Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Keresztényként nem szabad csajozni?
Édesanyámmal ma beszélgettünk. Neki az az álláspontja, hogy keresztényként nem szabad csajozni, vagy direkt úgy élni, hogy én feleséget keresek magamnak, mert az Úristen úgyis megadja, amire szükségem van. És szerinte csak is kizárólag a feladataimra, illetve az önfejlesztésre kell koncentrálnom, mert Isten elküldi a megfelelő párt, amikor annak itt az ideje. És, ha nagyon feleséget akarok találni, akkor egyedül maradok.
Én viszont szeretnék ismerkedni próbálni lányokkal. Szeretnék a vírus után újra menni erre-arra, és megpróbálni lányokat elhívni találkozni. És hátha valaki eljönne velem, és meglenne életem első párja. Nem egyéjszakás kalandokkal próbálkoznék, és olyan lányokkal, és, ha az értékrend nem egyezik az első lánnyal, akkor elengedném őt útjára. Még mielőtt valaki arra gondolna, hogy bűnös éjszakai életet szeretnék ahelyett élni, hogy kábé szájtátva várjam, hogy Isten küld-e valakit, vagy sem. Hiába mozogtam sok helyen a koronavírus előtti fél évben, sajnos a lány barátaim számát nem igazán tudtam így se a nulláról legalább egy kicsit megemelni, nem nagyon tudtam se túrákon, se uszodában olyan beszélgetéseket kialakítani, amiből bármi közeledés lett volna.
Szerintetek az én keresek barátnőt, megoldom egyedül, és küld (vagy nem) Isten, amikor akar stratégia között hol van az az út, amit tényleg érdemes követni? Mind a két megoldást eléggé szélsőségesnek érzem.
Köszönöm 27/F
Vallásosan akartak nevelni. Kicsi koromtól templomba jártunk, hétköznapi ünnepeken is néha,(gk.egyház).8osztályos katolikus gimnáziumba jártam. Ilyen körökben mozogtunk. Római katolikus rokon gyerekek cserkészkedtek.....Szóval vallásos falusi hagyományokkal rendelkező rokonsággal rendelkezem.
De sosem mondtak nekem ilyeneket mint amit a kérdező ìr.
Arra sarkaltak hivatalosan,hogy a lányokat komolyan kell venni...(ergo nem csak szexuális tárgyként kezelni). Nem hivatalosan a tényleg vallásos nagyapám (templomban világi tisztséget látott el),megmondta a frankót,hogy azért az nő áll meg egy férfi melett aki ki van elégítve. Igazából ha x idő után két ember aki komolyan gondolja a kapcsolatát lefekszik egymással bocsánatos bűn. Inkább a szexkapcsolatot ítélték el.
Ezek hatására a legtöbb barátnőm vallásos, templomba járo de nem bigott lány volt. Egyikünk se lett kiátkozva az egyházból.
Hogy kell e udvarolni? Hogyne!!!
Hogy kell udvarolni? Általános erkölcsi normáknak megfelelően.
Magyarország alapvetően keresztény ország és az erkölcsi normák valahol keresztény alapokról erednek.
Van a Párkatt nevű társkereső,ami elvileg katolikus embereknek szólna...vajon miért???:))
Olyan ismerkedési stratégiát válassz, amivel boldognak érzed magad, és ami nem okoz számodra terhet, lelkiismeret-furdalást. Ha neked boldogságot okoz, hogy heti három randit leszervezel, akkor tedd azt. Ezt neked kell érezni belülről. (Anyukád sem tudhatja nálad jobban, hogy mi tesz téged boldoggá. A belső hangod a legjobb tanácsadó.)
31/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!