Miért van egyre több nő, aki nem akar gyereket?

Én pl. nem a kapcsolatom stabilitásában vagy a páromban nem bízok.

Egyszerűen látom, hogy a nőismerőseim hogy élnek a gyerek mellett. Egy kivétellel egyiküknek sincs normális élete. Be vannak zárva egész napra a koszos pelusok, szoptatás, altatás háromszögbe és hiába próbálom kirángatni őket innen, akár csak egy pár órára, nem sikerül. Persze, amíg nagyon kicsi a baba, addig ez van, de van ahol meg már ovis és bőven rá lehetne bízni másra. De nem...

Én erre nem lennék képes. Nekem nem ér annyit a gyerek, hogy lemondjak érte a hobbijaimról, a barátaimról, a hivatásomról, stb.

Nem beszélhetek mindenki nevében, de én ezért nem akarok:

- mindig is rühelltem a gyerekeket, nem okoz semmi örömet a közelükben lenni, nem tudok velük bánni sem

- nekem kéne kihordanom és megszülnöm ami nem csak hogy önmagában kellemetlen élmény, amin nem akarok átmenni, de ezerféle egészéségügyi problémám lehet belőle, és meg is ölhet

- még a leghaladószelleműbb, legliberálisabb férfi mellett is nagy esély van rá, hogy én lennék a fő szülő, a párom pedig a hobbiszülő. nekem kéne a kölyök ellátásáért nagyobb felelősséget vállalnom, nekem kéne otthon maradni vele, ha beteg, nekem kéne fejben tartanom hogy mikor kell új ruhát venni neki, milyen iskolai hülyeségei vannak, nekem kéne szakirodalmaznom, hogy milyen étrend a legjobb neki, stb stb...

- a gyerekvállalás kész pénzszivattyú. Egyszer szexelsz védekezés nélkül, aztán mire észbe kapsz, a fizetésed egy része minden hónapban rejtélyes módon eltűnik a számládról.

- gyerekvállalás után pontosan 0 szabadságod van. Felnőttként dönthetsz, hogy mikor hova akarsz menni, mit akarsz csinálni, ha át akarod aludni a szabadnapodat, akkor megteheted, lehet bármilyen hobbid, élheted az életed, ahogy akarod, de amint bejön a képbe a gyerek, onnantól az ő igényei az elsők. Onnantól a napjaidnak megvan a struktúrája amitől nem térhetsz el, mert 20 év múlva a gyereked a pszichológusának meséli majd, hogy azért van 8 féle mentális betegsége, mert az anyja egy büdös hippi volt, aki hol bezárkózott a szobájába fél napra, hol lelépett 3 napra szó nélkül, és csak akkor főzött, amikor kedve volt (márpedig általában nem volt kedve)

- sajnos nincs rá garancia, hogy a párommal együtt maradunk az alatt a 2 évtized alatt amíg pesztrálgatni kell a gyereket, márpedig egy válás esetén egyedülálló anya lennék, ami még úgy is a top3 legnagyobb félelmeim között van, hogy soha nem tervezek gyereket vállalni

Ezt pedig mégis minek vállalnám be olyasmiért, ami már alapból nem vonz?

Amúgy mirt hegyezted ki ezt a kérdést a nőkre?

40 éves férfiként írom, hogy nagyon szeretnék gyereket, de egyáltalán nem könnyű olyan hölgyet találni, akinek szintén ez a célja. Elismerem, hogy akivel családot alapíthattam volna, azzal az én hibámból lett vége a kapcsolatnak. A covid miatt most Tinderen ismerkedem és nem is gondoltam volna, hogy ennyire nehéz még csak beszélgetni is onnan a 30-as nőkkel.

Visszaolvasgattam a válaszokat és úgy látom, hogy az érintett huszonévesek vagy a korai harmincasok még határozottan úgy gondolják, hogy nekik nem kell gyerek. Ez olyan szempontból rendben is van, hogy még van idejük játszani ezzel a gondolattal.

Az éremnek viszont van egy másik oldala is.

Engedjétek meg, hogy egy példán keresztül leírjam:

Beszélgettem a munkahelyemen egy 50-es hölggyel. Felhozódott a gyerek témája. Egy mondata nagyon megmaradt bennem:

"Hibáztam, hogy nem akartam gyereket, most mennénk minden felé együtt."

Minden szavából sütött a megbánás. Soha nem felejtem el.

Az emberek egy része valóban nem bánja meg, ha lemond az apává/anyává válásról. Akik viszont később megbánják, azoknak rettenetesen tud fájni. Ránéznek a mások gyerekeire és eszükbe jut: Vajon milyen lett volna az enyém?

"Akkor egyedül fogsz meghalni.Mondjuk,az emberi fajnak nem veszteség,ha nem szaporodsz. :)"

43-as, szabadidőmben karitatív jelleggel idősek gondozásával is foglalkozom. Hidd el, sajnos elég sok olyan eset van, hogy van gyereke, aztán idős korára mégis teljesen egyedül és kiszolgáltatottan marad...

46.

Ennek azért bizonyos százalékban megvan a maga oka, csak erről az idős ember nem mesél, vagy mert nem emlékszik rá, vagy mert titkolja. Apámból is kinézem hogy előadja majd az öregek otthonában (ha nem viszi el a pia), hogy "brühühű, a gonosz gyerekeim nem látogatnak" - azt diszkréten nem említve, hogy amikor voltak gyerekei akkor a verésben, szidásban, büntetésben és lelki terrorizálásban jeleskedett, egyébként minden mást leszart és még alkoholista is volt már akkor is.

Persze nem mindenhol van ez, de sok olyan szar szülő van aki idős korában emiatt marad egyedül. Különösen, ha örökség sincs, mert akkor még a sunyibb gyerekei és azok családjai sem tűnnek fel ("Tarisznyádi-Zsákosék" ugranak be erről a Gyűrűk urából).

Persze ahol azért van ez, mert a rokonok tényleg genyók vagy mert külföldre távoztak azok az esetek nagyon szomorúak. :(

43: Apám is, mert egy hülye tróger, aki szart rám egész életemben és sakkban tartotta anyámat, de gyerek azért kellett. Köpök rá vagy 10 éve, azt is leszarom, ha magát pelenkázza. Anyámmal még csak-csak megtenném a gondozósdit, mert ő legalább nevelt, velem töltött időt, tanított, adott nekem otthont, szeretetet, stabil életkezdést, röviden: megérdemli, hogy anyámként kezeljem és gondját viseljem. Én meg huszonéves koromtól rakom félre a pénzt, hogy nyugdíjas koromban tudjam fizetni a személyzetet, ne ápolót kelljen magamnak szülni.

Na, ennyit a nagy családi támogatásról.

#45 Én meg tucatnyi olyan nővel (és férfival) találkoztam akiknek pusztán nyűg a szülőség, a gyereket pedig minden adandó alkalommal próbálják lepasszolni a nagyszülőknek, szóval ez "jaaaj de megbántam a döntésemet" nem túl meggyőző érv.

A gyerektelenség megbánása főleg abból adódik, hogy még a csapból is az folyik, hogy az élet egyetlen értelme a család, amid ha nincs, akkor egy szar, megrekedt életű ember vagy, és öld is meg magad, ha lehet. Nincs alternatíva mutatva boldog, gyerektelen életre.

Ha az 50es hölgy ismerősöd fiatalon vállalt volna gyereket úgy is, hogy nem igazán akart, akkor az a gyerek valszeg olyan leszarom hozzáállással lett volna nevelve mint a gyerekek jelentős része, ami szintén nem jó.

Arról meg nem is beszélve, hogy az emberek abba a hitbe ringatják magukat, hogy majd idős korukban lesz igazán kifizetődő a családalapítás, amikor már a gyerekeiknek is meglesz a maga élete, egymás gondját tudják viselni, és lesz unokázás, meg minden. A valóságban viszont ez kb úgy néz ki, hogy a felnőtt gyerekek elköltöznek baromi messzire, és jó, ha évente párszor látják egymást. Az unokázás meg csak pár évig tart, mert a kisgyereket tényleg le kell néha passzolni, de aztán meg nem csak a gyerekek, de az unokák is szarnak a nagyszülők fejére az év nagy részében.

Aki gyerek nélkül öregszik meg, az ringathatja magát abba a hitbe, hogy az élete sokkal jobb lenne szülőként, és ezért tényleg megbánhatják a döntéseiket, de ez nem feltétlenül igaz.

Még azok is magukra vannak hagyva, akik őszintén vágytak családra, és szeretettel nevelték a gyerekeiket, szóval mégis milyen reális kilátásai lennének annak, aki csak társadalmi nyomásra fial le? Nem sok jó.