Mi az oka, miért sikertelen sok férfi a nőknél általában?

Mert a jó kapcsolatot ki kell várni, s sokan meg türelmetlenek s természetellenesnek érzik, hogy miért nem akar akármelyik random jött-ment nō rögtön összeállni velük.

A nōk is sikertelenek, köztük is sok a szingli, annyi különbséggel, hogy ōk nem rinyálnak s nincsenek megindulva így, hogy gyorsan ágyba bújjanak valakivel, jobban viselik a magányt.

Csak az kapja sorozatban a visszautasítást s az vergōdik a sikertelenség miatt, aki társfüggō s azt hiszi létszükséglet, hogy mindenki kapcsolatban legyen..,

Máskülönben meg okai lehetnek a magas elvárások is, ha pl. mindig olyasvalakire hajt az adott férfi/nō, aki elérhetetlen, nem tudja értékelni azt, akit megkaphatna.

Szar apaminta és/vagy farokvezéreltség.

Eddig ezt a kettőt figyeltem meg fő problémaként az ismeretségi körben. Vagy apuka otthagyta anyukát terhesen/kisgyerekkel, vagy alkesz volt, vagy egy lusta tetű, aki nem segített neki otthon. Na aztán ez a férfi minta minden csak nem az, amiből az ember megtanul férfi lenni. Főleg ha az apja magasról szart rá.

A másik, hogy sok pasi nem azért ismerkedik, mert kapcsolatot akar. Ha így lenne, ugyanannyira lennének passzívak, mint a nők. Többségük vagy kanos és el akar durranni, vagy arra gondol csak, hogy neki szeretet kell. Az ilyen dolgoktól hajtva ismerkedni pedig nem eredményez egészséges kapcsolatot. Én mindig azt éreztem magamon a legtöbb esetben, hogy nem számítok, mint ember. Nem tudnak és talán nem is akarnka velem beszélgetni, csak erőlködnek egy sort, hogy felvegyék velem a kapcsolatot, de az már nem érdekli őket, amúgy teljesen más világ vagyunk és hogy úgy egyébként emberileg mennyire illenénk össze. Ezt leszarják, csak tolnak valami felületes dumát, aztán történjen valami, az eredmény számít és mintha nem élveznék az ismerkedést, csak dugni akarnának meg azonnal szeretetet és pátyolgatást, miközben emberileg leszarnak... A párom is azért lett a párom, mert nem volt eredményorientált, hanem csak élvezni akarta a társaságom. Érdekes volt, éjszakákon át beszélgettünk, volt egy csomó közös program, ami alatt nem éreztem azt, hogy nekem muszáj valamit éreznem vagy muszáj valamit produkálnom, csak simán jól éreztük magunkat, mint két jó barát, akik között finoman végig ott működött a kémia. Előtte talán 3 ilyen ember volt, meg 30 másik szerencsétlen, akikkel lehetetlen volt egy percig is élvezni a dolgokat. Nehéz megfogalmazni, hogy milyen ez az érzés. Kicsit olyan, mint mikor éhes vagy, aztán mindenbe beleeszel a svédasztalon és gyomorrontást kapsz. Ők is ezt csinálják. Éhesek, szexre vagy szerelemre, az mindegy és szarnak arra, hogy egyáltalán a beszélgetés legyen köztünk minőségi vagy az együtt töltött idő. Ez a baj azokkal, akik nem tudnak egyedül ellenni.

3-asnak igaza.

Szerintem a nők már túlságosan is jól bírják a szingli életet és a magányt is.

Az ilyenek csak arra figyelnek oda, hogy nekik tetszik-e a nő, arra nem, hogy a nőnek tetszenek-e.

Társkeresőn ki van írva az adatlapomra, hogy csak nemdohányzóval ismerkedek, mégis rám írnak dohányzók, aminek természetesen elutasítás lesz az eredménye.

Akit én kikosarazok:

- Lakásra hív első randin, "persze nem fogok nyomulni" jeligével, ennek folyománya csak rosszabb formában, amikor hozzám próbál bekéredzkedni.

- Látom, hogy egy vagyok a sok közül, sablonos minden beszélgetés, várólista van kb., meg alig lehet összeegyeztetni bármilyen programot, s ha véletlen megjelenik, akkor is csak max. óráig ér rá, olyan elfoglalt.

- Ennek ellentéte, amikor betegesen rám van kattanva, akár találkozás nélkül is már családban kombinál velem.

Úgy nagyjából ha az ilyen végleteket elkerüli valaki, meg ad magára valamilyen szinten, akkor szerintem talál párt.