Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
39 évesen hol kezdjek el újra ismerkedni párkapcsolat céljából?
Ki kell mozdulni. Egy introvertált ember nem fog társaságba járni csak úgy, messziről kerüli az ilyen helyeket, de akkor is muszáj kimenni a közvetlen környezetből, ha a munkahely is egy zárt világ.
Én pl. elkezdenék egy nyelvtanfolyamot. 5-6 egymásra épülő szint, nagy eséllyel a legtöbb szinten új csoporttagokkal. Általában egy szint (kurzus) olyan 1-2 hónap, tehát viszonylag rövid időn belül sok új ismertség.
Vagy bármilyen tanfolyam. Főiskola is lehet, de ott viszonylag állandó lesz az osztály összetétele 3-4 éven át. Mindenesetre én levelezős fősulin ismertem meg a leendő férjemet. Ha oda nem rugdos el a munkahelyem, szerintem sose mentem volna férjhez és nem lett volna gyerekem. Elromlott a házasságom, de volt benne sok szép is, a gyereket meg pláne kár lett volna kihagyni.
Utólag visszagondolva már tudom, hogy soha nem a külsőmmel volt igazán gond, hanem a bezárkózott életmódommal. Nem vagyok bulizós, diszkó és társai már fiatal koromban sem nekem valók voltak.
Amúgy a legjobb, amikor valamilyen közös érdeklődési körrel kapcsolatos klubba tatozol, de ezeket is meg kell keresni.
Pl: társasjáték klub - az introvertált embereknek szuper hely, mert a játék oldja a gátlásokat és garantáltan jól fogja érezni magát az introvertált is, ellenben egy táncos helyen max. megfelelő mennyiségű alkohol ér el hasonló szintű felszabadultságot, ami azért nem teljesen mellékhatásmentes módja a feszültségoldásnak.
Olvasókör - ezekkel az a gond, hogy nem a te korosztályod fogja elsősorban látogatni
Önkéntes kutyamenhelyen - ezt max. akkor fogod bírni, ha valóban megszállott állatbolond vagy, de az is gond, hogy a legtöbb állatvédő antiszociális. Ettől függetlenül amikor én kutyamenhelyen önkénteskedtem, nem bántam volna, ha belebotlok 1-2 férfibe, de általában a tetkós, pircinges elvont lányokon kívül más lányokkal nem találkoztam kutyasétáltatás közben. Mondjuk nem is azért mentem, hogy pasizzak.
Több nem jut eszembe, de te ismered saját magadat. Ha a klub nem a szomszédban van, az se baj, havi egyszer-kétszer csak el tudsz utazni bárhova, nem?
A társkeresőt azért nem ajánlom, mert túl erőltetett, túl sok energiát kell a randikba fektetni, főleg ha nem nagyvárosban élsz, rengeteg utazás, pénz. Az igazi az, amikor úgy figyelsz fel valakire, hogy nem célzottan, nem pákeresési céllal ismered meg. Mert lehet, hogy fénykép alapján kikukáznád (sok férfi úgy néz ki fotón, mint aki most szabadult, miközben életben a hangszínnel, mindennel együtt nagyon is vonzó hatást tehet). Az is lehet, hogy az első randin se figyelnél fel rá. De ha egy ideje egy körben mozogtok, lehet egy kedves mondat, mosoly, bármi, ami miatt hirtelen felfigyeltek egymásra. Én az összes partneremet így ismertem meg. Nyilván a társkereső is beválhat, de nem teljesen működnek a természetes egymásratalálás törvényei.
Nőként sem egyszerű 30-hoz közel /felett párt találni. Lehet, hogy egy nőnek írnak 50-en,de abból a legtöbb nős vagy kapcsolatban van és csak szexet akar. A maradék pár meg "problémákkal" küzd. Pl. Ha pár percen belül nem válaszolsz, már ki van akadva...és ijesztően tapadnak már az első beszélgetéskor.
Hogy a kérdésre is válaszoljak. Társkeresőn nem lehetetlen találni, csak rengeteg türelem kell hozzá, míg találsz egy olyan személyt, akivel már értelmesen el lehet beszélgetni.
Ezen kívül én is ismeretségi körre tudnék gondolni,hogy onnan valaki vagy valami társas hobbit kell keresni. A konditerem is jó ötlet lehet, ki tudja lehet csak véletlenül kezdtek el beszélgetni. Próbálkozni kell sokat, mert nem egyszerű, de feladni nem szabad, főleg ha társra vágysz.
Párt találni csak szerencse kérdése. Én kipróbáltam, 40 feletti férfi vagyok, házas. Beavattam a feleségem is, mindenről tudott. Egyszerűen már annyira idegesített ez a hiszti, hogy a teszt kedvéért megtettem.
182/86 vagyok, sportos, fiatalos. Anyagi problémáim nincsenek, elég sok ingatlanom van, több autóm, a karrierem csúcsán vagyok jelenleg. Iskolai végzettségeim nívósak. Meg tudok jelenni bárhol, nincs olyan tényező amitől zavarba tudok jönni. Ismerkedéssel, beszélgetéssel, kommunikációval sosem volt problémám. Eleve önmagam miatt is magabiztos vagyok, nem hajt semmiféle megfelelési kényszer.
Ezek után beregisztráltam magam több társkeresőre, normálisan kitöltött, intelligens, nem sablonos bemutatkozó szöveggel. Első körben csak vártam, de semmi. Aztán elkezdtem egyedi, érdeklődő, tartalmas, bár nem több oldalas leveleket írni néhány nőnek. A többsége elolvasta, de válaszra sem méltatott. Ez igazán mosolyt csalt az arcomra. Nem 20 éves cicababáknak írtam, hanem 40 feletti, elvált, gyerekes nőknek. Persze én is elvált titulust használtam, rendezett háttérrel.
Ezzel szemben az életben sok nő flörtöl velem. Szóval ez az egész virtuális világ egy vicc. Lehet hogy valakiknek valamiért bejön, de nekem nagyon megfelel a valóság. A feleségem is viccesen megjegyezte, hogy apa, nem vagy már kapós! :D
Jajjj de jó, hogy kimaradt az életemből ez a tinderes, badoo-s, randivonalas életérzés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!