Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Nem tudom mit tegyek, a lányt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem tudom mit tegyek, a lányt akit szeretek,1 héttel ezelőtt jegyezte el az élettársa. Szeretem és nem tudom elengedni. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Annyira el vagyok keseredve, mikor megtudtam a hírt, teljesen összeomlottam, egyszerűen képtelen vagyok azóta bármiféle produktív dolgot tenni. Kicsit bonyolult ám az ügy. A lányt 13 évvel ezeleőtt ismertem meg és ő volt életem szerelme egészen 2010-ig. Mindig együtt lógtunk, mindenhová együtt mentünk és néha csináltunk is olyan dolgokat, amiket csak szerelmesek szoktak. Egy igazi álom volt vele az élet, de jól tudtam, szerelmet csak én éreztem(ek) iránta. Állandóan más pasikkal járt, én pedig sokszor elkísértem hozzájuk őt és olyankor annyira fájt... Jól tudom hogy önző voltam, a lány mindvégig csak barátságot akart velem, lelkitársi viszonyt, én pedig többet, de vak voltam ezt meglátni, csak az én érzéseimmel voltam elfoglalva. Majd jött a 2010 és minden megváltozott köztünk. Szép lassan lecsökkentek a találkozók száma, már alig voltunk együtt, én pedig elköltöztem messzire, fia született. Eleinte ezt sem értettem, csak az érdekelt hogy mi miért nem találkozunk, de mai fejjel tudom, anyának kellett lennie! Teltek az évek, pasik jöttek és mentek, de én mindig fix voltam/vagyok az életébe és ő is az enyémbe. Állandóan sokkal-sokkal idődösebb pasikkal járt, köztünk csak 3 év van. Már alig találkoztunk, alig írtunk egymásnak, szenvedtem, mert szerelmes voltam! Majd eljött a 2015 és megtalálta azt a pasiját, akivel ma is együtt van. Nem normális a tag! Persze ő is sokkal idősebb a lánynál, de ez semmi. Egy igazi börtönve tartja őt, nem mehet sehová, nem beszélhet senkivel stb stb... 1 évig szóba sem álltunk egymással, 2016 egy feketelyuk a kapcsolatunkban, majd 2017-ben elkezdett telefonálgatni. Akkor még csak 1-2 apróbb probléma volt a kapcsolatukban ( ezt így jelezte ) mára viszont teljesen elboldogtalanodott a lány. 2018 meghozta a találkozást és amikor megláttam, nem akartam elhinni ahogy kinéz, az arca stb...

Nagyon lefogyott és az arca 10-15 évet öregedett csupán 2 év alatt! Ekkor már tudtam óriási a baj és el is mesélt minden szörnyűséget. Hihetetlen mi tett vele az az ember, borzasztóan fáj belegondolni abba hogy tudom mi volt, tudom milyen a mosolya, tudom milyen mikor boldog, mikor pedig láttam 1X sem mosolygott... Tönkretette az az ember, a lány olyan akár egy elhervadt virág... Nem tud és nem is mer szakítani a pasival, mert fél tőle, másrészt a pasi nyújta a fizikai biztonságot, mint a lakhatást. Azóta is beszélünk telefonon és annyira fáj hallani hogy mi történik vele... Most pedig eljegyezte a pasi! Én jól tudom hogy csak félelmből mondott igent,jól tudom hogy utálja a pasit, jól tudom hogy menekülne onnan! Amikor ránézek az eljegyzési képükre, a lány arcán inkább kétségbeesést látni mint mosolyt!! Szeretem őt, akarom őt, képtelen vagyok őt elengedni, ő minden álmom és vágyam. Mit tegyek hogy elfejtsem? Vagy ha nem, meddig vállaljam be a lelkitárs szerepet? Be kell nekem ezt vállanom? Vállaljam a szenvedést ami ezzel jár? Hogy hallom a hangját, de tudom hogy mi nem lehetünk együtt? Azért hív mert boldogtalan, nincs kivel beszélnie...


Segítsetek kérlek!



2019. ápr. 13. 07:14
1 2 3
 21/25 anonim ***** válasza:
100%

"Sokan emlegettétek a pszcihológiát."

Azért emlegetik a pszichológiát, mert egy szakképzett ember sokkal többet tud segíteni abban, hogy megértsd önmagadat, a kapcsolatodat ezzel a lánnyal és hogy végre le tudd zárni és el tudd engedni őt.


Mondd csak, neked nem rossz, hogy közel tíz éve érzed magad nyomorultul miatta?


Azért ülsz évek óta ebben a langyos szarban, mert félsz a nyílt elutasítástól, amit kaphatnál, ha nyíltan lépnél. Sőt, az sem egyszerűbb, ha igent mond: felelősség, kötöttség mi van ha mégsem olyan szép és jó minden stb.


Igazuk van a többieknek, növessz magadnak tököt és lépj!

2019. ápr. 13. 10:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/25 anonim ***** válasza:

Az addig szép, és jó, hogy mindenki úgy gondolja, hogy a kérdezőnek nem volt 13 éve senkije, de kérdem én:

Kérdező! Neked voltak kapcsolataid az elmúlt 13 évben? Volt menyasszonyod/feleséged? Neked is született gyereked?

2019. ápr. 13. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/25 anonim ***** válasza:
Tényleg kerdezo, neked van csajod? Hol tartasz az életbrn, mit dolgozol?
2019. ápr. 13. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/25 anonim ***** válasza:

Szia!


Sajnos az a baj, ahogy a leírtak mutatják, soha nem látta benned a férfit, a társat.


Arra használ, hogy lelki szemetesláda légy. A lakhatásra hivatkozni kamu duma. Számtalan segítség van ma már a hozzá hasonló sorsú anyáknak. És még igent is mondott, itt nincsen miről beszelni.



Az öregedésre annyit mondanék, talán nem legjobb életet elő, ami rá is kihat.


Ha olyan borzalmas lenne, tekintettel a gyerekére,menekülne.


Ez a nő nem akar változtatni, csak jó valakivel sajnáltatni magát.


A saját életed teszed tönkre, ha nem lépsz tovább!

2019. ápr. 14. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/25 A kérdező kommentje:

Köszönöm a kommenteteket, sok jó dolgot írtatok rövidebben-hosszabban, külön köszönöm annak a kommentelőnek, aki 8 tételre bontotta az ő gondolatát. Igazán hasznos és elgondolkodtató volt, még ha a nyelvezete kissé erős is...

Nem tudom mit írhatnék, mert igazatok is van és valahol nem is. Minden kommentelőnek van igaza, de egyben azt is hogy valamiben nem. Való igaz, hogy régen nem volt önbizalmam, nem volt önbecsülésem, ez a kapcsolat is úgy jött össze, hogy ő választott ki engem, én csak sokáig néztem őt a hátsó padban... Mikor összejöttünk egy nagyon kicsi időre, akkor kellett rádöbbennem, hogy mi nem illünk össze, mert ő már akkor sokkal tapasztaltabb volt, én pedig meg sem merten szólalni mellette. Tipikusan olyan voltam mellette, mint az ilyen tini szerelmes filmekben a balek, a béna srác, aki nem mer senkire nézni. Egyébként ezek a különbségek abból adódtak, hogy ő keménynek mutatta magát, full fekete rocker vagy sátánista cuccokat hordott, a szemét úgy festette mint Marilyn Manson és a beszédstílusa is kemény, érzelemmentes volt. Hogy valamilyen szinten alkalmazkodjak hozzá, elkezdtem a rap zenével foglalkozni komolyabb szinten és én is beálltam egy bandába... Azt hittem így jó lesz, de természetesen nem volt jó, mert ő másra vágyott, ahogy ti is mondtátok. Nem tekintett rám férfiként, csak jó haver voltam, kivel néha szerelmes dolgokat műveltünk, az én szívem pedig égett utána... Szép lassan leadott ebből a stílusból, én is rap zenéből és mára már " normálisan " nézünk ki :D ... Úgy gondolom sikerült utolérnem őt, bár ő idősebb nálam, de én meghaladom a koromat.

Jól mondtátok hogy szakembert kellene felkeresnem és egyébként kerestem is évekkel ezelőtt, azóta is tartom vele a kapcsolatot. Amit tudott már elmondott nekem, ma már jól tudom mi miért történt, azt is tudom hogy a lány soha nem társat keresett, hanem apát. Csak ezt nehéz feldolgoznom. Ha igazán őszinte akarok lenni, nem is ő hiányzik, hanem az érzések, a pillanatok amiket együtt generáltunk. Az az életmód, az a pörgés, az a szabadság és egy kicsit ő is mikor ketten voltunk...

Kérdeztétek volt-e azóta kapcsolatom. Igen volt de mind hamar tönkrement. Távolság miatt, különbözőség miatt stb...

Abban is igazatok van, hogy nem vagyok valami jó csajozásban. Az az önbizalom amit a lánnyal szereztem, szép lassan kezd eltűnni és kezdek újra az a béna férfi lenni...

Kérdeztétek hol tartok az életben mit dolgozok stb... Sajnos nem vittem sokra. Fiatal vagyok még de már megjártam 43 munkahelyet, bejártam a Dunántúlt és Európa számos országát... Jelenleg közfoglalkoztatott vagyok, de csak egy kis időre, mert már tervbe van egy normális munka...

Kedves kommentelők, nem tudok mit tenni, az eddigi életen legszebb perceit vele éltem át és annyira hiányzik. Mindent megadnék hogy újra vele lehessek, vagy talán hogy újra fiatalok legyünk....

Annyit kérek tőletek, ha kommenteltek, kérlek senkit ne ítéljetek el, mert senki nincs a másik cipőében, senki nem tudja a másik életét és fájdalmát. Szívesen elolvasok bármilyen kommentet, de ha tehetjük, ne ítélkezzünk a másik felett....

2019. ápr. 20. 08:18
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!