Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Keresztényként nem szabad csajozni?
Édesanyámmal ma beszélgettünk. Neki az az álláspontja, hogy keresztényként nem szabad csajozni, vagy direkt úgy élni, hogy én feleséget keresek magamnak, mert az Úristen úgyis megadja, amire szükségem van. És szerinte csak is kizárólag a feladataimra, illetve az önfejlesztésre kell koncentrálnom, mert Isten elküldi a megfelelő párt, amikor annak itt az ideje. És, ha nagyon feleséget akarok találni, akkor egyedül maradok.
Én viszont szeretnék ismerkedni próbálni lányokkal. Szeretnék a vírus után újra menni erre-arra, és megpróbálni lányokat elhívni találkozni. És hátha valaki eljönne velem, és meglenne életem első párja. Nem egyéjszakás kalandokkal próbálkoznék, és olyan lányokkal, és, ha az értékrend nem egyezik az első lánnyal, akkor elengedném őt útjára. Még mielőtt valaki arra gondolna, hogy bűnös éjszakai életet szeretnék ahelyett élni, hogy kábé szájtátva várjam, hogy Isten küld-e valakit, vagy sem. Hiába mozogtam sok helyen a koronavírus előtti fél évben, sajnos a lány barátaim számát nem igazán tudtam így se a nulláról legalább egy kicsit megemelni, nem nagyon tudtam se túrákon, se uszodában olyan beszélgetéseket kialakítani, amiből bármi közeledés lett volna.
Szerintetek az én keresek barátnőt, megoldom egyedül, és küld (vagy nem) Isten, amikor akar stratégia között hol van az az út, amit tényleg érdemes követni? Mind a két megoldást eléggé szélsőségesnek érzem.
Köszönöm 27/F
Ismerkedni kell, csak úgy találhatsz barátnőt, azaz feleségnek valót.
Egy kereszténynek sem teremtett csak úgy semmiből az ajtó elé egy párt az Úristen.
Nem olvastam vegig, csak az elso 2 sort birtam...
Szoval ha anyukaddal elsz es full kereszteny vagy akkor neked az elet nem valo, nem hogy a csajozas...
Amugy meg templomba meg olyan helyeken ahol a szektad osszegyul ott probalkozhatsz, ha anyukad engedi. Kb mindegyik isten engedi h csajozz, csak a szexel van imitt amott gond, de hazassqg utan az se tabu... Sot kb minden isten azt mondja h elj ugy h boldog legy, betartva a szabalyokat, de hacsak nem leszel pap ( katolikus ) akkor csajozhatsz, mert ez resze az emberi mivoltodnak. Az hogy pasizz az mar megint szektafuggo...
szerintem jól csinálod, ismerkedsz, csak bátran elegyedj szóba az emberekkel, nem csak ismerkedesi celbol, ezzel is gyakorolsz, egy ido utan spontan es termeszetes lesz, es eszre sem veszed majd, hogy barkivel találsz kozos temat. Azt is jol csinalod, hogy eljarsz uszodába, túrákra, ott probalsz imserkedni. Igazábol ismerkedni, bárhol, bármikor lehet.
Anyukádnak annyiban van igaza, hogy bármennyire is akarjuk, rá vagyunk állva a párkeresésre, az úgysem olyan, mint pl. a suliban, hogy ha szorgalmasan tanulok, akkor annak ekkor es ekkor meg lesz az eredmenye. Szóval igyekezhetsz, ismerkedhetsz, de a szerelem ugyis akkor jon, amikor akar, vagy ahogy az égiek akarják, ki miben hisz /én Istenben/. Nekem akkor kuldte a férjemet, mikor kb. nem is számitottam rá, de ha csak otthon ulve gubbasztok, nem hiszem hogy párra lelek.
Tudod, hogy van a vicc, hogy az ember imádkozik: édes Istenem, add hoyg megnyerjem a lottófonyereményt, erre Isten: jó, jó, de adj már fel legalább egy szelvényt!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!