Mihez kezdjek azzal a szégyenérzettel, amit azért érzek, mert félreértelmeztem a jeleket és kiderült, hogy csak baráti volt az illető közeledése? Ha volt veletek ilyen, akkor hogyan tudtatok ezen túllépni?

Tudod, két dolgot tudsz csinálni:

Szenvedve szenvedni.

Vagy...

Szenvedve fejlődni.

:)

Ha mindig ugyanazt csinálod, akkor mindig ugyanazt várhatod...

8-as vagyok. Nézd, ez már nagyon feltételes mód, de nem értem mi lenne a gond azzal, ha odalennél pl egy melegért. Nem egy barátnőmmel volt ilyen szitu. Emberből vagyunk. Meg van engedve mindenkinek, nekem is, neked is, hogy megkedvelj embereket, sőt, meg is szeresd őket...van az úgy, hogy nem a megfelelőt, de emiatt nem kéne önutálatot érezned.

Szerintem is szuper lehetőség ez arra, hogy kicsit kedvesebben állj hozzá magadhoz! :)

Annyit mondok, hogy senki sem kárhoztathat azért, mert megpróbáltad. Tizenakárhány év múlva nem fog gyötörni a tudat, hogy mi lett volna ha... :))) Emiatt igazán indokolatlan az önutálat. Idevág valahol a DSP egyik szövege: "A sors osztja a lapokat, mi megrakjuk a tétet". Most ez nem jött össze. DE megpróbáltad, és ez önmagában szerintem jó dolog.

Állítom, hogy a kollégáid nagy részét nagy ívben nem érdekli, hogy mi történt. Ha meg igen, ezek pár hét alatt elveszítik a szenzációértéküket (főleg, hogy mindig van "ügyeletes beszédtéma").

"kurvára nem érdekel az önfejlesztő belemagyarázott szarod"

Ez esetben megnyugtatlak, hogy nem neked szólt. :)