Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem tudom mit tegyek, a lányt akit szeretek,1 héttel ezelőtt jegyezte el az élettársa. Szeretem és nem tudom elengedni. Mit tegyek?
Annyira el vagyok keseredve, mikor megtudtam a hírt, teljesen összeomlottam, egyszerűen képtelen vagyok azóta bármiféle produktív dolgot tenni. Kicsit bonyolult ám az ügy. A lányt 13 évvel ezeleőtt ismertem meg és ő volt életem szerelme egészen 2010-ig. Mindig együtt lógtunk, mindenhová együtt mentünk és néha csináltunk is olyan dolgokat, amiket csak szerelmesek szoktak. Egy igazi álom volt vele az élet, de jól tudtam, szerelmet csak én éreztem(ek) iránta. Állandóan más pasikkal járt, én pedig sokszor elkísértem hozzájuk őt és olyankor annyira fájt... Jól tudom hogy önző voltam, a lány mindvégig csak barátságot akart velem, lelkitársi viszonyt, én pedig többet, de vak voltam ezt meglátni, csak az én érzéseimmel voltam elfoglalva. Majd jött a 2010 és minden megváltozott köztünk. Szép lassan lecsökkentek a találkozók száma, már alig voltunk együtt, én pedig elköltöztem messzire, fia született. Eleinte ezt sem értettem, csak az érdekelt hogy mi miért nem találkozunk, de mai fejjel tudom, anyának kellett lennie! Teltek az évek, pasik jöttek és mentek, de én mindig fix voltam/vagyok az életébe és ő is az enyémbe. Állandóan sokkal-sokkal idődösebb pasikkal járt, köztünk csak 3 év van. Már alig találkoztunk, alig írtunk egymásnak, szenvedtem, mert szerelmes voltam! Majd eljött a 2015 és megtalálta azt a pasiját, akivel ma is együtt van. Nem normális a tag! Persze ő is sokkal idősebb a lánynál, de ez semmi. Egy igazi börtönve tartja őt, nem mehet sehová, nem beszélhet senkivel stb stb... 1 évig szóba sem álltunk egymással, 2016 egy feketelyuk a kapcsolatunkban, majd 2017-ben elkezdett telefonálgatni. Akkor még csak 1-2 apróbb probléma volt a kapcsolatukban ( ezt így jelezte ) mára viszont teljesen elboldogtalanodott a lány. 2018 meghozta a találkozást és amikor megláttam, nem akartam elhinni ahogy kinéz, az arca stb...
Nagyon lefogyott és az arca 10-15 évet öregedett csupán 2 év alatt! Ekkor már tudtam óriási a baj és el is mesélt minden szörnyűséget. Hihetetlen mi tett vele az az ember, borzasztóan fáj belegondolni abba hogy tudom mi volt, tudom milyen a mosolya, tudom milyen mikor boldog, mikor pedig láttam 1X sem mosolygott... Tönkretette az az ember, a lány olyan akár egy elhervadt virág... Nem tud és nem is mer szakítani a pasival, mert fél tőle, másrészt a pasi nyújta a fizikai biztonságot, mint a lakhatást. Azóta is beszélünk telefonon és annyira fáj hallani hogy mi történik vele... Most pedig eljegyezte a pasi! Én jól tudom hogy csak félelmből mondott igent,jól tudom hogy utálja a pasit, jól tudom hogy menekülne onnan! Amikor ránézek az eljegyzési képükre, a lány arcán inkább kétségbeesést látni mint mosolyt!! Szeretem őt, akarom őt, képtelen vagyok őt elengedni, ő minden álmom és vágyam. Mit tegyek hogy elfejtsem? Vagy ha nem, meddig vállaljam be a lelkitárs szerepet? Be kell nekem ezt vállanom? Vállaljam a szenvedést ami ezzel jár? Hogy hallom a hangját, de tudom hogy mi nem lehetünk együtt? Azért hív mert boldogtalan, nincs kivel beszélnie...
Segítsetek kérlek!
Ismerem ezt az érzést. Mikor Katie Holmest eljegyezték, ugyanezt éreztem. Pedig ő az én kiszemeltem volt. Életem szerelme.
Azt tudom neked is tanácsolni, amit én tettem. Megvártam türelmesen, amíg elválik Tom Cruise-tól, és végre szabad legyen a pálya.
#1
:D Ez tetszett.
Kérdező: Nőj fel agyilag. És egy ilyet szeretsz, aki gyáva kilépni egy bántalmazó kapcsolatból? Rád soha nem nézett úgy! De legalább lelki szemetesnek még jó vagy számára.
Ha annyira nem akarod, hogy a másikkal éljen, akkor ajánld fel, hogy költözzön hozzád gyerekestül mindenestül. Add meg neki te a biztonságot.
Ha ez valóban így történt, ahogy itt leírtad, miért nem segítettél neki már eddig is? ? Látni, hogy ez a nő egy életképtelen senki és folyton mások pénzére, egzisztenciájára szorul. Most akkor nem mindegy kinek a nyakán élősködik, a tiéden vagy az öreg pasasén?
Karold fel te gyerekével együtt. Meglátjuk mennyire leszel elégedett a hölgyikével.
Sajnálkozással, plátói imádattal segíteni nem fogsz tudni.
Hát... Amíg olvastam az dübörgött a fejemben, hogy de hát 2019 van, bakker, elment melletted az egész életed és még mindig nem vetettél véget ennek. De igazából nincs is minek véget vetni, mert nincs köztetek semmi.
A csaj szemszögéből uyganez a sztori így hangzik: "Van egy ismerősöm, a Józsi. Elég jófej."
Szerintem pszichológushoz kellene fordulnod és elkezdeni élni az életed.
Nem lehet rajtad segíteni, mert aki ekkora balek, az reménytelen eset. Éveken keresztül szállítottad a fenekét egyik pasas ágyából a másikba. Egy olyan ember vagy az életében, akit többnyire le se sz.r, csak amikor szüksége van rád, akkor rángat elő téged a sarokból. Nagyon jól tudja, hogy te mindig ott vagy amikor kell, és semmit se kell adnia érte. Kihasznál, te meg hagyod.
De te is hibás vagy, mert képtelen vagy meglátni, milyen ember is a te nagy "szerelmed" valójában. Azt tudja egyáltalán, hogy ki a gyereke apja?
Nyugodj bele, hogy hozzá fog menni ahhoz az emberhez, akár igaz a bántalmazás, akár nem. 13 évet elpazaroltál az életedből egy ilyen céda miatt, nem volt még elég?
Bocs, nem olvastam végig a hosszú leíràst.
A fő kérdésre vàlaszolva: semmit nem tudsz tenni, lépj tovàbb.
Elengedni meg azért nem tudod, mert nem vagy jó a csajozàsban. Ha az lennél, akkor tudnàd, hogy kaphatsz legalàbb olyan jó vagy még jobb csajt.
Szóval fejleszd magad. Koncentràlj a csajozàsra, legyél benne jobb. Ismerkedj nőkkel, meglàtod, egy nap azon fogsz gondolkodni, hogyan tudtàl egy ilyen csaj miatt szomorkodni, hiszen most jobb csajos van.
Te nagyon balfék vagy kérdező.Szerintem kezeltesd magad.
És nem, nem olyan rossz az a kapcsolat neki, ha az lenne megtalálná a módját, hogy kilépjen és egy újabb férfin élősködjön.Szóval ne sajnáld ennyire.Egyik pasiról a másikra szállt eddig is, ezután is megtehetné (ahogyan eddig is tette), ha tényleg akarná.De!nem akarja.Fél?Mitől félne?Maximum attól, hogy nem lesz hol laknia egy darabig.Egy ilyen típusú nő viszont ezt is gyorsan megoldja, ha tényleg akarja.Ő nem akarja, csak neked hazudja, hogy sajnáld.
Felejtsd el végre, őt nem érdekled, nem is érdekelted soha.Mentálisan beteg a nő, és te sem vagy jobb.Lenne munka veletek bőven egy pszichiáternek, mert hozzátok már kevés a pszichológus.
"Amikor ránézek az eljegyzési képükre, a lány arcán inkább kétségbeesést látni mint mosolyt!!"
:D Ezt csak te akarod kétségbeesésnek látni.Egy tényleg kétségbeesett nő, aki nem boldog a kapcsolatában, nem mond igent egy őt állítólag terrorizáló pasasnak.Sőt, el sem jut vele eddig, csak akkor, ha agyilag nincs rendben.És ő tényleg beteg.Minek neked egy ilyen nő?Ezzel lennél boldog?Ugyan már...vagy ennyire élvezed a mazochizmust?
Növessz már tököt, ember. Jelen pillanatban, illetve ha úgy vesszük, évek óta te vagy a balekja. Soha nem akart tőled semmit. Évekig cserélgette a Chadeket, majd megállapodott egynél, te meg végig futkorászol utána, mint egy hű kiskutya. A csaj tönkreteszi magát, de úgy tűnik ő ezt még élvezi is. Nem akarod egészen véletlenül saját magadat okolni az ő nyomorúságáért? :D
Szedd össze magad és töröld ki az életedből ezt a selejtet.
Kérdező. Megadnád a csaj telefonszámát???
Meg kellene metszeni a sövényt a kertemben. Ha felhívom, és szépen megkérem rá, akkor tuti 2 óra múlva Te csöngetsz nálam, és megcsinálod a melót.
Mert a jelek szerint kb nincs akkora marhaság, amit a csaj kedvéért ne tennél meg, neki meg van képe kb bármit csinálni veled.
ps: idefelé ugorj már be az OBI-ba, és vegyél szerszámot is pls.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!