Hosszú ideje egyedülálló nők! Hogy lehet élni férfi nélkül?

"Pedig a korosztályodról az ember azt hinné, hogy már azért megnyugodott, nem vadászik, hanem inkább biztos társat keres a hétköznapokra. Bár abban nem hiszek, hogy neked feltétlenül egyedül kell maradnod. Esély mindig van, még ha az ember már nem is próbálkozik az ismerkedéssel."

Van olyan még az én korosztályomból aki próbálkozik a biztos társ megtalálásában, de szerintem egyre többen már levonták a tanulságokat az egész párkapcsolatosdi hercehurcáról. Egyszerűen nem éri meg újra és újra kitennie magát a csalódásoknak az embernek. Mint írtam, sokáig próbáltam én is, de visszatekintve azokra az évtizedekre, felesleges volt. Annyit értem el vele, hogy begyűjtöttem egy csomó negatív tapasztalatot. Engem is hajtott a remény, az álom, de aztán felkellett ébrednem. És bizony ebben a korban is van, aki nem nyugodt,de az sosem lesz az. Mindig ilyen volt, ezután sem változik. Én nem hiszek a megváltozásban, ahhoz túl sok mindent láttam.

Lehet nem kellene egyedül maradnom, de már nincs erőm, kedvem ismét a szokásos köröket futni. Évek óta kiegyensúlyozott vagyok lelkileg, ezt már nem tudom, és nem is akarom feladni senki kedvéért. Bízni meg maximálisan nem tudnék már senkiben, így nem lenne érdemes bele kezdeni semmibe sem. Legalább megkímélem a másik embert is.

Aki meg itt lefordította neked az én válaszomat ún. férfinyelvre, hát nem is írhatott volna nagyobb baromságokat. Szószerint kiköptem a reggeli kávémat a nevetéstől, amíg olvastam a hülyeségeit. De elnézem neki, mert nem ő ismerkedett ezekkel az emberekkel, akikkel én. Tehát, nem tudhatja. És azt is aláírom, hogy a nők körében is rengeteg "érdekes" példány van. Láttam nem keveset én is, és látok is. De itt a kérdésben most a női nem lett megszólítva, és az én véleményem ez alapján íródott. Kár, hogy ez nem jutott el az illetőnek a felső szintjére.

Ez tény, én is ismerek olyan 80+os papókát, aki még ahogy mondta, "hajtja a tyukokat...". Mondjuk azért olyan szinten irigylem, hogy ennyire aktív ilyen idősen. :D

A lelki nyugalmat valóban nem szívesen adja fel az ember, ezt valahogy meg tudom érteni.

Nem kell minden marhával foglalkozni...

Mindenesetre köszönöm a beszélgetést. :)

#30: "mintha nem számolnál azzal, hogy van (férfi is, nő is), akinek annyira le kellene adnia, hogy az már-már a gusztustalan szintet súrolja. "

Na jó, elárulom a titkom! Szeretném bebizonyítani a magukat csúnyának tartó nőknek, hogy mennyi jó külsejű meg normális pasi közül válogathatnak.

Ez egy olyan kényszer nálam, mint mikor valaki be akarja bizonyítani a babonás embereknek, hogy valójában nincs miért aggódni vagy a szellemjárta házba bemegy és bebizonyítja, hogy reggelre sem halt szörnyet és nem ette meg semmilyen szörny és a démonok sem szállták meg.

Érted már? Kevés dologban vagyok ennyire biztos, mint ebben.

"Teljesen érthető, hogy ők sem lelkesednek a zsíros hajú, aknés bőrű, rohadó fogú, könnyebb átugorni, mint megkerülni alkatú stb. nőkért."

Azért észrevetted, hogy felsoroltál 4 olyan tulajdonságot, amikről 100%-ban a nő tehet még akkor is, ha mondjuk aknékra vagy rossz fogazatra genetikai hajlama van?

Mikor fogja már fel végre az itteni gyűlölködő nősereg, hogy nem csak Molnár Krisztián külsejű igénytelen férfiak írogatnak, vannak fiatal, sportos, teljesen normális, rendezett külsejű férfiak is, akik nem találnak párt. Még ilyet se, akit te említettél. És ezt annak ellenére mondom, hogy ilyen nekem se kéne (maximum, ha változtat és igényes, ápolt lesz).

"leadás tulajdonképpen az is, amikor olyannal vagy, akivel nincs különösebb gond, egyszerűen csak nem kívánod."

Itt van a kutya elásva! Ezt a mondatot kell bekereteztetni.

És itt van az összes panaszkodó nőnek a megoldás is egyben. Ehhez kellene a hosszas pszichoterápia. A "Miért nem kívánsz olyan embert, akivel nincs különösebb baj?" illetve lehetne ennek még egy ellentéte is: "Miért vonzódsz hipnotikusan olyan férfiakhoz, akikről tudatosan akár te magad is tudod, hogy rongyként fognak kezelni és bántani fognak?"

Bár ehhez magasabb szintű önismeret szükséges, sok nő pedig azért van híján, mert sosem volt az életben igazán szüksége arra, hogy önmagába nézzen, hiszen ez a passzív szerep átka. Akkor kapsz észbe, amikor már vészesen fogynak a pingponglabdák, pedig már az ütőket is letetted.

"Volt már ilyen élményben részed?"

Nem, bármilyen hihetetlen, én férfiként olyan nővel nem vagyok, akit nem kívánok. Olyanban viszont rengeteg, hogy kívántam, de

1. A személyiségünk nem passzolt és így dobott.

2. Egyre jobban el akart uralni, miközben ő ragaszkodott a szabadságához, miközben pont ő flörtölgetett másokkal és inkább én dobtam, minthogy megvárjam, amíg felszarvaz.

3. Hiába kívántam, neki nagyon alacsony volt a libidója és teljesen inaktív volt az ágyban, ellenben a párkapcsolat többi részét erőltette volna. Nekem meg fontos a szex egy kapcsolatban.

4. Munkakerülő volt, de igényei voltak, élősködni akart rajtam és manipulatív volt.

Amit te mondasz azt inkább kiégett házasságokban tudom elképzelni, én ezért is törekedtem mindig arra, hogy külön kassza és gyerek maximum akkor jöhet szóba, ha mindketten el tudjuk tartani egyedül is a másik nélkül is, hitel alapból kizárva, közös hitel meg pláne, így minimálisra csökkenteni annak esélyét, hogy ha bármelyikünknek változnak az érzései, akkor kényszerből benne maradjon.

Én sosem akartam birtokolni ilyen módon senkit. Nekem mindig az okozta (volna) a boldogságot, ha úgy kellek valakinek, hogy nyitva van az ajtó mögötte.

Csak sajnos a társadalomban pont az ellenkezője a szokás, hogy szögeljük is be az ajtót és öntsünk rá betont, aztán csodálkozunk, amikor kibuknak olyan dolgok, hogy a gyerekünk nem tőlünk van vagy több éve van szerető, vagy erre meg arra szivárog a közös pénz és így tovább.

Sokan még mindig a primitív, ősember agyukkal gondolkoznak, az ösztöneik által vannak vezérelve, hogy láncoljuk minden lehetséges eszközzel (házasság, gyerek, közös lakás, közös hitel) magunkhoz a másikat és akkor majd az valami garancia arra, hogy velünk marad. Közben meg még ha velünk marad is a legtöbb esetben nem lesz benne örömünk.