Mit tennél ha azt éreznéd, hogy belefáradtál a magányba?

Én öngyilkossággal próbálkoztam, de .... mindegy, majd legközelebb összejön!

43 éves vagyok. Férfi.

3 tartós kapcsolatom volt 25 és 36 éves korom között. Az egyik megcsalt és elhagyott, a másik kettőt én dobtam ki, mert számolatlanul folyt ki a kezük közül a pénz. Tele voltak elvárásokkal, követelésekkel (fodrászhoz akar menni, műkörmöshöz akar menni, szemöldök tetoválás, szoli, 3D pilla, 4D pilla, kollagénfeltöltés, vegyünk új ruhát, táskát, cipőt, ékszert, az aktuális trendeknek megfelelő telefont [4 havonként cserélte], ide menjünk kirándulni, külföldi nyaralás, ilyen kaja, olyan étterem, mozi, színház, bál, kiskutya kell, stb) de semmit nem adtak bele a kapcsolatba sem anyagi, sem érzelmi, sem mentális szinten. Lenulláztak, porba tiporták az önbecsülésemet, kifacsartak lelkileg, morálisan teljesen összetörtek. 7 éve csak qrvázni járok. Tudom az nem érzelem, de legalább meg van a női test érintése, meg van a szex élménye, meg van a társaságom arra az egy-másfél órára. Emellett kiszámíthatóbb financiális környezetet biztosít. Fel tudtam építeni mellette egy stabil anyagi bázist. Önellátó lettem, én mosok magamra, én mosogatok magam után, én főzök magamra, és én takarítom ki a házat, rendben tartom a kertet és a fóliasátrat. De ugyan az ami neked is .... jó lenne valakinek örömet okozni, valakinek mosolyt csalni az arcára apró bókokkal és figyelmességekkel, jó lenne megölelni, megvigasztalni ha kell és jó lenne, ha vigaszt nyújtana, ha nekem van arra szükségem. Jó lenne valakivel éjszakánként összebújni, vagy egy hideg téli éjszakán csak egymás karjaiba fonódva hallgatni ahogy ropog a tűz a kandallóban. Temérdek álmom van nekem is ... ilyen kib@$zott romantikus filmbéli klisék. De akkor is hiányzik valaki.

Megöregedtem.

43 éves vagyok.

Nem a kor látszik rajtam. Mindig is optikailag hánytató hatású külsővel rendelkeztem. Ilyen fejszerkezettel pedig hiába vagy kedves a nőkkel, hiába vagy udvarias ... a humor is max a friend-zoneba enged, de az is csak börtön és az ítélet életfogytiglanra szól. Hiába van ház, kocsi, pénz, befektetés .... hiába lenne gondtalanan az élet. A pofám olyan mint a kínai nagy fal ... nincs átjárás rajta a szívem felé!

Elengedtem.

Szélnek eresztettem minden reményt.

Van két-három célom még az életben .... aztán vége! Nincs tovább!

Csak a magány a társam, s a Halállal fogom Őt megcsalni!

Pedig meg lehet tanulni egyedül is boldog lenni. Nem mondom, hogy nem hiányzik néha A FÉRFI, akivel meg lehet osztani pillanatokat, de közben nekem már nem fér bele az a rizikó, hogy megint bántalmaznak, így nekem nem is maradt más opció, csak az, hogy EGYEDÜL legyek boldog.

Pedig szép vagyok. Azelőtt gyönyörű voltam, amíg el nem érte, hogy a tükörbe se tudjak belenézni, olyan ocsmánynak láttam magam.

Ha akarnám lehetne párom, de nem kockáztatok.

40/N

17-es vagyok. Az egyedüllét nem egyenlő a magánnyal, nem elfogadom a sorsom, hanem ezt választottam és elégedett vagyok az életemmel.

Nem élek depressziós és beszari életet, mint ahogy privátban valaki megjegyezte, ez mondjuk sokat elárul őróla. De mindegy is.

Mindenem megvan, egyszerűen nem éri meg nekem az a nyűg, ami a párkapcsolattal jár.