Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ennyi férfival volt dolgom és máris egy olcsó ribnak tartanak?
Nem voltam sok emberrel szerintem. Persze ez relatív (mindenkinek máshonnan kezdődik a sok)
22 éves vagyok és eddig 2 komoly kapcsolatom volt. Az első 15-től 17ig tartott. Ekkor volt az első barátom. Utána 19-21 éves koromig voltam együtt egy kicsit nálam idősebb férfival. Ő 5 évvel volt nálam idősebb.
Ezenkívűl 3 kalandom volt. Kizárólag 1 éjszakások és csak akkor amikor szingli voltam.
És akivel ismerkedtem jelen esetben csak 2 sráccal. Azok a sokadik találkozás után rá kérdeztek erre is. Sőt, elég sok mindenre még. Elmondtam őszíntén és mindketten r...ncnak tartanak. Elhordtak mindennek!! De tényleg mindennek. Hogy az értékrendünk nem egyezik. Ez nem fér bele. Milyen életet élek stb. Én még csak nem is mondhattam semmit és sosem kezdtem el mocskolódni vagy bántottam pl az egyiküket a múltja miatt. Mert 1) nem zavart, 2) az akkor volt 3) bíztam volna az illetőben ha összejövünk. Ő majdnem 7 évvel idősebb nálam és sok nővel volt dolga elmondása szerint. De ő férfi..és neki szükségletei vannak. Most is, de ő már megváltozott neki komoly kapcsolat kell. Erre teljesen kioffolt engem.
Most komolyan ennyire hátrányba kerülök a múltam miatt?
Tegnap óta figyelem a válaszokat. További jó veszekedést,vitatkozást. Nincsmit mondanom ezekután. Azthiszem felesleges, itt mindenki csak a saját véleménye számít és mérvadó a többi ember a "jézusom hol élsz te" kategória.
Talán annyit,hogy a 2 kalandomat azért említettem,mert ők rákérdeztek és nem akartam rá vágni egyből a nemet. Igen, volt. Az egyikükkel pár hete találkozgattam, egyszer megtörtént és utána megbeszéltük inkább ne folytassuk. A másik srácot meg személyesen ismertem és nála szexeltünk. Tetszettünk egymásnak régóta, de nem volt köztünk több soha. Egyszeri volt, mert így akartuk. Ott is szépen elváltunk nem volt gond.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Egyesek úgy látszik, nincsenek tisztában az aktuális piaci értékükkel
:D
Sok emberrel randiztam, néhánnyal jártam, sosem került elő ez a téma és ha mégis, mikor őszinte voltam, senki sem nézett rám furcsán, ha mondtam egy számot. Senki sem kérdezte, hogy abban van-e alkalmi vagy sem.
Itt hisztériáztok meg pontozgatjátok fel egymást és le azokat, akik nem fújják fel ennyire mániákusan a dolgokat, miközben odakinn tök normális fiúk és férfiak, akik közül valószínűleg sokkal jobb partik és sokkal szeretőbb társak elég sokan, egyáltalán nem tulajdonítanak ennek szerepet önmagában és mindenki éli boldogan az életét, maga mögött hagyva annyi számot, amennyit jónak érzett az adott élethelyzetében, az adott érettségével. Őszintén nem tudom, mire jó ez. Egyesek nagyon magas lovon ülnek, azon is fordítva.
Soha nem volt dolgom olyan palikkal, mint akikről a kérdező ír. És olyanokkal sem, amilyenek ti vagytok. Aztán mégis volt pár olyan kapcsolatom, ami a mai napig jó emlékként maradt meg és az aktuális páromat is főnyereménynek tartom.
Nekem nincs mit szégyellnem, ha lenne, talán azt sem szégyellném, de ha lenne is, eddig senki sem kérdezte, hogy aztán piszkáljon miatta. A tetteim igazolták, hogy normális vagyok, ez pedig elég volt.
A diplomámat sem kérték soha, egy munkahelyen sem. Nem szégyenkeztem volna akkor sem, mert van, de nem az volt nekik az érték. Elem raktak egy tesztet, kérdeztek a szakmai dolgokról, ha az alapján látták, hogy megérem a pénzem, felvettek. Ez a normális.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
El kéne engednem ...
#48
Aki egy nappal előre nem tud gondolkodni, annak nem is csodálom, hogy nem esik le mi mivel jár. Következetes ember már alig akad, mindenki a mának él és csodálkoznak a sikertelenségen.
"Én sem vagyok az egyéjszakás híve, egyszerűen sosem hittem abban, hogy egy idegen örömet tud nekem okozni egy éjszaka alatt, szóval értelmét nem látom" - de azért oké.
Borokat és emberek "próbálgatása" között van némi különbség. Míg az egyik egy dolog, a másik egy érző gondolkodó, komplex élőlény. Ne hasonlítsuk már össze a kettőt.
Azzal egyetértek, hogy szerencsétlen kérdezőt ettől nem kéne tömegesen r**ancozni és k**vázni mert ez szintúgy nem szép, de akkor sem oké. Engem megcsaltak és be vagyok feszülve mert ahelyett, hogy egyre inkább felfelé haladnánk, amit a társadalmi normák, elvek, morális szabályok betartásával tudnánk elérni, ahelyett húzunk vissza az állatokhoz. Így van, nagyon jól látod! Ne haragudj, hogy engem ez zavar!
Ami még érdekes, hogy megint mutogatás. Én ezen meghalok, hogy mennyire nem veszitek észre magatok. Kit érdekel mit csinál a másik? Magadért kell "jónak" lenni, magadért, nem másért, nem más oldoz fel, nem más csinálja meg helyetted. Semmit nem számít, hogy van-e kettős mérce vagy sem, egyébként pont úgy van kettős mérce férfi oldalon, mind fordítva, úgyhogy ugyanúgy köpköditek magatok szembe nap mint nap. Nevetséges.
#50
Itt pontosan te is ugyanazt csinálod. Visszaszólsz.
Abba kéne hagyni a nemek harcát és emberként tekinteni a másikra. Ez igaz a 49-esre is.
#53
Te kis kedvenc! Ki a tömeggel érvel. Képzeld, a tömeg éhezik a világon. Képzeld, a tömeg képzetlen és buta. Ebből következik, hogy a tömegben többnyire buta emberek kommunikálnak. Innen már borzasztó egyszerű kitalálni, hogy csak mert tőled sokan nem kérdezték, nem jelenti, hogy nekik van igaza. A tömeg sosem volt érv semmi mellet, csak számosság. Elég csak megnézni a világvezetését, amit a tömeg választ meg, nem csak Magyarországon. Sokan nem kérdezik meg, mert sokakat nem érdekel és? Ha több a pedofil, mint a normális ember, akkor gyereket erőszakolni jó dolog?
Aha, oda kint annyival jobb férfiak és nők vannak, hogy kb nincs párkapcsolat ahol ne lenne megcsalás, a házasságok 67%-a (a tiszta vallásos kötelék, elm nekik még ez jelentőségteljesebb is) válással ért véget 9 éve! Szerinted ez a szám csökkent? Kb minden embernek, akivel megismerkedtem váltak a szülei, jobb esetben új párt találva, rosszabb esetben magányosan hátrahagyva. ( [link]
Plusz az is beszédes, hogy elég intenzív harc dúl a két nem között, ez is biztos azért van, mert mindenki olyan kiegyensúlyozott, véletlen sem a sérelmekből adódó frusztráltság miatt. Ezt nem kell felfújni, csak mondjuk szét kéne nézni. Pl sétálásnál leülni egy padra és megnézni, hogy mit látsz most a világból. Persze a facebook is k**va izgalmas.
"Nekem nincs mit szégyellnem, ha lenne, talán azt sem szégyellném"
Szerintem ezzel egyébként mindent elárultál, hogy mennyire is vagy te komolyan vehető. Ha férfi lennél, már biztos rád sütnék, hogy nárcisztikus vagy.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Figyelj, megint azt játszod, amit eddig. Olyan dolgomat magyarázol bele a mondandójába másoknak, amik csaj a te fejedben léteznek. Gondolkodj el ezen. Nagyon túldramatizálod az egészet és össze - vissza kevered a szezont a fazonnal...
Nekem nincs mit magyarázkodnom, néha feljövök ide, elcsodálkozom, hogy mennyire abnormálisan gondolkodnak itt egyesek ahhoz képest, mint ami a saját életemben körülvesz, megpróbálom őket rávilágítani arra, hogy a világ valószínűleg nem olyan, ahogy itt lefestik, aztán el vagyok hordva, meg ki vannak forgatva a szavaim "hálából". Hát akkor csináljátok, nekem nem ártotok, én vállat vonok és visszatérek a számomra normalisnak és valóságosnak tűnő való életbe, ti meg majd megtapasztaljátok a saját mentalitásotok előnyét és buktatóját, ahogy én is tettem. És vagy változtattok, vagy nem, engem nem fog zavarni, hogy emberek hogy mocskolnak engem vagy másokat dolgok miatt itt, ha egyszer bezárom a böngészőablakot és teljesen más fogad. 🤷🏽♀️
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Jó. Szerinted én abnormálisan gondolkodom, szerintem meg te vagy egyszerű mint a föld.
Te rávilágítod a te ismerőseid arra, hogy a világban megszületünk, eszünk, iszunk, dugunk, dolgozunk és meghalunk én meg arra, hogy ennél sokkal komplexebb, sokkal több része van, amik összefüggésben vannak egymással. Neked ez a valóság, valaki ennél globálisabb. Ez ilyen szép magyar rabszolga gondolkodás. Ha elhagyod Magyarországot még véletlen leesel a világról.
Én tudom, hogy akármit mondok, úgy is csinálni fogják jó sokan, de én úgy érzem, hogy ezzel nekem ártanak, ennyi meg kitelik tőlem. Én egyenlőre nem tapasztaltam hátrányt, kivéve egyet, ellenben a környezetemben az összes emberrel, aki pont azt csinálja amit te. Én tudom, te hol élsz, de ismeretlenről vagy ismerősről beszéljünk, én azt látom, hogy szinte mindenki szenved, mindenki utálja az életét, mindenki a munkába menekül, de az is nyűg. Persze gondolom te élsz a való világban, én pedig álomföldön. :)
Egyébként én aztán rohadtul nem sajnálom tőled. Én szinte biztos vagyok, hogy mindenki azt kapja amit érdemel. Mondj bármit is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
És megint elkövetted ugyanazt a hibát. Össze - vissza kombinálod a mondandómat.
Attól, hogy ezt nem tartom egy hatalmas bűnnek és nem értem körülötte a nagy hisztériát, pedig én sem élek vele, szóval még az önfelmentés sem beszél belőlem, nem vagyok egy pofonegyszerű ember... Egyszerűen csak nem látom értelmét önmagában ebből messzemenő következtetéseket levonni, anélkül, hogy tudnánk kicsit többet az illető személyéről vagy ahelyzetről az meg amúgy is kiderül, ha nem ilyen baromságokról kérdezgetjük, hanem beszélgetünk vele ennél fontosabb dolgokról és hagyjuk, hogy megvillantsa az értelmességét, tudását. Ha egy gyilkosról beszélnénk, talán megérteném ezt a nagy "hú, de sokat elárul róla, bezzeg én" magyarázást, de így nem. Önmagában kapcsolaton kívül valakivel lefeküdni, aki az illetőtől ugyanennyit akar és ennek a körülményeit megbeszélték, nem bűn. Ahogy néha (és bocs, maradok a bornál) egy görbe este sem bűn, ha mellé nincs kinek felelned (például nem vezetsz vagy másnap nem dolgozol).
Nekem sem a szex körül forog minden meg az ösztönök körül, elhiheted. Épp ezért nem misztifikálom túl. Nem vagyok ennyire görcsös és nem szögletes annyira a gondolkodásom, hogy valakit elítéljek azért, mert nem állt ellen olyan dolgoknak, aminek nem is igazán kell ellenállnia, mert semmi rosszat nem rejt magában egy szingli ember esetében. Kuveveha utána rájön, hogy nem esett neki jól, de akkor meg tanul belőle és legközelebb nem csinálja.
Engem is annyi mindenért meg lehetne szólni. Azért is, mert natgeo sorozatok helyett inkább a jóbarátokat nézem. Azért is, mert pénteken ahelyett, hogy időben lefeküdnék és kipihenném magam, még hajnal kettőkor a körúton botorkálok alkoholos lehelettel. Pedig nem vagyok alkoholista. Azért is, mert onnantól, hogy levizsgáztam valamiből, sosem vettem elő az adott tárgy tananyagát. Pedig jó szakembernek tartom magam és ha kell az a tudás, tudom, hogy hol keressem. Vagy mert nem mindig nyújtok becsületesen edzés után vagy egy nap edzést kihagyok. Pedig 12 éve sportolok folyamatosan és talán kétszer volt sérülésem, ami komolyabb kihagyással járt. Ezért nem szólnak meg. Nem szólnak meg azért, mert ember vagyok, aki néha gondol egyet és inkább azt csinálja, ami jólesik neki, nem azt, ami általánosan véve helyesebb vagy nemesebb. És kicsit sem érzem magam alacsonyabbrendűnek azokkal szemben, akik sosem éltek igazán, mert mindenük volt megfelelni és tartani a fejükben lévő szentírás szabályokat, amiket sokszor másokra is rá akarnak varrni és megszólják őket, ha nekik kicsit spontábannan, kicsit hibásabban is zajlik és alakul az életük. Azzal a különbséggel, hogy fordítva nem foglalkozunk ezekkel az emberekkel, mert nem zavar, amit csinálnak, mert engedékenyebben vagyunk velük.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
El kéne fogadni, hogy a két nem társkeresési preferenciái alapvetően eltérnek, személyenként még több különbség lehet. Valakinek fontos, hogy a leendő barátnője olyan nő legyen, akin nem ment keresztül a fél város. Ennyi. Jogunk van ehhez. Attól függetlenül, hogy mi hány nővel voltunk. Ugyanúgy ahogy az alacsony nőknek is fontos lehet a férfi magassága, vagy az irodista nőnek a férfi felső vezetői, stb. karrierje. Ez nem kettős mérce, ez társkeresési preferencia.
Vannak dolgok (magasság, alkat), amelyek adottak. És vannak olyanok, amelyekért csak mi vagyunk felelősek. A karrierdöntések, és az, hogy kivel (nem) fekszünk le, az utóbbi kategóriába tartozik. Hozhatsz akármilyen döntést, csak utána ne sírj, hogy nem kellesz a másik félnek.
Tudod, mi a kettős mérce? Hogy a saját nemed preferenciáit véded, bármilyen aszimmetrikusak is, a másik nemét meg támadod - milyen alapon?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ugye tudod, hogy azzal nem nekem ártasz, hogy el sem telt annyi idő, hogy elolvasd, már lepontozod? Látszólag már nem is a mondandóm számít, hanem a személyem. Mintha az fájna neked a világban, hogy van, aki másképp él, másképp gondolkodik és kevesebb görccsel sem fázik rá úgy dolgokra, ahogy az említett ismerősöd. Hidd el, vannak nálam rosszabb emberek is így. :)
Hiába állsz ellen, hiába fröcsögsz és próbálsz pusztán a véleményemet kiforgatva engem is beállítani rosszabbnak, hiába emeled magad piedesztálra, ami nem létezik... És hiába pontozol le másik 3 fiókból is vagy akár csak a haverjaid. Nekem attól nem lesz rosz. És neked sem lesz feltétlenül igazad, de ezt majd eldönti a kérdező és azok, akik ezt még olvassák. És attól sem lesz nekem rossz, hogy egyébként ember vagyok, aki el tudja viselni, hogy mások is emberek és rugalmas velük.
Én itt most elköszönök, te csak folytasd a problémázást meg ezt a rugalmatlan, mindenbe minden egyebet belemagyarázós, számomra görcsös és emberileg taszító viselkedést. Gyakorin ez gyakori, az életben meg nem jön be általában úgysem.
Minden jót. :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!