Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lényegében én akkor becsaphatom a rendszert?
Köztudott, hogy a legtöbb 20-25 közti lány már nem járna, nem is szexelne 30 feletti férfival a kor miatt. Na most én 25-nek nézek ki maximum. Gyakorlatilag letagadhatok 8-10 évet simán. Rájöttem, hogy jobb is, ha hazudok ezentúl, mert ha korábban néhány esetben is így tettem volna, több punciba bújt volna a farkam, így pedig, hogy elárultam, miszerint 32 vagyok, a lányokban bekapcsolt egyből a vészvillogó, hogy Úristen, 30 feletti, én meg csak 20-25.
Hm?
32f
Van ez az aranyszabály/ökölszabály, hogy férfiként a korod fele + 7 év a minimum, amikortól érdemes ismerkedni a nőkkel, mert azokból a korúakból már sok nő akar veled majd valamit.
32 évesen ez nálad 23 év. (32/2 = 16; 16+7 = 23)
Szóval még 23 évesekkel és idősebbekkel is ismerkedhetsz nyugodtan. Csak szerintem sok 20-25 éves csaj azért ijed meg, mert ők gondolom még tanulnak, te meg már dolgozol, befutottál sok értelemben. Én azt mondom vállald a korod ezután is, de ne 20-25, csak 23-25 évesek érdekeljenek. Meg fogod látni sokkal nagyobb lesz a sikereid aránya is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!