Önbizalomhiányos, csúnya szűz lányként hogy lehet élni?

Beletörődtem, hogy soha nem lesz senkim. 23 éves vagyok, szemüveges, csúnya az arcom is, alacsony, kissé duci, de inkább olyan löttyedt duci, semmi forma. A pasikkal úgy állok, hogy a munkatársaim max köszönnek azt annyi. Életemben csak egyszer csókolóztam egy buliban, akkor is szerintem csak azért, mert dumáltunk valakivel, de mindketten nagyon részegek voltunk. Mivel elköltöztünk egy ideje, mostmár nagyon barátnőim sincsenek. Talán jobb is, a régiek is folyton csak bizonygatták mellettem, hogy mennyivel jobbak és szebbek nálam. Mióta új helyen lakok és felvettek, az új embereknek azt a sztorit adom be, hogy volt már kapcsolatom, csak csúnyán kihasználtak, még mindig nem bírom feldolgozni és ezért nincs szükségem senkire most... De igazából soha senki nem volt, és ahogy most érzem magam, szerintem nem is lesz. Én teljesen reménytelen vagyok minden téren. Ha valaha ramnéz egy pasi, akkor tudom, hogy csak azért teszi, mert csúnya vagyok. Mosdóban hallottam a lányokat többször is összesúgni, és nevetni rajtam. Másoknak könnyű lehet, akiknek legalább az arca elfogadható, vagy csinosak, magasabbak, és bomladoznak értük a pasik. Én meg teljesen magamba fordulok egyedül, nincs kiút már csak a halál. Nem akarok öngyilkos lenni, mert tudom hogy minden Isten akaratából van (nem vagyok keresztény, de vallásos vagyok), de mégis miért szánt nekem egy ilyen életet? Ilyen rondán aggszűz maradok életem végéig, soha nem fogom megtudni milyen egy jót szexelni, milyen ha valaki szeret, ott van melletted... Nem vagyok valami okos sem. Nincs semmim amit felmutathatnék, jogsim sincs, diplomám sincs, szerintem egy kalap sz*r vagyok. Szegények is vagyunk, minimálbérért gürizek, ha nem dolgozok akkor a beteg nagyszüleimről gondoskodok, közben még unokaöcsémre is vigyázok. Nincs időm sem pihenni, se ismerkedni, se sportolni, egy filmet megnézni, akármit. Ezen kívül mostanában így csak zuhanok mélyebbre a depresszióba, éjjeleket nem alszok, hullafáradt vagyok napközben, minden apróságtól pánikrohamaim lesznek. Én főzök, én vásárolok, nekem kell a házat rendbe tartani otthon, nővérem megteheti hogy lelép aztán csinálj mindent. Kezd elegem lenni lassan mindenből, és egyre nehezebben bírom. Ti hogy oldanátok meg ezt a helyzetet, mit tennétek? És kétlem hogy bármi könnyebb lesz, inkább csak nehezebb ahogy telik az idő.