Miért rohannak manapság az emberek, miért nincsenek olyan lassú évig, két évig tartó ismerkedési folyamatok?

Én egyetértek veled, engem is leszólnak érte, de szerintem is jobb ez, mint a mostani "hát az első randin csók, a másodikon szex" felfogás, meg a mánia, hogy 1 év után már "tovább kell lépni", minimum közös lakás vagy élettársi viszonyra.

1 év alatt alig lehet megismerni valakit.

Minek húzzuk az időt ennyi ideig? Jó, nem feltétlenül kell rögtön az első randin letudni a bemutatkozástól-szexig tartó teljes folyamatot, de azért az 1-2 év igenis túlzás. Az ember szerintem már maximum 3-4 találkozás alatt el tudja dönteni, hogy érdemes-e a másikkal tovább ismerkednie vagy sem, mert oké, hogy mélységeiben nem ismered ki ennyi idő alatt, de az alapokat igenis megtudod róla (akar-e házasságot, gyereket, milyen időtávban, világról alkotott képe, politikai nézetei, akár csak az is, hogy mennyiszer akar találkozni/mennyire tartja a kapcsolatot napközben, és ebben mennyire illetek össze, a humora, satöbbi), amik közül ha bármi nem stimmel, akkor ezt 2 évig húzni tényleg csak nettó időpazarlás. Egy életünk van, ha valaki nem a megfelelő partnerünk, akkor igenis tovább kell lépni és igenis mást kell keresni.

Én személy szerint még 30 előtt akartam szülni, ehhez nekem feltétel volt a házasság mindig is, és most nem azért, de ha minden érdeklődővel egyesével 2 évig húztuk volna a dolgot, akkor 50 éves koromig csak ismerkedésről szólt volna az életem, és sehol sem tartanék még mindig. Ehhez képest 2 év után a párom már megkérte a kezem, mert azzal, hogy "gyorsan" haladtunk, két hét ismeretség után összeköltöztünk, 2 évig együtt élve és alaposan kiismerve egymást rövid időn belül el tudtunk lépni erre a szintre, és még így is 27 voltam, mikor megszületett az első gyerekünk, szóval nem mondhatnám, hogy olyan nagyon elkapkodtuk volna az életünket.

Amikor az volt, hogy az emberek általában még 20 éves koruk előtt megismerték azt, akivel aztán megöregedtek, akkor persze, akkor érthető az 1-2 évig tartó ismerkedés, de amikor már mondhatni "sürget az idő", mert a biológiát nem lehet átverni, és igenis meg kell fontolni, hogy kivel kötöd össze az életed, kivel vállalsz lakáshitelt meg gyerekeket, akkor egyszerűen már nem opció, hogy mindenkivel, aki egy kicsit is szimpatikus, egyenként eltölts ennyi időt.

#6

De ez így meg olyan, hogy első randin rákérdezel az összes fontosra és ha csak egy nem jó, akkor viszlát? Ez nem jó ötlet, mert teljesen egyezni nem lehet. Tudom, mert próbáltam.

Szerintem sem volt ez régen sem jellemző, hogy sokáig húzták a randik után például a családalapítást.

Az első barátom több hónapot várt rám, nagy kegyesen, rettentően féltem az első szextől. Ezalatt az idő alatt többször közölte, hogy nem normális, hogy nincsen szex. Szerintem megcsalt közben. Aztán az első aktus után majdnem kidobott, mert hogy ő nem fog olyan lánnyal együtt lenni, akinek fáj az első pár alkalom. Én is hülye vagyok, hogy nem léptem le, de azt hittem utána senki sem fog elfogadni. És ez nem mostanában volt, hanem 20 éve.

Élettársammal több hónapig ismerkedtünk, leveleztünk, ő már hozzám hasonló.

Mindenki másmilyen tempóban halad, biztosan vannak jó emberismerők, én nem akartam még egyszer befürödni (exem sokáig a jó arcát is mutatta).

#7 igen, pontosan, ahogy mondod. Első 1-2 randin megbeszélni ezeket a részleteket szerintem nem túlzás egyáltalán. Ha valaki nem csak egy alkalmi dugás kedvéért ismerkedik, akkor ezek jogos kérdések, amiknek komoly következményei vannak. És dehogynincs olyan, akivel mindenben megegyeztek. Igenis tudni kell azt mondani, hogy ha a komoly dolgokban nem értetek egyet már a legelején, akkor azt nem erőlteted tovább. Itt is hány olyan kérdés van, hogy x év kapcsolat után az egyik fél esküvőt szeretne, de a másik nem hajlandó, vagy ugyanígy x év házasság után az egyik akar gyereket, a másik nem, és az esetek jó 90%-ban nem arról van szó, hogy menet közben gondolták volna meg magukat, hanem eleve így indult az egész ismerkedés. Ennek így semmi értelme nem lenne, ez tényleg csak időpazarlás. Pont ez a lényege a keresésnek, hogy megtaláld azt, akivel a legkevesebb kompromisszumot kell kötni.

Csak egy példa, és még csak nem is olyan súlyos, mint a gyerekvállalós kérdés: én nagyon tapadós vagyok, kb az összes exem olyan volt, hogy heti 1-2 pár órás találkozóval tök jól elvoltak, és azokon a napokon, amikor nem találkoztunk, nem is különösebben igényelték, hogy beszéljünk. Nekem ez kevés volt, de minthogy az összes addigi kapcsolatomban ez volt az általános, elfogadtam, hogy velem van a baj, én vagyok "túl sok", visszafogtam magam, alkalmazkodtam. Ettől feszült lettem, ingerült, hisztis, satöbbi. Aztán megismertem a férjem, és olyan üdítő érzés volt az első randink után látni, hogy ha írok neki üzenetet, akkor azonnal reagál, nincsenek több órás szünetek a válaszai között, ha megkérdezem, mikor találkozzunk legközelebb, rögtön a következő napot javasolta, és nem kellett egyáltalán rosszul éreznem magam, hogy én mindig "többet" akarok, mert ez kölcsönös volt, és így hogy-hogy nem, valahogy a házisárkányos jellemvonásaim is igen hamar elmúltak (ugye a napi találkozásokkal együtt járt a napi szeretkezés is, ami szintén segít az ember hangulatán, heti 1-2 alkalom még két gyerek mellett is kevés nekem, nemhogy a randizás ideje alatt gyerekek nélkül, 20 évesen). És ez kiderült 2-3 találkozás alatt, nem kellett hozzá az a 10 év, amit azóta is együtt töltünk, és márpedig egyáltalán nem elhanyagolható részletek.