Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Viszonyom volt az unokatestvéremmel, és vele léptem félre - mit gondoltok erről?
A kérdés elején töredelmesen bevallom, hogy nem vagyok valami jó a kapcsolatokban. Illetve hát szeretek kapcsolatban élni, ha szerettem a páromat, márpedig most is szeretem, de előfordult, hogy megcsaltam. Persze csak ha megérdemelte.
És korábban az unokanővéremmel, aki csak 4 évvel idősebb mint én közel kerültünk egymáshoz. Ő olyan volt akinek a szerelmét nem fogadta el a család, az anyja apja, és különben is kilógott közülük - én pedig egy kezdő fiatal fiú, aki elég sok mindenben különbözik a többiektől. Semmit nem csinál úgy mint mások. A lényeg az, hogy mindketten sokszor nehezen találtunk otthon is társaságra, és máshol is. Ez nem egyenlő azzal, hogy nem mentünk senki közé, de amolyan társas magányban.
Vonzó volt, vékony, szexi, ráadásul szőke is, és még ma is az és az a helyzet, hogy mindig is tetszett csak nem foglalkoztam vele komolyan. És a jelek szerint bár nem vagyok Tom Cruise én se vagyok közömbös neki.
És összemelegedtünk egyszer, utána még egyszer, és egy nem egészen szerelmi, amolyan szexuális viszony kerekedett ki. Ami időnként még jelenleg, vagy 10 évvel később is előfordult, pedig már nekem is komoly kapcsolatom volt de most már ismét van.
Persze senki nem tudja, de ki akadnának? A család gondolom ki. Ti mit gondoltok erről?
Magad miatt csinálsz mindent, kifelé mutogatsz.
Légy felnőtt és éld az életed!
1. Hogyan lehet egy megcsalást megérdemelni?
2. Ha valaki "megérdemli" a megcsalást, az te vagy, hiszen 10 éve az unokatesódat dugod, pedig azóta nem ez az első kapcsolatod.
3. Rokonnal? Gáz.
4. Hogy kiakadnának-e? Nem kifejezés.
5. Mit gondolunk erről? Hogy undorító vagy.
Soha nem csaltam meg senkit, amikor szex mentessé vált a házasságunk, mindent megpróbáltam megtenni, majd rájöttem, hogy hiába és elváltunk. Azóta is barátok vagyunk a gyerek miatt, mert fontos volt, hogy az ő életét a lehető legkevésbé befolyásolja ez a döntésem/döntésünk.
És ez alapján azt is tudom, hogy a jövőben sem fogok ilyen helyzetbe kerülni, mert képtelen lennék hazugságra építeni egy kapcsolatot. És vannak még ilyen emberek rajtam kívül.
A gondolkodásod végtelenül cinikus, magadból indulsz ki, azt hiszed, mindenki ilyen, csak van aki hazudik róla. Pedig lehet éretten is döntéseket hozni, jellem kérdése.
Dehogy lökött más karjába.
Azért vagy vele mert nemed így kényelmes, ha normális nő akkor úgyis tud a szeretőről de neki megy így kényelmes.
Beszélj vele, legyen nyitott kapcsolat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!