Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Nem tudom mit tegyek, a lányt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem tudom mit tegyek, a lányt akit szeretek,1 héttel ezelőtt jegyezte el az élettársa. Szeretem és nem tudom elengedni. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Annyira el vagyok keseredve, mikor megtudtam a hírt, teljesen összeomlottam, egyszerűen képtelen vagyok azóta bármiféle produktív dolgot tenni. Kicsit bonyolult ám az ügy. A lányt 13 évvel ezeleőtt ismertem meg és ő volt életem szerelme egészen 2010-ig. Mindig együtt lógtunk, mindenhová együtt mentünk és néha csináltunk is olyan dolgokat, amiket csak szerelmesek szoktak. Egy igazi álom volt vele az élet, de jól tudtam, szerelmet csak én éreztem(ek) iránta. Állandóan más pasikkal járt, én pedig sokszor elkísértem hozzájuk őt és olyankor annyira fájt... Jól tudom hogy önző voltam, a lány mindvégig csak barátságot akart velem, lelkitársi viszonyt, én pedig többet, de vak voltam ezt meglátni, csak az én érzéseimmel voltam elfoglalva. Majd jött a 2010 és minden megváltozott köztünk. Szép lassan lecsökkentek a találkozók száma, már alig voltunk együtt, én pedig elköltöztem messzire, fia született. Eleinte ezt sem értettem, csak az érdekelt hogy mi miért nem találkozunk, de mai fejjel tudom, anyának kellett lennie! Teltek az évek, pasik jöttek és mentek, de én mindig fix voltam/vagyok az életébe és ő is az enyémbe. Állandóan sokkal-sokkal idődösebb pasikkal járt, köztünk csak 3 év van. Már alig találkoztunk, alig írtunk egymásnak, szenvedtem, mert szerelmes voltam! Majd eljött a 2015 és megtalálta azt a pasiját, akivel ma is együtt van. Nem normális a tag! Persze ő is sokkal idősebb a lánynál, de ez semmi. Egy igazi börtönve tartja őt, nem mehet sehová, nem beszélhet senkivel stb stb... 1 évig szóba sem álltunk egymással, 2016 egy feketelyuk a kapcsolatunkban, majd 2017-ben elkezdett telefonálgatni. Akkor még csak 1-2 apróbb probléma volt a kapcsolatukban ( ezt így jelezte ) mára viszont teljesen elboldogtalanodott a lány. 2018 meghozta a találkozást és amikor megláttam, nem akartam elhinni ahogy kinéz, az arca stb...

Nagyon lefogyott és az arca 10-15 évet öregedett csupán 2 év alatt! Ekkor már tudtam óriási a baj és el is mesélt minden szörnyűséget. Hihetetlen mi tett vele az az ember, borzasztóan fáj belegondolni abba hogy tudom mi volt, tudom milyen a mosolya, tudom milyen mikor boldog, mikor pedig láttam 1X sem mosolygott... Tönkretette az az ember, a lány olyan akár egy elhervadt virág... Nem tud és nem is mer szakítani a pasival, mert fél tőle, másrészt a pasi nyújta a fizikai biztonságot, mint a lakhatást. Azóta is beszélünk telefonon és annyira fáj hallani hogy mi történik vele... Most pedig eljegyezte a pasi! Én jól tudom hogy csak félelmből mondott igent,jól tudom hogy utálja a pasit, jól tudom hogy menekülne onnan! Amikor ránézek az eljegyzési képükre, a lány arcán inkább kétségbeesést látni mint mosolyt!! Szeretem őt, akarom őt, képtelen vagyok őt elengedni, ő minden álmom és vágyam. Mit tegyek hogy elfejtsem? Vagy ha nem, meddig vállaljam be a lelkitárs szerepet? Be kell nekem ezt vállanom? Vállaljam a szenvedést ami ezzel jár? Hogy hallom a hangját, de tudom hogy mi nem lehetünk együtt? Azért hív mert boldogtalan, nincs kivel beszélnie...


Segítsetek kérlek!



2019. ápr. 13. 07:14
1 2 3
 11/25 anonim ***** válasza:
100%

Ajánld fel neki, hogy költözzön hozzád, mert szerelmes vagy belé.

Ha nem, akkor hagyd békén. Van, aki csak a saját kárán tanul.

2019. ápr. 13. 08:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 A kérdező kommentje:

Köszönöm a kommenteteket, mindegyiket végigolvastam és sok jó dolgot mondtatok. Van benne igazság is meg nem is, olyan szinten hogy más már rég nem lenne vele. Igazatok van abban is hogy fel kellene nőnöm és nem futkorászni mint egy kiskutya. Valóban mindketten sérültek vagyunk, pont ez az ami közös bennünk...

Mi az amire igazából vágyom? Miért csak ő? Mi kell nekem ebből a lányból hogy ilyen görcsösen ragaszkodom hozzá? Sokan emlegettétek a pszcihológiát. Ennek igazából nincs mélyebb sztorija, mint a szeretethiány, ami az önbizalomhiányból fakad. Vágom a témát, de... Emberek ti nem voltatok szerelmesek? Nem lepett még be titeket soha az a bizonyos " köd " ? Amikor semmit nem látsz és semmit nem hallasz csak őt? Én ezt érzem, a láng még mindig ugyan úgy ég, mint 13 éve.

2019. ápr. 13. 08:28
 13/25 anonim ***** válasza:
100%

De, mi is voltunk reménytelenül szerelmesek. Pár hónapig. 1-2 évig.


De nem b’tuk el a fél életünket valakire, aki még levegőnek is alig néz.


Btw, a szerelem egy tökéletes párkapcsolatban sem tart ki 13 évig. Egy idő után a lángoló érzelmek helyét más érzések veszik át, amik ugyanúgy lehetnek pozitívak és tartósak, de a rózsaszín köd elmúlik.


Neked is régen elmúlt, csak valami nem egészséges vette át. Keress egy terapeutát.

2019. ápr. 13. 08:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/25 anonim ***** válasza:
100%

1. "Kicsit bonyolult ám az ügy. "

Dehogy bonyolult. Nagyon kényelmes ez az ügy, nem? Ez a reménytelen rajongás, nem igaz?

Addig sem kell igazi kapcsolatokban részt venned, igazi barátnővel együtt élned, kezelni az esetleges konfliktusokat, fejlődni, hanem csak álmodozni a "tökéletes" lányról (aki annyira "tökéletes", hogy tesz a fejedre).


2. "néha csináltunk is olyan dolgokat, amiket csak szerelmesek szoktak." Vagyis nem voltatok szerelmesek, és a csaj néha megengedte, hogy megérintsd a kezét? Húzta az agyadat? Te meg örültél, hogy egotuningnak még megfelelsz?


3. "Állandóan más pasikkal járt, én pedig sokszor elkísértem hozzájuk őt és olyankor annyira fájt... Jól tudom hogy önző voltam" Nem, te balek voltál. Ha viszonzatlanul szeretsz valakit, az egy dolog. De ha még házhoz is mész a f...szért meg pofonért, akkor balek vagy, aki magának kereste a sz.pórollert.


4. "a lány mindvégig csak barátságot akart velem, lelkitársi viszonyt, én pedig többet, de vak voltam ezt meglátni" Nem, te azt vagy vak meglátni, hogy a csajnak kell egy lelki szemetes/férfitampon/szárazbarát, és hogy ez talán nem a legszebb jellemre utal a részéről. De ha ezt be- vagy meglátnád, fel kéne adnod a kényelmes, biztonságos reménytelen szerelmes pozícióját, lást első pont.


5. "Teltek az évek, pasik jöttek és mentek, de én mindig fix voltam/vagyok az életébe és ő is az enyémbe" Hát igen, jó lelki szemetesládát nem árulnak az IKEÁ-ban. Pasit könnyebb találni.


6. "Én jól tudom hogy csak félelmből mondott igent,jól tudom hogy utálja a pasit, jól tudom hogy menekülne onnan!" Nagy francokat. Kihúznád a fejed a saját ánuszodból, és megpróbálnád a maguk valójában szemlélni a dolgokat? Míg te bizonygatod magadnak, hogy csak "félelemből" van vele, szinte biztos, hogy sokkal egyszerűbb a képlet: lakhatásért cserébe puncit kínál a csaj. Belegondoltál, miért mindig idősebb pasikkal kavart, miért mindig befutott kanjai voltak?


7. "Szeretem őt, akarom őt, képtelen vagyok őt elengedni, ő minden álmom és vágyam. " Ajánlj fel neki lakhatást... ja, mégsem, mert esetleg hozzád költözne a megcsúnyult nő, és kiderülne, hogy mégsem olyan éteri lény, mint akiről álmodoztál, hogy ugyanúgy szellent és reggelente büdös a szája, mint más földi halandóknak.


8. "Vállaljam a szenvedést ami ezzel jár?" Úgyis vállalod, mert gyáva vagy így vagy úgy befejezni ezt a szenvelgő ál-szerelmet. Nem küldöd el a francba, hogy keressen más lelki szemetest, mert akkor el kellene kezdened igazi barátnő után nézni, összejönni meg nem fogsz vele, lásd előző pont.


Ha már se elzavarni, se megszerezni nem tudod, ábrándulj ki belőle: mondjuk képzeld el egy gangbang party közepén, ahogy épp két-három férfi ügyködik rajta.

2019. ápr. 13. 08:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 anonim ***** válasza:

“Ha már se elzavarni, se megszerezni nem tudod, ábrándulj ki belőle: mondjuk képzeld el egy gangbang party közepén, ahogy épp két-három férfi ügyködik rajta.”


Ezt már a 3-as pontodban próbálta, de látod, hogy nen igazán vált be neki.

2019. ápr. 13. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 anonim ***** válasza:
100%

Nem akarok hosszan írni, mert annál inkkább elhalványul a lényeg.


Tényleg egyetértek azért bonyolódtál ebbe bele, mert nem vagy jó a csajozásban, sikertelen vagy a nőknél, és ilyenkor az ember ilyen plátói baromságokba menekül. Szólva felejtsd már ez azt, hogy ő neked a nagy ő és neked lett szánva. Azért érzed így, mert nem volt más az életedbe, nem került bele mást nő!


Adj neki ultimátumot! Kettesben személyesen beszéld meg vele amit érzel. Mondd el neki, hogy ez fáj, és nem bírod tovább! Hagyja el ezt a férfit, vagy szálljon ki az életedből végleg, mert nem tudsz továbblépni.


Neked is van saját életed, és a saját boldogságodat áldozod fel/ fecséreled el erre a baromságra, az ő idétlenségére!


30f

2019. ápr. 13. 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 anonim ***** válasza:
88%
Akkor szervezzen egy swinger partyt, ahol a csodálatos, szenvedő kishölgy a fő attrakció... Bár lehet, a kérdező azt is kimagyarázná, hogy "szegény csak félelemből vállalta be a tizenöt bajor nyugdíjast meg az angol turistacsoportot, igazából az én lelki társaságomra vágyott".
2019. ápr. 13. 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 anonim ***** válasza:
100%
Keress fel szakembert .
2019. ápr. 13. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 anonim ***** válasza:
100%

Ő már nem egy lány. Hanem nő, asszony. Egy lehetetlen idea él benned...

Szerintem is keress fel egy szakembert.

2019. ápr. 13. 09:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/25 anonim ***** válasza:
100%

Te nem szerelmes vagy. A szerelem nem ez. Teljesen más.


Amit te érzel az inkább rajongás, társföggőség, beteges kötődés.

Ezt meg kell szüntetni. El kell vágnod magadat tőle! Pszichológus!

2019. ápr. 13. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!