30-asok. Hogyan élitek meg, hogy körülöttetek már a legtöbb ember, , lebabázott", vagy házas, esetleg el is váltak már, nektek meg semmi, még egy jegyességig sem jutottatok el? Érzékenyen érint kicsit ez titeket, vagy nektek 8?

Óóó, pacsi 1-es!

Nekem sem volt, még randim se. Ez így elég lehangoló... A Facebookon látom a régi osztálytársakat, évfolyamtársakat, házasodnak, gyerekeik születnek. Igyekszem nem irigykedni, az nem jó senkinek, de azért kicsit mindig elszomorodom, amikor látom a szép családi képeiket, hogy én ezektől milyen irtó messze vagyok. Gyerekre nem tudom, vágynék-e, de egy társra mindenképpen. Viszont nem úgy néz ki, hogy összejön. Persze, a remény hal meg utoljára, szóval egyelőre még nem adtam fel teljesen, de rosszabb napjaimon azért előfordul, hogy kicsit átadom magam az önsajnálatnak.

30 vagyok. Igazából ha mondjuk a gimis osztályomon végignézek, 31-en voltunk, ebből 2 főnek van gyereke és 4 házas és egy elvált.

Szóval a legtöbb ember még nem házas és gyereke sincs. Mivel gyereket nem szeretnék még, egyáltalán nem érzem, hogy alkalmas lennék szülőnek, így annyira nem frusztrál, sőt... Házas majd ha a párommal úgy érezzük, akkor jöhet.

A másik: egyáltalán nem biztos, hogy automatikusan boldogabb, aki megházasodott és gyereke van. Kemény munka a házasság is és a gyerekvállalás is. Nem rózsaszín éterben való úszás, hogy kész minden. Napi kihívások és gondok.