Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Mihez kezdjek azzal a szégyené...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mihez kezdjek azzal a szégyenérzettel, amit azért érzek, mert félreértelmeztem a jeleket és kiderült, hogy csak baráti volt az illető közeledése? Ha volt veletek ilyen, akkor hogyan tudtatok ezen túllépni?

Figyelt kérdés

Ráadásul kollégák is vagyunk, tehát minden hétköznap összefutunk. Úgy érzem, hogy minden ugyanazon folyosón dolgozó kolléga is rajtam röhög. (Mindketten szinglik vagyunk és egykorúak, tehát ez is segített félreértelmezni a kedvességét.)

A neten már mindenhol letiltottam, hogy könnyebb legyen legalább munkaidőn kívül nem kommunikálni vele (több, mint 2 hónapja szinte mindennap rám írt este 8 után és órákat leveleztünk, szerinte persze barátilag). Ezen kívül mit tehetnék? A munkahely váltás nem opció egyik fél részéről sem.



2020. okt. 8. 16:52
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
100%
Velem volt hasonló. Én a barátnőjétől kérdeztem meg, hogy van-e barátja az illetőnek, de nagyon ridegül, és kimérten felelt, hogy van, különben is vidéken lakik. Tuti, hogy elmondta a barátnőjének, szóval az elején hülyén éreztem magam, hogy biztos arra gondol a csaj, hogy na itt ez a lelenc, akinek tetszem. Azóta már nem foglalkozom ezzel a dologgal.
2020. okt. 8. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
83%
Nem röhög rajtad senki. Vond le a tanulságot és addig ne mozdulj rá senkire amíg mindennap látod az illetőt.
2020. okt. 8. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
100%

Válts nézőpontot.


1.Ezen nincs semmi szégyellni való.Miért estél ki a méltóságodból?Nincs önbecsülésed?Szerinted a Szavannán az oroszlán, aki nem a legjobb vadász, tízből nyolcszor nem kap el semmit, szégyelli magát ha épp nem ejtett el egy vadat?Nem hiszem.


2.Miért érzed szégyenben magad olyan emberek előtt akiknek az értelmi, és érzelmi intelligenciája olyan alacsony szinten van, hogy ezért kinevetnek?Egyáltalán miért törődsz az ilyen emberek véleményével?


Tudod, ez egy elég kezdetleges viselkedés, és akik ezért nevetnek rajtad csoportosan (rajtudat, telepes lét...), azok rendszerint a saját félelmeikről, fóbiáikról, gyengeségeikről igyekeznek elterelni a figyelmet.

2020. okt. 8. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
51%

Nàlunk csak hasonlo volt.

Munkahelyen együtt dolgoztunk, munka utàn együtt lógtunk, feljárkàlt hozzàm is baràtilag, ill megkértem erre arra, (amiben azt mondta segit, de kiderült sajnos, hogy egy kétbalkezes balfèk)es szoval olyan sokàig maradt baràti a dolog es nem lèpett semmit, hogy kezdtem inkàbb fèrfi lètère inkabb egy baràtnöt látni benne.

Ès ezen ugy elkezdtem agyalni is, hogy valoszinü nem is véletlenül nincs senkije.

Egy idö mulva leesett, hogy benne talàn még hormonok sincsenek.

Na szoval onnanstol ugy lecsengett bennem minden szépen, ès simàn elvoltam vele a munkahelyen tovabbra is, de màr ugyanugy, ahogy a többiekkel. Hogy nekem nem opcio mint férfi mert valahol szerintem nem is az.

Onnanstol elég volt nekem öt a munkahelyen látni csak.

És a mèg továbbiakban meglàttam hogy ö nem is hogy nem férfi és kétbalkezes is, de az életben meg egoista, maszek munkàval àtveri a megrendelöket (elmondta a szakmai titkait), amikor a fönök neki àllt engem molesztàlni még öt védte(mert ugye beosztott es nem mer "ellenkezni", es nem adott nekem igazat, az egész jelleme unszimpatikussá is vàlt.

Azota kb utálom.

Es rettentöen sajnàlom hogy ekkora barom lett miközben egy tökéletes ép egészsèges férfinek született, de mentàlisan szerintem erös bajok vannak nàla :(

Ma már ott tartunk jobb is ha nem ir ràm, mert már ki is osztom olyan hülyeségeket ir ill provokàl is.



Nàlunk igy alakult

2020. okt. 8. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat, főleg neked 3-as. Sajnos úgy érzem, hogy elvesztettem az önbecsülésemet. Sajnos én nem vagyok oroszlán természetű nő.


Kedves 2-es, vagyis innentől maradjak egyedül nyugdíjas koromig?


1-es, ha lett volna párja és azért történik ez, akkor hamarabb túl tudtam volna ezen lépni. De akkor esélye sem lett volna, hogy napi órákon át tartó irogatások történjenek.

2020. okt. 8. 17:35
 6/19 anonim ***** válasza:
100%

Először is, ha tényleg rendes pasas, olyan úriember féle, akkor nem dicsekedett a hódításával. Ha pletykás inkább örülj, hogy nagyon gyorsan, még a legelején kiderült. Minden csoda három napig tart, majd elfelejtik.

Szégyenkezned nem kell, kudarcként éled meg, de nem vészes.

A kollégád részéről félreérthető jelzés volt a naponta történő hosszas levelezés. Ezt nem is értem. A férfiakra nem jellemző a női barát keresése.

2020. okt. 8. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 A kérdező kommentje:
Kedves 4-es, én nem tudtam ilyen felnőtt módjára lekezelni, mert online felületen mindenhol letiltottam, hogy ne kelljen munkaidőn kívül többet társalogni se vele. Megüzente, hogy szeretné, ha minden ugyanolyan lenne, mint ezelőtt volt, de én nem hiszek a férfi nő közötti barátságban még így közel a 40-hez sem.
2020. okt. 8. 17:40
 8/19 anonim ***** válasza:
100%

Ne érezd magad rosszul. Mármint természetesen rosszul esik a visszautasítás, de azzal aztán ne bántsd magad, hogy elkezdtél valamit érezni iránta, és mekkora hülye voltál, mert nem. Órákat írogatni minden nap? Hát ennek eléggé ismerkedés szaga van, én is biztos félreértettem volna...

(Amúgy az is lehet, hogy meleg)

2020. okt. 8. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 A kérdező kommentje:

Kedves 8-as, ha az kiderülne, hogy meleg, még rosszabbul érezném magam, mert nőként érzelmeket táplálni egy meleg férfi iránt? Még jobban elsüllyednék szégyenemben.


6-os, ezt értettem én is félre többek közt, meg azt is, hogy lépten nyomon, ha tudott, akkor "véletlenül" ölelgetett, hozzám ért, stb.... Nekem ez mindennek tűnt együtt, csak nem barátkozásnak.

2020. okt. 8. 18:05
 10/19 anonim ***** válasza:
78%

Tulajdonképpen ez a helyzet egy óriási lehetőség neked a személyiségfejlődésre, ugyanis ha megvizsgálod akkor nyilvánvaló, hogy minden olyan nehézségedet megvilágította, amiken dolgoznod érdemes, hogy szabaddá válj, és felépítsd az önbecsülésedet, méltóságodat.


Ha ebből a nézőpontból vizsgálod, akkor hálás lehetsz ennek a férfinak, hogy habár nem is tudatosan, de segített neked, hiszen reflektív kapcsolat nélkül nincs fejlődés.Ha képes vagy ezt a hála érzést megélni, tudatosítani, hogy csak a szükségszerű változáshoz nyitotta meg az utat, akkor el tudod engedni a helyzettel kapcsolatos negatív érzelmeket, és felszabadulsz.Miért szükségszerű a változás?Mert a helyzetek addig ismétlődnek míg meg nem tanulsz rájuk konstruktívan reagálni.


Ez esetben a konstruktív reakció egy olyan mentálhigéniés gondolkodásmódra való kinyílás lenne, amin keresztül megteremtheted magadnak a személyes biztonságérzetedet, és eljutnál arra a szintre, hogy nem befolyásolja az érzelmi életed minőségét a környezeted(kollégák).Ez lenne az optimális.


Ennek az útnak az első lépése az önismereti igény vállalása.

2020. okt. 8. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!