Becsaphatott a cég, akiket megbíztam bejáratcserével?
Kifelé nyíló PVC bejáratot rendeltem egy cégtől, mivel esőtől védett helyre nyílt az eddigi bejárat is, ezenkívül balos nyitásirányút (tehát ha a lakáson kívülről nézem, a kilincs jobb kéz felé van). Na igen ám, de ez gondolom egyedi megrendelés lett volna a cégnek, talán költségesebb is, és szerintem fogtak egy jobbos bejárati ajtót (a kért balos helyett) és szerintem szándékosan fordítva építették be, így hát kifele nyíló balosként funkcionál.
Abból következtetek erre, hogy az ajtó zsanérjai így most a LAKÁSON KÍVÜL vannak, ami felveti azt a kérdést, hogy mennyire lehet így az ajtónk biztonságos, talán egy mezei kézi fűrész elég az eltávolításához. Nem valószínű, hogy valaki is itt ezzel megpróbálná az ajtót leszedni, de nagyon becsapva érzem magam, mintha teljesen hülyének néztek volna, érdemes garanciára hivatkozva reklamálnom? Láttatok már olyat, hogy kívülre kerül a zsanér? Pontos lehet a sejtésem?
Tehát lerövidítve:
A kifele nyíló balos ajtó = befele nyíló jobbos
A kifele nyíló jobbos ajtó = befele nyíló balos
(A cég szerint.)
Szabvány-e, hogy a zsanér holléte (hogy melyik oldalon van), befolyásolja-e, hogy milyen nyitásirányúnak számít az ajtó? Mert ennyi erővel ha ilyen cége van az embernek, ide-oda forgathatja és hol ennek, hol annak eladható...
De tényleg nem veszélyes ez rám nézve, hogy a zsanér kívül van?
Igazából így is a kifelé nyíló jobb nekem, mert a lakásra nézve helytakarékosabb. Meg a kertkapu szerintem épp elég az illetéktelenek távoltartására.
Csak féltem, hogy a káromra próbálnak trükközni.
Köszönöm a válaszaitokat!
"Meg a kertkapu szerintem épp elég az illetéktelenek távoltartására. "
LOL :DD
Igen, ezzel általában addig van így az ember, amíg be nem törnek hozzá. Utána irtó gyorsan meg szokott változni az emberek ezen véleménye... :)
(Kivéve ha a kertkapudban 4 kiló TNT van elrejtve és a 400V belevezetve, és egyébként is forró vonalra van kötve a TEK-hez.)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!