Miért sajnáltatják magukat azok akik nem találnak párt/társat?

Én jól érzem magam egyedül is.

Az én véleményem hogy aki a társat úgy képzeli el hogy a másik fele az csak függőségi viszonyban van.

Akkor teljes egy kapcsolat ha mindkét ember egy egész emberként talál egymásra.

A gyk statisztika alapján ha vki elfogadja önmagát és saját helyzetet is akkor altalaban 90% azt mondja hogy igy mit akarsz.

Volt itt egy kerdes de az nem parkapcsolati kerdes volt. A kerdezo hazakoltozott egyedulállóként, es home office-ba dolgozott es ugy dontott inkabb hazakoltozik. Majd fél millas keresettel sokan elkonyveltek mama hotelesnek, pedig a mama hoteles azt jelenti hogy nem segít semmit es ki van szolgalva.

Most akkor ki nem fogad el kit?

Az emberek nagy tobbsegenek a tapasztalatok alapjan ez pedig fontos. Ha valaki nehez helyzetbe van pl. Munka nélkül akkor keves ember mondana azt hogy figyi nem erdekel engem csak te erdekelsz. Barati tarsasagnal is van ilyen.

Tudom hogy aki igy gondolkozik nem is igazi se nem igazi barat de manapsag ha csak az itteni statisztikat nezed ez van!

Persze tudjuk hogy nem ez szamit de sokaknak igen!

Amugy nem minden egyedulallo panaszkodik es nem mindenki buslakodik amiatt hogy egyedul van. Van aki jol erzi magat így is.

Szóval ugy latom a tarskeresesi problemak topictol becsömörlöttél. 😃

Olvass mast is és akkor rájössz, hogy a párban lévő is vagy az éppen külön válló is problémákat tud írni, de lehetne folytatni a sort.

Mert más megtalálja szerencséből a legidiótább helyzetben, egy évre rá már gyerek happység boldogság, stb.. más pedig fejleszti magát évekig, ismerkedik, nem siránkozik, optimista, nyitott a világra, nincs baja önmagával és úgy sem találja meg teljesen mindegy mit csinál.

Az élet igazságtalan és miért ne fájna, talán örülni kéne ennek ?