáljak csinálni valamit, de egyrészt tudom, hogy (már) úgyis rohadtul hiábavaló lenne, másrészt már nincs kedvem semmihez. Már nem érdekel semmi, nem érdekel, hogy szűzen, család nélkül, tökegyedül pusztulok. Csak az a pusztulás jöjjön akkor már minél hamarabb. Akkor nem kínozna tovább a gondolat, semmilyen gondolat. Megszűnnének a problémák. Az lenne az IGAZI megoldás. Már csak egyedül az érdekel, hogy hova tudnám felkötni magamat.

34F