Másnak is gyakran eszébe jut a társkeresési helyzete kapcsán Kürénéi Hégésziasz filozófiai nézete?

„Hégésziasz (Kr. e. 3. század) görög filozófus.

A kürénéi hedonista filozófiai iskola híve volt, Alexandriában élt és működött. Tanítása szerint az emberi lét végcélja az élvezet, ám a sok baj és kellemetlenség, amely a világban elénk tornyosul, ezt a célt nem engedi megvalósítani, ezért okosabb meghalni, mint élni.” (Wiki)

Például én is hiába tettem meg szinte minden tőlem telhetőt és mentem keresztül elképesztő változásokon, léptem ki számtalanszor messzire a komfortzónámból, ez mind semmin sem változtatott. Egyszerűen itt maga az egész létnek a milyensége kérdőjeleződik meg. Mintha egyszerűen olyan magas szintű emberfeletti erők birtoklása lenne szükséges ehhez az egész társkereséshez, amiket aki nem velük született (mint pl én) az csak metahumáni szintű emberfeletti emberré válás során tudna megszerezni, mintha egy teljesen más több szinttel fölöttünk levő entitásoknak a világa lenne ez, amiről mi egyszerű földi halandók még csak álmodni sem álmodhatunk. És ilyenkor amikor látom, hogy a nietzschei értelemben vett Übermenschek csettintésre lefekszenek bármely nővel és gond nélkül találnak barátnőt, míg én egy egyszerű porból és hamuból álló szubhumán akármennyire próbálok szintén Übermensché válni és olyan lenni mint ők, de az eredmény sosem jön el. Hiába teszek meg bármit. Semmi. Csak a magány feneketlen szakadéka és üvöltő csönd jut nekem.

És ekkor jut eszembe Kürénéi Hégésziasz filozófiája.

Más is szokott ilyeneken gondolkodni sokszor?

[link]