Ti is úgy látjátok, hogy a nők 30 évesen vagy afelé közeledbe sorra adják le az igényeiket, és házasodnak meg előnytelenebb külsejű férfiakkal is?

"Úgy kell ezt elképzelni, hogy..."

Sehogy nem kell elképzelni. Nem paraznak a nők, hiába akarod bemesrlni.

Hát, a "fene megette" azt a kapcsolatot, ahol paráztatás miatt megy bele nő, és "szeret" valakit. Nem nagyon tudok ilyet elképzelni, azt annál inkább, hogy saját maga jön rá arra, hogy egy nem túl népszerű "pasit" is meg tud kedvelni, és nem a külső miatt fogja magát jól érezni mellette, hanem mert tényleg megkedvelik egymást.

Van mindenre példa amúgy. Láttam szerelemből való házasságokat gyűlöletbe kerülni, és évekig pereskedni, és kevésbé érzelgős párokat egymáshoz ragaszkodni. A korkülönbség ugyanez. Van egy ilyen csúnya dolog, hogy "működik a kémia", és ez valamikor váratlanul jön össze két ember között, akik nem feltétlenül egymás "ízlése", mégis nagyon megkedvelik egymást. Egy rokonom ilyen, élete nagy szerelme volt egy olyan, aki egy filmből az a tipikus elhízott programozó, a csaj pedig szinte egy topmodell.

Na jól van, látom, ez is egy olyan kérdés, amikor a kérdező csak a neki tetsző válaszokat fogadja el, amik a saját elméletét igazolják.

Kérdező, gondold végig, ha neked a környezeted elkezdi mondogatni, hogy "bezzeg én a te korodban", meg "nézd meg xy-t, már 3 gyereke van", akkor te azonnal összeállnál bárkivel és rohannál vele az anyakönyvvezetőhöz?

A te alternatív világod nem ismerem.

Az én ismerőseim úgy mennek férjhez 27-29 évesen, hogy előtte 5+ éve együtt éltek. Jöhet a baba, kell a CSOK, 2 éve erre gyűjtenek.

A férfiak meg....Hát nézd, 30 körül kevés férfi néz ki úgy, mint egy filmsztár. A nők ezerszer jobban tartják magukat.

3-assal nagyon egyetértek. Húszas éveimben vagyok csak, de a párom külső szemlélő számára erős visszalépés azért...

Korábban a presztízst egy fontos tényezőnek tartottam a kapcsolatban. Hogy jól nézzünk ki együtt, hogy hercegnőként élhessek, hogy álompár lehessünk mások szemében. Sosem voltam egy leányregényes fajta, de bennem volt a párválasztásnál, hogy a környezetem előtt villoghassak a kapcsolatommal és a párommal. Vagy legyek valaki xy nőjeként.

Randiztam zenészekkel, jártam újságíróval, élsportolóval, sikeres magánvállalkozóval, bújtam ágyba 190 centis, tökéletes alkatú kézilabdázóval, akivel utána pár hónapig ezt folytattuk is, jártam a kedvenc színészem közeli hasonmásával, a gazdag gyerekkel, akinek a szülei a belvárosban vettek lakást és pókerből élt, jogásszal is ismerkedtem és az évfolyam "menőpasija" mellett virítottam büszkén. Nem voltak hosszú életű kapcsolatok és sokszor ki is ábrándított az az életvitel, amivel a sikeres emberek élni tudnak.

Igen, sok esetben felszínes kis p.csa volta, aztán valahogy meguntam és elgondolkodtam az életemen. Talán 21-22 évesen, folyamatszerűen. És húztam magamnak egy vonalat külsőben, hogy mi az, ami alatt undorodok vagy egy ujjal sem tudnék a másikhoz hozzányúlni, mi az, ami tetszik és mi az, ami annyira nem az esetem, de nem akadályoz abban, hogy belezúgjak az illetőbe, ha mellé kapok olyan értékeket, amikre szükségem van egy közös életben.

A korábbi partnereimben amik zavartak: a népszerű emberek elfoglaltak és nem figyelnek rám eléggé... Sokat lógnak másokkal és vagy megyek, vagy otthonról nézem, ahogy szórakoznak majdnem minden hétvégén. Ez számomra nem volt olyasmi, amit sokáig bírtam és amiben biztonságban éreztem magam. Az ilyen férfiideál pasikkal az a baj, hogy egyrészt ha hűségesek is, mindig lesz egy szrkavaró ribi a környéken, akit nem küldenek el jó erélyesen a francba általában. Értelemszerűen valami zavarni fog, mellé pedig ha tökéletes is lennék, én vagyok kóstolgatva meg leszólva, hogy mit eszik rajtam. Az efféle uszítástól meg akarom magam kímélni, sok konfliktust szülhet egy kapcsolatban, ha rendszeres. Sportolók és erősen maszkulin, kidolgozott testű férfiak: éltem én is versenydiétán, de ők ezt nem pár hónapig csinálják, hanem folyamatosan. Számolni mindent, hajnalban munka előtt edzés, munka után puff be az ágyba, borozni vagy egy jóízűt nassolni nem tudunk igazán, nyaralás alatt sem. Sokkal szimpatikusabb lett az, mikor az ember lemegy este a héten 2-3-szor edzeni, ahogy én is, mérleg és számolgatás nélkül húst meg zöldséget eszünk egy jó bor társaságában, látszik az odafigyelés és emiatt kellemesen férfias és izmos, de semmi erőlködés. Élhető, tartható, belefér az estébe egy fagyi vagy hétvégén egy lángos. Nem leszünk testépítők, de telikakált búvárruha sem. Ennél többre nincs szükségem. Nem élvezek nagyobbat a kockahastól és a 10% testzsírtól akkor sem, ha megnéznek az utcán, hogy micsoda kant akasztottam magamnak. Énekesek és hasonlók: szintén a kimaradások és a szereplési vágy, ami miatt nem igazán éltem meg annyi privát pillanatot együtt, mint szerettem volna. Üzletemberek és vállalkozók: alapvetően becsülöm a tanult embereket most is, illetve a sikert is, de mivel eligazgattam a saját életemet és férfi nélkül is lettem valaki, nem nekem csinálják. Emellett nehezen viselem, ha valakinek a munkája része az utazás, ha otthagy, ha éjjel úgy esik be az ágyba mellém éjfél körül, ha velem ordít, mert stresszes, ha nem lehet családunk, mert neki a cég felfuttatása még mindig fontos. Nekem plusz párszázezer forint nem ér ennyit.

A mostani párom egyszerű ember. Egy diplomája van, amit 30 felé szerzett, mert szükségét látta, levelezőn. Egy kis boltban kezdte, keresett talán százat, majd a szakirányú munkahelyén 300-at. Sima beosztott, aki igyekszik szélesíteni a tudását, de pont azért nem akar vezető lenni soha, mint amit írtam. Visszautasította az utazási szerződést, mert nem akar itthagyni 2 hétre, akkor sem, ha ez elég sokkal megemelné a fizetését. Nincs kocsija és lakása, mert későn kezdett igazi karriert, addig egy másik egyetemen bukdácsolt hiába. Az anyja rátelepedett, ezt is mi szüntettük meg és költöztettem hozzám. Ekkor tudtam meg, hogy nincs semmije, de nem igazán hatott meg. Nem adott 10 év BKV után örömet beülni egy kocsiba és egy idegen lakásban végezni ugyanazt a munkát, amit itthon is csinálnék -úgy, hogy az nem az ő nevén van. Most lenn vagyunk. Együtt kezdünk, együtt tűzzük ki magunknak a külföldi közös életet és őszintén nem érdekel, mit lát más. Nem érdekel, ha szerintük a vízilabdás "pasim" összeroppantaná, a cégvezető pedig alkalmazottnak is gyengének tartaná. Kaptam tőle mást: nem akar elmenni tőlem egy percre sem, velem akar lógni, be akar vonni mindenbe másoknak tetszelgés helyett, meglep, hűséges, hajlandó volt bízni bennem, mikor mindketten tudtuk, hogy teljesen ki lesz nekem szolgáltatva, ha leakad az anyjáról és a saját lábára áll, nem hagyva, hogy mások ugráltassák. Lehet vele tervezni. Az álmaimat meg tudjuk valósítani közösen és nem kell mellette stresszelnem semmi miatt, mert érzelmileg stabil, mint az orosz beton.:D És ha valamit megígér, az úgy is van. Én vagyok nála az első, a top, benne van a hülyeségeimben, vannak közös terveink, amik másokkal nem lehettek. Hogy más szerint mennyire illik hozzám és mennyire vagyunk szép pár, az már nem izgat. Jó csapat vagyunk és évekig szívtam sokkal szebb életű emberekkel, ezt az egy dolgot sosem adták meg nekem. A diplomáimat magamnak csináltam, a pénzemet a saját biztonságom érdekében keresem, a lakásomat azért vettem, mert anyámnál lakni bántotta az önérzetemet. Hogy ő más utat járt be és máshogy nőtt fel, az nem az én dolgom. Az az én dolgom, hogy egy irányba tartunk és valahol mégis ugyanolyanok vagyunk.

Még véletlenül se.

Egy nő 30 után kezd el igazán igényeket támasztani.

Egyrészt mert addigra ér el ő is eredményeket a karrierje terén, a másik véglet az elvált , aki a rossz tapasztalat miatt akar egy tőkéletes partnert.