Mihez kezdjek azzal a szégyenérzettel, amit azért érzek, mert félreértelmeztem a jeleket és kiderült, hogy csak baráti volt az illető közeledése? Ha volt veletek ilyen, akkor hogyan tudtatok ezen túllépni?

Válts nézőpontot.

1.Ezen nincs semmi szégyellni való.Miért estél ki a méltóságodból?Nincs önbecsülésed?Szerinted a Szavannán az oroszlán, aki nem a legjobb vadász, tízből nyolcszor nem kap el semmit, szégyelli magát ha épp nem ejtett el egy vadat?Nem hiszem.

2.Miért érzed szégyenben magad olyan emberek előtt akiknek az értelmi, és érzelmi intelligenciája olyan alacsony szinten van, hogy ezért kinevetnek?Egyáltalán miért törődsz az ilyen emberek véleményével?

Tudod, ez egy elég kezdetleges viselkedés, és akik ezért nevetnek rajtad csoportosan (rajtudat, telepes lét...), azok rendszerint a saját félelmeikről, fóbiáikról, gyengeségeikről igyekeznek elterelni a figyelmet.

Nàlunk csak hasonlo volt.

Munkahelyen együtt dolgoztunk, munka utàn együtt lógtunk, feljárkàlt hozzàm is baràtilag, ill megkértem erre arra, (amiben azt mondta segit, de kiderült sajnos, hogy egy kétbalkezes balfèk)es szoval olyan sokàig maradt baràti a dolog es nem lèpett semmit, hogy kezdtem inkàbb fèrfi lètère inkabb egy baràtnöt látni benne.

Ès ezen ugy elkezdtem agyalni is, hogy valoszinü nem is véletlenül nincs senkije.

Egy idö mulva leesett, hogy benne talàn még hormonok sincsenek.

Na szoval onnanstol ugy lecsengett bennem minden szépen, ès simàn elvoltam vele a munkahelyen tovabbra is, de màr ugyanugy, ahogy a többiekkel. Hogy nekem nem opcio mint férfi mert valahol szerintem nem is az.

Onnanstol elég volt nekem öt a munkahelyen látni csak.

És a mèg továbbiakban meglàttam hogy ö nem is hogy nem férfi és kétbalkezes is, de az életben meg egoista, maszek munkàval àtveri a megrendelöket (elmondta a szakmai titkait), amikor a fönök neki àllt engem molesztàlni még öt védte(mert ugye beosztott es nem mer "ellenkezni", es nem adott nekem igazat, az egész jelleme unszimpatikussá is vàlt.

Azota kb utálom.

Es rettentöen sajnàlom hogy ekkora barom lett miközben egy tökéletes ép egészsèges férfinek született, de mentàlisan szerintem erös bajok vannak nàla :(

Ma már ott tartunk jobb is ha nem ir ràm, mert már ki is osztom olyan hülyeségeket ir ill provokàl is.

Nàlunk igy alakult

Először is, ha tényleg rendes pasas, olyan úriember féle, akkor nem dicsekedett a hódításával. Ha pletykás inkább örülj, hogy nagyon gyorsan, még a legelején kiderült. Minden csoda három napig tart, majd elfelejtik.

Szégyenkezned nem kell, kudarcként éled meg, de nem vészes.

A kollégád részéről félreérthető jelzés volt a naponta történő hosszas levelezés. Ezt nem is értem. A férfiakra nem jellemző a női barát keresése.

Ne érezd magad rosszul. Mármint természetesen rosszul esik a visszautasítás, de azzal aztán ne bántsd magad, hogy elkezdtél valamit érezni iránta, és mekkora hülye voltál, mert nem. Órákat írogatni minden nap? Hát ennek eléggé ismerkedés szaga van, én is biztos félreértettem volna...

(Amúgy az is lehet, hogy meleg)

Tulajdonképpen ez a helyzet egy óriási lehetőség neked a személyiségfejlődésre, ugyanis ha megvizsgálod akkor nyilvánvaló, hogy minden olyan nehézségedet megvilágította, amiken dolgoznod érdemes, hogy szabaddá válj, és felépítsd az önbecsülésedet, méltóságodat.

Ha ebből a nézőpontból vizsgálod, akkor hálás lehetsz ennek a férfinak, hogy habár nem is tudatosan, de segített neked, hiszen reflektív kapcsolat nélkül nincs fejlődés.Ha képes vagy ezt a hála érzést megélni, tudatosítani, hogy csak a szükségszerű változáshoz nyitotta meg az utat, akkor el tudod engedni a helyzettel kapcsolatos negatív érzelmeket, és felszabadulsz.Miért szükségszerű a változás?Mert a helyzetek addig ismétlődnek míg meg nem tanulsz rájuk konstruktívan reagálni.

Ez esetben a konstruktív reakció egy olyan mentálhigéniés gondolkodásmódra való kinyílás lenne, amin keresztül megteremtheted magadnak a személyes biztonságérzetedet, és eljutnál arra a szintre, hogy nem befolyásolja az érzelmi életed minőségét a környezeted(kollégák).Ez lenne az optimális.

Ennek az útnak az első lépése az önismereti igény vállalása.