Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Voltatok már együtt nárcisztikus személyiségzavaros emberrel? Milyen volt bővebben?
Tapasztalatokra lennék kíváncsi, mit éltetek át,hogyan viselkedett bizonyos szituációkban ...Stb.
Válaszkkat előre is köszönöm, hogy leírjátok!
Kezdetben nagyon megnyerő volt a stílusa, vonzó, humoros, sokoldalú, művelt, értelmes, játékos. Aztán mire belegabalyodtam érzelmileg, jöttek elő az addig jól leplezett tulajdonságai. Folyton le akart nyomni, ami legtöbbször sikerült is neki, megalázott, kritizált, de úgy, hogy közben azt mondta, hogy szeret és ő nem akar bántani, nem tudta, hogy ez nekem rosszul esik. Soha nem vállalt fel, mint később kiderült, mert egyfolytában ismerkedett mellettem, személyesen is, akárhova mentünk, mindig talált magának egy flörtre vevő nőt. Ha logikus érveket hoztam fel, hogy mennyire nincs összhangban a tetteivel az amit mond, akkor addig csűrte csavarta a mondandóját, míg ki nem mosta magát, vagy pedig azt is letagadta, amit fél perccel azelőtt mondott. Hazudni szeretett és majdhogynem mesterien csinálta. Feszegette a határokat, és élvezte.
Ha megelégeltem, és azt mondtam, hagyjon békén, nem akarok hallani többé róla, akkor futott utánam, mint a kiskutya és hízelgett, kérlelt, sajnáltatta magát, a legérzékenyebb pontomon befolyásolt. Manipulációival ügyesen elhitette velem, hogy én működöm nem normálisan, miattam nem lehet közös jövőnk. Szabadulni akartam, de nem engedett, ha vele akartam lenni, eltaszított, vagy szimplán megvonta tőlem az érintést is. Azt gondoltam talán nem olyan gonosz, mint annak látszik, de tévedtem. Üres, érzéketlen, élősködő, aki használ, míg rajongsz érte. Én sarokba szorítottam (átvitt értelemben), amikor úgy éreztem, hogy megcsal. Igazam is lett. Sajnos nem tartottam ki a határozottságban, és még egy jó pár hónapot hagytam magam általa cibáltatni, míg nem teljesen összetörve már nem kapta meg tőlem azt az érzelmi pluszt, energiát, ami a nyomorúságos egojának életben tartásához szükséges, így már "elengedett" és keresett újabb "gazdatestet". Évekbe telt felállnom ebből a tapasztalatból, de túl vagyok rajta.
Èn is voltam egy nàrcival. Èvekkel ezelött volt de a mai napig nem tudom azt feldolgozni hogy hagytam magamat így megvezetni…. Hogy hagytam hogy bàntson valaki èrzelmileg olyan szinten hogy mikor szakítottam vele, napokig nem tudtam aludni…. Borzalmas idöszaka volt az èletemnek!!!!
Ès azt làtom hogy valòszínüleg ugyanazt csinàlja most is amit velem ès minden lànnyal tett (beszèlgettem koràbbi baràtnökkel annò).
Borzalmas ember! Engem nem vigasztal hogy az apja tehet arròl hogy ilyen! Az ilyen embert kerülni kell messziröl. Ha felismered hogy ilyen emberrel vagy, fogd a cuccod ès menj mert a lelkedet teljesen romba dönti!
Allandoan azzal piszkalt hogy o mindent megtett ertem en pedig semmit. Egy szarkupacnak nevezett.
Azt feltètelezte rolam hogy en rengeteg emberrel voltam mar kapcsolatban. Ha jott szembe velunk valaki az utcan es tudtam ki az illeto, egybol ra vagta h en biztos ezzel is lefekudtem mar. Holott csak szimplan tudtam ki az illeto…
Ha nem volt kesz a hazi munka, azzal piszkalt hogy mert eljarkalok baratnozni meg csavarogni ahelyett hogy a hazi munkat vegeznem el.
Minden korulottem levo ferfira feltekeny volt de beteges szinten. Mèg a sajàt apjàra is feltekeny volt, mikor atmentem a szuleihez valamiert es csak az apja volt otthon, kerte, hogy irjak neki folyamatosan mig ott vagyok. Fel percig nem jelentkeztem mar hivott hogy mi ujsag mit csinalunk.
Mindenàron tudni akarta mindig hogy kikkel volt szexualis kapcsolatom, mikor mondtam hogy szerintem ez lenyegtelen dolog, szètvert egy laptopot.
Olyan munkaja volt ami mindennap utazassal jart, az orszag minden pontjara mentek mindig mashova. Altalaban ott aludtak es masnap jottek haza. Na ö kepes volt 5 orat utazni este hogy velem toltse az ejszakat, mert mindig attol felt hogy en massal toltom az estèt.
Volt hogy szejjel hagytam egy benti papucsot, uvoltozott velem hogy ki volt itt mikor o nem volt itthon! Biztos volt valaki nàlam! F.ssz.p. k.rvanak nevezett!
Hozzatennem soha egyszer fel sem merult bennem hogy felre lepjek.
Ha egy szorakozohelyen valakire ra neztem, figyelte, es egybol kerdezte hogy en azert nezem, mert bejon nekem? Meg volt aldva ezzel folyamatosan!!!!!
Agressziv volt. Tarsasagban nem. Ott csak mindig a fulembe sugta ezeket es tudtam ha haza megyunk, megkapom magasabb hangerön. Igy is volt, otthon uvoltott velem, bezarkoztam a szobaba es kiabalt h ram rugja az ajtot ha nem nyitom ki.
Mindig kozoltem vele higgadtan ezutan hogy szerintem ezt a kapcsolatot nem kène eroltetni. Ilyenkor kedvesre váltott, oszinte volt hogy o nagyon sajnalja h ilyen feltekeny de hat o csak nagyon szeret meg fèlt engem. Megigerte h uralkodik magàn tobbet nem lesz ilyen. Meg abba is belement hogy elmegy pszichologushoz. Nem ment el!
Termeszetesen a csaladom elott egy angyal volt. Allandoan ajandekokkal latta el a testvereim gyerekeit. Bratyizott a tesoimmal. Azok meg kedveltèk, nem làttak àt rajta. Csak anyukam latott at rajta meg igy is. O tudta hogy valami nem stimmel.
A baratnoimmel is nagyon spanolt, aztan meg nem engedte h talalkozzak veluk. Mire veget ert a kapcsolat, szinte egyedul maradtam.
Azt hittem nehez lesz kitelepitenem a lakasbol hisz azt mondta mindig mikor szakitani akartam vele hogy o nem megy innen sehova.
Osszepakoltam a cuccait egyszer gyorsan es megkertem hogy menjen el. Es de veszekedes se semmi, elment. Akkor ö mar mint utolag kiderult a volt baratnojet d.gta, meg kitudja mèg kit… mert hogy ezt is csak a nogyogyasz kozolte velem mikor elmentem vizsgalatra.. fuj…
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!