Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lényegében én akkor becsaphatom a rendszert?
Köztudott, hogy a legtöbb 20-25 közti lány már nem járna, nem is szexelne 30 feletti férfival a kor miatt. Na most én 25-nek nézek ki maximum. Gyakorlatilag letagadhatok 8-10 évet simán. Rájöttem, hogy jobb is, ha hazudok ezentúl, mert ha korábban néhány esetben is így tettem volna, több punciba bújt volna a farkam, így pedig, hogy elárultam, miszerint 32 vagyok, a lányokban bekapcsolt egyből a vészvillogó, hogy Úristen, 30 feletti, én meg csak 20-25.
Hm?
32f
Köztudott? Én pont az említett korcsoportba esek, de soha nem hallottam erről. Az ellenkezőjét annál inkább. 25 felé sok nő már stabil kapcsolatot akar, ezért inkább választana egy harmincast, aki már megállapodna. Ebben a korban 7 év korkülönbség már egyáltalán nem számít soknak.
Ha szerinted hazudnod kell a korodról, hogy 10 évvel fiatalabb lányokkal szexelhess, akkor valószínűleg nem te vagy az, akivel a lányok megállapodnának. Akiket te keresel, annál lehet, hogy a 30 már öregember, de azért ne vedd ezt annyira általánosnak.
#1: Nem talált.
Üdv. Sheldon Cooper
Ne hízelegj magadnak, nem vagy te Sheldon Cooper.
Amúgy én 25 évesen jöttem össze az akkor 32 éves férjemmel. Mondjuk ha bármit is hazudott volna magáról, utána repült volna az is biztos. De mivel őszinte volt és jó ember, hozzá mentem.
"figyelitek, milyen hangnemben válaszolnak itt az emberek? "
Már hogy te?
Miért a reakció mi ha nem válasz?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!