Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Összejönnétek egy ilyen férfival?
Igazából annyi a problémám, hogy az élet különböző területein nagyon le vagyok maradva. 26 éves vagyok jelenleg.
A középiskolát nem fejeztem be, így csak 8 általánosom van.
Illetve jogsim sincs még. De dolgozom, nem keresek olyan rosszul, illetve van több millió forint félretett pénzem. A szüleimmel lakom egyelőre.
Idén még tervezek változtatni, az érettségit elkezdem estin, utána pedig egyetem a célom. A jogosítványt is még elkezdem idén, kocsit is tudok venni utána, ha sikerül.
Igazából ez a két terület, amivel el vagyok maradva szerintem az életben. Ez nektek kizáró ok? Például van egy lány, aki tetszik nekem, de nem merek vele ismerkedni, mert ő egyetemista, és félek hogy emiatt nem jönne össze velem, mivel nem vagyunk egy szinten.
Szerintem már felesleges rágódni a múlton és elemezgetni, hogy miért így jöttek össze a dolgok. Ez van és kész. Nagyon nem szeretném ezt kimagyarázni.
Akkoriban ilyen voltam, ennyi. Most már más embernek érzem magam. Az emberek változnak. Most már nem is bánom, hogy így alakult. Legalább összegyűjtöttem rengeteg pénzt, illetve tudom hogy mit akarok. Akkoriban nem tudtam és nagyon bizonytalan is voltam.
Arra azért kíváncsi lennék, hogy akkor miért nem lettél magántanuló? Szocfóbia, szorongás, depresszió stb gondolom otthon nem volt jelen akkora mértékben.Max egy vizsgálat kellett volna és csinálhattad volna otthon az egészet. Vagy estin, ott csak alig kellett volna bejárnod.
Ha legközelebb is eljön egy hasonló mélypont, akkor ott hagyod a munkádat? Érdekes.
Nem tudod, mit erőlteted 14-es. Nincs értelme felelőst keresni.
Ahhoz képest, hogy sokaktól elvárják, 18 évesen pontosan tudja, mi akar lenni 40 éven keresztül, szerintem semmi gond, ha valakinek van ideje kitalálna. Addig se a farát túrta, hanem dolgozott és magától kijött a szoc. fóbiájából.
Kedves 14-es,
Igazából nem érdekelt az iskola, úgy gondolkodtam akkoriban, hogy nincs nekem arra szükségem, majd lesz valahogy, vagy majd később megcsinálom, ráérek még... Illetve a felsorolt pszichés betegségek mellett még volt valami, ami talán magyarázatot adhat: nagyon lusta ember voltam!
Értem, köszönöm a válaszokat.
17-es: tervezem elköltözni a szüleimtől még idén, de egy lánnyal lenne jó összeköltözni. Elég sok félretett pénzem van szerintem.
Mint írtam, dolgozom jelenleg, és az érettségi alatt is dolgozni fogok természetesen, a távoktatásos munkarendet választottam, tehát csak a vizsgákra kell bejárni. Az egyetem alatt meg részmunkaidőben fogok dolgozni, de felesleges szerintem ennyire előre gondolkodni.
Tehát az indokaidat nem igazán fogadom el.
És igen, szerintem is a fiatalabb lányoknál lehet esélyem, a korosztályomnak amúgy sem tetszem, mert kb. 20 évesnek nézek ki...
Nagyon hasonló cipőben járunk. A kérdésedre a válasz, hogy összejönnék-e ilyen férfivel, alapvetően igen, de amúgy nem, mert nem szeretnék kapcsolatot. Senkivel se. De amúgy kb ugyanez a helyzet velem is, 11,5 osztályom van, utána hagytam ott a sulit, most csinálom a jogsit, anyámnál lakom, egyszerű a munkahelyem, amivel mondjuk én nem keresek jól, de vannak terveim, céljaim. És én is depresszió miatt hagytam ott a sulit (meg szociális fóbiás is vagyok egyébként), aztán rögtön következő évben beiratkoztam estire, de azt is otthagytam ugyanaz az ok miatt. Még mindig nem gyógyultam meg, még mindig nem vagyok jól, úgyhogy egyelőre hanyagolom a témát, de egyszer jó lenne befejezni. Szerencsére az álommunkámhoz nem kell érettségi.
21/L
Teljesen rendben vagy. Intelligensen oldottad meg a problémáidat, vannak ambícióid. Ha velem akarnál ismerkedni a valóéletben, akkor adnék esélyt. Nincs olyan ember, akinek ne lenne gondja, a lényeg hogy próbálja megjavítani. Még azzal sincs baj, ha nem teljesen jöttek helyre a dolgok, a haladás is sokat számít. Igazán szimpatikus a hozzáállásod. Nyugodtan próbáld meg a kiszemeltednél, hajrá.
egy egyetemista lány
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!