Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyire bízhatok meg benne ezután?
Megismerkedtem egy sráccal 1 hete, tudom hogy nem sok idő, de már most vannak nagyon érdekes dolgai. Az első 2-3 napban sokat találkoztunk meg beszélgettünk, majd az egyik pillanatról a másikra eltűnt. Ha írtam nem válaszolt, ha hívtam nem vette fel. Ma este jelentkezett, hogy tudja, hogy azt mondta nekem, hogy leszokóban van a drogról és mivel megismerkedtünk, új fejezet nyílt az életében és én motiválom őt, hogy ezt minél hamarabb befejezze. Erre most kiderült, hogy egyik barátja nagyon ajánlgatta neki és a srác szavaival élve ‘nem tudott neki ellenállni’.
Attól félek, ha megint megígéri ugyanez lesz a vége, mert egyszerűen nem bírja ki. Sokan mondták, hogy ez már rég rossz, ha így kezdődik egy ismerkedés és ezért gondolkoztam el, hogy lehet hazudik, mert valójában nem akar leszokni, csak engem hitet.















Nem jó indítás.
Ha saját maga miatt nem képes letenni, akkor érted sem fogja, legfeljebb csak ideig-óráig.
Amíg ilyen "dolgai" vannak ne keressen párkapcsolatot, ne ezzel terheljen egy másik embert.










Tényleg ne járj vele.
Egy ilyen drogos idióta barom csak rossz hatással lenne rád. Akár be is csalogathat az ő világába, onnan meg nincs kiút. Sokkal de sokkal nagyobb bajod lehet ebből!
HAGYD!! RÁZD LE! TÖRÖLD LE!!





Én a helyedben ezt nem folytatnám... Egy drogosban nem lehet bízni, mert lehet hogy tisztán normális, meg jófej, de nem olyan egyszerű erről leállni (ha egyáltalán le akar), és olyankor állattá változik.
Arról nem is beszélve hogy rád is igen rossz hatással lehet, mert vagy becsábít, vagy tudtodon kívül bedrogoz, vagy "csak" kijátsza hogy pénzeld.
Azt mondom menekülj, annyi normális srác van.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!