Volt már veletek olyan, hogy valakit nagyon szerették, de nem mertetek kozel engedni, inkább elloktetek?

Soha.

Ha valaki tényleg annyira megfog, hiába minden gondolat vagy észérv nálam.

Belerohanok, annyira vàgyom rá.Aztán van, hogy szenvedés, de sosem bánom meg.

Volt, de ő táncolt: egy lépés előre, egy hátra...Nem vártam ki, mire végre eldönti, hogy mi a fenét akar. Azt viszont nagyon sok éven, évtizeden át bántam, hogy nem volt merszem kivárni. Aztán 20 év múlva belefutottam egy hasonlóba, itt pont emiatt sokkal több esélyt adtam, mint annak a srácnak, de bebizonyosodott, hogy akkor volt igazam, aki nem tudja, mit akar, az nem engem akar, max. nem jutott neki jobb. Most bánom, hogy több esélyt adtam, mint amennyi a büszkeségembe belefér, ugyanakkor legalább nincsenek bennem lezáratlan kérdések: mi lett volna, ha...?

De én nő vagyok.

Kamaszkènt rettentően belezúgtam egy haverba. Tudtam, hogy csalja a nőit, iszik, néha drogozik, bukásra áll, szóval egy pont olyan srác, akit nem kell beengednem az életembe. Hiàba van csokiszínű szeme, jó humora, és rengeteget tudtunk beszélgetni.

A józan eszemre hallgattam, és inkább kerültem, aztán ki is iktattam teljesen. Nem bàntam meg.

Egy hétig volt rossz, egy hónap múlva màr sokkal könnyebb lett, egy évvel később már teljesen közömbös lettem.