Hogy dolgozzam fel ezt a fájdalmas pofára esést? Lehet, h ez még jó hatással is lesz rám?

Elég nagyképű,pofátlan,öntelt alak vagyok. Mindig megvolt mindenem, szerencsés életem van, a bőség zavara adott számomra, sok lánynak bejövök. Eddig úgy éltem, mintha körülöttem forogna a világ és bárkit megkaphatnék, de úgy igazán szerelmes sosem voltam. Most viszont megismertem egy lányt, akit nagyon megkedveltem, úgy láttam, h ő is kedvel,vettem a flörtjeimet, jókat nevettünk,sokat beszélgettünk. Kiderült azonban, h annyira mégsem, mint ahogy gondoltam. Beképzeltem, túl nagy jelentőséget tulajdonítottam apró dolgoknak, és pofára estem. Ő egy nagyon jólelkű ember, féltem, h bűntudata lesz, amiért elutasít, láttam rajta,h ez rossz neki, nem akartam neki fájdalmat okozni, ezért nem terheltem azzal, hogy elmondjam, hogy szeretem. Inkább úgy adtam be neki, h ez az egész csak az én egóm szüleménye, hogy egy pofátlan alak vagyok,aki csak magával foglalkozik és ezért képzeltem többet a dolog mögé. Valszeg tényleg így is van, és tényleg csak beképzeltem mindent, valójában nem is őt szeretem, hanem csak magamat amilyen mellette lehettem volna. Nagyon fáj, de sikerült úgy intéznem, hogy ő egy cseppet se érezze rosszul magát emiatt, ugyanolyan lazán eldumálunk, mintha mi sem történt volna, ez egyszerre fáj is, de ugyanakkor jól is esik, hogy végre nem csak magamra gondoltam. Ez akkora törést okozott bennem, hogy lehet, hogy itt lenne az ideje elindulni a jobb emberré válás útján, csak nem tudom ,még hogy vágjak bele.