Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Szerintetek bízhatok benne,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek bízhatok benne, vagy egyszer majd én is koppanok? Többi lent

Figyelt kérdés

beleszerettünk kölcsönösen egymásba egy férfival, a kapcsoltunk kialakulása idején ő még az élettársával élt, köztünk ezek alatt a hónapok alatt, amig megismerkedtünk (munka kapcsán), barátok lettünk, majd bevallottuk egymásnak, hogy többet jelentünk már egymás számára, szóval ez idő alatt nem történt semmiféle testi érintkezés, még a kezemet sem fogta meg, csak szavak voltak, szépek, erősek, tiszták.


ők szakítottak, és mi most kezdjük felépíteni a kapcsolatunkat, azonban zavar a gondolat, hogy bár fizikailag nem csalta meg velem a párját, de lelkileg igen, hiszen engem szeretett több mint fél évig, de a nővel élt együtt.


bízhatok-e szerintetek benne ezek után maximálisan?


attól tartok, mi van, ha majd jön valaki, teljesen váratlanul, és a tudtom nélkül, a hátam mögött a párom románcba keveredik velem, lehet, h. nem csak meg, csak éppen beleszeret másba.


az ő előző párjával, akit miattam dobott, rossz volt a kapcsolata, de egykor őt is szerette, ahogy most engem.


most mi happyk vagyunk, de semmi nem tart örökké, és ha az előző párjával megcsinálta, velem is megteheti, h. kavar a hátam mögött.



2016. szept. 6. 00:41
 1/9 A kérdező kommentje:
javítás: hátam mögött a párom románcba keveredik VELE...
2016. szept. 6. 00:42
 2/9 aperitif ***** válasza:
63%
Ha a megismerkedésetek előtt szakított volna a párjával, akkor is fennáll annak a veszélye, hogy egyszer csak szakít veled is, pedig az előző párját is szerette, és most téged szeret. Ilyen alapon senkiben nem bízhat az ember maximálisan. Az ember változik, a kapcsolatai is változnak. Még az is lehet, hogy 5-10-20 év múlva te fogsz beleszeretni valaki másba, vagy simán csak elmúlik a szerelem, és te szakítasz a pároddal. Nincs garancia az örök szerelemre.
2016. szept. 6. 01:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
0%

Szerintem nagyon korrekten jártatok el mindketten!

Ha mindenki így intézné a dolgait baj nem volna sehol. Komolyan.

Szerintem bízhatsz benne.

Arra hogy megcsalnak, flörtölnek a hátad mögött mindig megvan az esély, de addig amíg nem történik meg kár aggódni.

Szerintem kivételesen korrekt az úriember!

2016. szept. 6. 02:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
65%

Nekem más a véleményem.

Ez egy rossz viselkedésminta.

Gond van a kapcsolatban: csere. Nem kezd el megoldást keresni, nem a jelenlegi kapcsolatba fektet energiát, hanem elkezd új párt keresni.

Gondolom az nagyban rajtad is múlt, hogy nem volt szex. De azon nincs mit szépíteni, hogy akkor szakított a nőjével, mikor már ti egymásba szerettetek, és biztos volt benne, hogy ti együtt lesztek.

Ha egy kapcsolat rossz, az ember szakít. Nem keresgél. De ha el tudja viselni a helyzetet, amíg kialakul a másik románc (itt ugye fél év), akkor annyira nem lehetett rossz.


Jól látod, nincs tökéletes kapcsolat, köztetek is lesznek súrlódások, hullámvölgyek. Kérdés, hogy most küzdeni fog a kapcsolatért? Vagy arra hivatkozva, hogy köztetek megromlott a dolog, és ő boldogtalan, belekezd egy kis ártatlan románcba?

2016. szept. 6. 06:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 Költőnő? ***** válasza:
47%

Az utolsóval értek egyet. Bár könnyen lehet, hogy ti már tisztességben fogtok megöregedni együtt, de akkor is problémás sztem ez a hozzáállás.

Nem kilépett a rossz kapcsolatból, nem megjavította azt, hanem megvárta, míg beleszeret másba, megvárta míg az biztos lesz és úgy szakított. Ergo egyik kapcsolatból a másikba ugrott, nem volt egyedül egy másodpercig sem, plusz nem volt meg az előző kapcsolat normál gyászidőszaka sem. Ez pedig véleményem szerint nem túl egészséges.

2016. szept. 6. 06:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:

de fektettek energiát, még pszichológust is kerestek, de nem használt, elmúlt a szerelem köztük.

az engem is zavar, h. rögtön belecsaptunk a lecsóba, tényleg 1 percet sem volt egyedül...

2016. szept. 6. 09:21
 7/9 anonim ***** válasza:
Nem. Nem bizhatsz benne maximálisan. De ha ilyen gondolataid vannak akkor ezt miért nem akkor vetted elö amikor megismerkedtetek. Ö akkor kapcsolatban volt!!!! Szoval ugyanezt akkor is végiggondolhattad volna.
2016. szept. 6. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:

ezt már az elején is "elővettem", és mi fél évig csak simán barátok voltunk, és bántott, h. nem szakított előbb, csak, amikor már biztos volt az én érzelmeimben, hogy szeretem.

fél évig 2 nővel élt együtt, még ha velem fizikailag nem is... mivel fél év alatt többször említette, h. küszködik a kapcsolatával, mindig reménykedtem, hátha szakítanak, és teljen el kis idő, amíg mi összejövünk, de szakítottak, és mi el is kezdtünk járni, mert nagyon szerelmesek vagyunk, de azért az eszemet is használom ebben a kapcsolatban, és elgondolkoztattak ezek a dolgok.

2016. szept. 6. 09:35
 9/9 anonim ***** válasza:
47%
Korrekten intézte a dolgokat, szóval szerintem nincs mitől félned, egy ilyen szitucióban sokszor emberfeletti energiák kellenek, hogy ilyen normálisan alakuljanak. Én nem félnék a dologtól, kevés ilyen pasit lehet találni, szóval legyetek boldogok.
2016. szept. 6. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!