Van köztetek olyan, aki házas, de vágyik a szerelemre, mert a párja iránt már nem érez így? Elfojtjátok ezt a vágyat, szenvedtek, vagy mi?

#9-nek:

Szerintem 40 felett talál rá az ember az igazi önmagára. Túl egy csomó tapasztalaton, de még fizikailag jó kondiban, jó esetben kellő önismeretet birtokolva sokkal könnyebb hozzánk illő párt találni, mint huszonévesen. Sosincs késő változtatni a biztos rossz állapotán, csak bátorság, és döntés kérdése.

Annak a másiknak is tartozunk annyival, hogy nem hagyjuk, hogy teljesen negatívvá, nyűggé váljon a szemünkben, hogy végül közvetlenül, vagy közvetve őt okoljuk az életünk kudarcaiért . Sokkal tisztességesebb elengedni, mint csendben gyűlölni egymást.

Az biztos,hogy 40 fölött is lehet párt találni, ez nem kérdés.

Viszont 40 fölött esetleg nulláról indítani az életedet már nehezebb. Ha gyerek is van a feleség marad a lakásban a gyerekkel, általában. Ha nincs olyan stabil anyagi helyzet,hogy tudjon a pasi egy lakást venni mit tegyen?Költözzön albérletbe, vagy esetleg a házassága alatt keressen olyan nőt akihez kiszolgáltatva odaköltözhet?

Ha eladják a közös lakást nem biztos,hogy a fele lakás árából tud másikat venni, főleg nem ott, ahol esetleg dolgozik. 40 évesen pedig már munkahelyet se könnyű váltani.

Szerintem sok házasság ezért marad meg. Az érzelmek nagyon fontosak, de az is,hogy ennyi idősen anyagilag nulláról induljon valaki.

Akinek meg még gyerektartást is kell fizetni (akár ilyen is lehet)meg sem tud élni.

Én pont ilyen helyzetben vagyok...

Egyenlőre elfojtom, de már nem bírom sokáig..