30+ éves agglegények! Mit rontottatok el eddig, miért vagytok egyedül, miért nincs gyerek, miért nem néznek rátok a nők? Mit csinálnátok másképp, ha vissza lehetne forgatni az időt?

Nem bánt. Persze jó érzés lenne szeretni valakit és szeretve lenni, de azért ez sem egy elviselhetetlen állapot. Mint korábban már írtam, a hátrányai mellett előnyei is vannak az egyedüllétnek, innentől kezdve pedig csak nézőpont kérdése, hogy a pohár félig üres, vagy félig tele van.

30: Ez mondjuk gyenge kifogás, mivel a szüleid is egymásra találtak valahogy!

32: Amit írsz, az pedig csupán rész igazság. Egyrészt ő bármennyi idős is, a szülei generációjában nem voltak akkorák az elvárások egyik oldalon sem, mint amilyen az övében, vagyis könnyebb volt párt találni. Másrészt pedig bár arról semmilyen kutatást nem találtam, de érdemes lenne utánanézni, hogy a mai sikertelen 20-40 közötti felnőtteknek milyenek is a szülei? Mennyire voltak alkalmasak férfi és női mintának, illetve mit tettek azért, hogy a gyerekük megfelelően szocializálódjon és megtalálja a közös hangot a másik nemmel?

33: Nem sok köze van a "közös hangnak" a párválasztáshoz. Legalábbis nem ilyen értelemben. Nekem például viszonylag sok nőismerősöm, lánybarátom volt mindig is (egészséges lógást kell itt érteni, nem "melegbarátot"), tehát nem vagyok "kuka" ha nőtársaság van. Barátnő mégsem volt soha.

De, elég sok köze van. Amit írsz, azt ma divatosan barátzónának nevezik. Oda pedig akkor kerülsz, ha emberileg megfelelőnek találnak, viszont férfiként nem tudnak rád tekinteni. Amíg ez csak pár nőnél van így, addig teljesen természetes, nem jöhetsz be mindenkinek. De ha a környezetedben minden nő így viselkedik veled, akkor az van, hogy nem találtad meg azt a bizonyos "közös hangot". Nem tudod magadra (mint férfira) felhívni a nők figyelmét, annak ellenére sem, hogy emberileg értékesnek tartanak.

Ha tudnám miért vagyok egyedül, már nem lennék egyedül. Nálam sokkal hülyébbek, sokkal rondábbak is házasok, párjuk van. Szóval nem hiszem hogy velem lenne a gond.

Pedig a 33-asnak nagyon is igaza van. Én nőként vagyok hasonló helyzetben, mint a 30-as. Apám, anyám, az ő testvéreik és a nagyszüleim mind-mind "foreveralone" lennének a mostani világban. Az ő idejükben még elkeltek. De amit örökítettek - mind genetikailag, mind szociálisan -, azzal nekem ma már esélyem sincs. És mivel a munka meg a házi és ház körüli munka az összes kapacitásukat igénybe vette, rám már nem maradt. Csak nőttem, mint a dudva. Magamra hagyva (nem fizikailag), magamra utalva. Oldjam meg, jöjjek rá, lessem el valahonnan vagy bírjam ki. Hát így sikerült. Sosem voltam kelendő, most már sok-sok éve full üresjárat van, és ez már így is marad végleg. Mit csináltam volna másképp? Ha tehettem volna, elmentem volna már magzatkoromban vagy nem éltem volna túl a szülést. Ez lett volna az egyetlen hatékony(!) megoldás, mert ilyen közegbe és ilyen génállománnyal megszületni megpecsételi az egész életet.

27: Maga a kapcsolat hiánya nem bánt, inkább az, hogy alig van így kapcsolati tőkém, ami sokmindent megnehezít. Barátokról is kiderült egy idő után, hogy ló.rt se érnek, szóval ez van.

Joképünek, extrovertáltnak, nagy városba születnék, plusz egy jol fizető melo is kellene és ragadnának a nők.

Úgy beszéltek, mintha nem több ezer éve élnének itt az emberek. Hirtelen anyuék még találtak párt, te nem? 30 év alatt? Vagy "merazInternet"? Ti sem gondolhatjátok komolyan..