Miért csak addig kellek a fiúknak?

Gratulálok, hogy sikerült a "lényeget" kiszűrnöd a szövegemből!

Na, ezért tartasz ott, ahol!

Ne higgy az első válaszolónak, szimplán csak egy frusztrált kis takony.

Egyszerűen csak nincs szerencséd, valószínűleg nehezen megközelíthető vagy, emiatt a srácok hamar feladják, mert nem látják azt, hogy te is érdeklődnél irántuk.

#4

Szerencse nem létezik, mondták már neked?

Kérdező, fogalmazd meg nagyon pontosan magadnak, hogy milyen külső és belső tulajdonságokkal rendelkező párt szeretnél magadnak és csak erre összpontosíts.

Nem rosszak amúgy, csak tudatlanok.

Egyrészt beleszületünk ebbe tudatlan társadalomba, ami gyerekkorunktól kezdve azt tanítja nekünk, hogy dolgokat kell elérnünk és megkapnunk ahhoz, hogy boldogok lehessünk, emiatt pedig képesek vagyunk egész életünkben az élvezetek után rohangálni. Szex formájában sokan csak elveszik a másiktól, ami kell nekik, majd továbbállnak a következő élvezetért, hogy mire elmúlik az előző okozta felfokozott mentális állapot, ott legyen a következő, hogy ne érezzék a saját boldogtalanságukat.

Mindig többet akarunk, jobbat akarunk. Új, gyorsabb telefont, új, gyorsabb autót, új, szebb ruhát. Mindig többet és többet. Az emberekkel is úgy bánunk, mint a tárgyakkal. Ha úgy érezzük, valaki fájdalmat okoz nekünk, akkor már egyből eldobjuk, és keressük az "újat", "gyorsabbat"...

Ez azért van, mert nem vagyunk tisztában a fájdalmaik valódi okával, ezért tévesen azt hiszük, hogy mások szavai okozzák azokat. Történetesen mások szavai előhozhatják a mélyen gyökeredző lelki fájdalmainkat, de nem maga a szó vagy a másik ember, ami a fájdalmat okozza, létrehozza hanem hogy az illető azonosul azzal a fájdalommal és nem engedi el.

Tehát tévesen azt gondoljuk, hogy találhatunk tökéletes embert, aki nem fogja előhozni a szunnyadó fájdalmainkat, de ez egy hülyeség... Jó, biztos találhatunk olyat embert, aki kevesebb fájdalmat hoz elő belőlünk, de a probléma akkor sem oldódik meg, és biztos lesznek olyan helyzetek, szituációk, amikor azok felszínre törnek. Inkább hálásnak kéne lennünk, ha valaki rávilágít a fájdalmainkra, mert a felismerésük nélkül képtelenség föléjük emelkedni. Amíg nem ismered fel, addig önkéntelenül azt gondolod, hogy a fájdalom a te identitásod része, hogy az te vagy. Pedig nem, csak épp azt hiszed, mert azonosulsz vele.

Konkrétumot írj le, mert ha ködösítesz akkor nem lehet rá mit mondani.

Jól nézel ki, vagy bejössz az illetőknek ez oké, DE mit jelent hogy ahogy elkezdenek megismerni már csak arra kellesz? (vagyis elkezdenek megismerni)

Mire gondoltál mi lehet az oka?