Kedves 30 éven túli olvasók: milyen párotok van? (Lent)

A "léc" egy egydimenziós skálát feltételez. A húszas éveim elején eljutottam oda, hogy sem magamat, sem másokat ennyire egyszerűsítő módon megítélni. Régen sokkal inkább voltak ideáljaim, volt "skálám", de ezek általában illúziókon, idealizált képeken alapultak, úgyhogy megszabadultam tőlük. Nem tettem sehova a lécet, csak már nem használom.

Plusz arra is rájöttem, hogy elsősorban nem attól lesz valaki az "igazi", hogy mennyire felel meg az igényeknek és elvárásoknak, hanem hogy mennyire hatékonyan oldjuk meg együtt a problémákat. Összejönni a tökéletes társsal könnyű, együtt maradni vele és tökéletes kapcsolatot kialakítani az igazi meló.

De amúgy (pont 30 évesen) azzal vagyok együtt, akivel együtt is szeretnék maradni.

Ha nem tudtam volna a parommal osszejonni, akkor vagy osszejottem volna massal, vagy keresgelnem azt a valakit, akivel mukodik.

Az ember eleteben tobb emberrel is talalkozhat, akivel mukodhet a dolog, akibe bele tud szeretni, nem egy nagy o van. A kulonbseg az, hogy mikor egyet megtalalsz, es elkotelezed magad mellette, akkor mar nem keresed tovabb a parod, hiszen mar megtalaltad, revbe ertel /rossze esetben egy ido utan megiscsak ugy part keresel/.

en is megprobaltam azt a bizonyos lecet eldobni. Most pl egy olyan ferfit szeretek teljes szivemmel, aki sok tekintetben nem ugrana meg a regi lecet, ha meg lenne. Lejjebb adtam volna az elvarasaimbol? nem lettem igenytelenebb, csak epp toleransabb, es rajottem, hogy az eletben nem minden fekete es feher. Mar nem kizaro ok pl. ha valaki nem olvas konyveket, az a lenyeg, hogy jol erzem magam vele, es jo parost alkotunk.

Szia. Én annak idején teljes mértékben nyitottan, kíváncsian álltam az ismerkedéshez, bizonyos szempontból naivan is. Nem volt semmilyen elképzelésem ideális társról, szőke hercegről, inkább úgy álltam hozzá, hogy "gyere, mutasd meg, ki vagy, hadd ismerjelek meg". Olyan helyzetekre is időt pazaroltam, olyan embereknek is esélyt adtam, akikre utólag azt mondanám, hogy fölösleges volt. De igazából mégse volt az, nem bánom a múltat. A léc viszont minden egyes tapasztalattal feljebb került, azaz inkább úgy írnám, hogy a kör szűkült, az elképzelések a hozzám illő társról formálódtak. A nyitottság és kíváncsiság megmaradt, csak az emberismeretem lett jobb.

Nálam ez a "nekem bejön, de én neki nem és fordítva" helyzetek lecsengtek az első pár évben, aztán maguktól jöttek a kölcsönös vonzalmak, úgyhogy erre nincs tippem.

De talán a nyitottság a kulcs.

#2: okés, értem, nem a szokásos 1-10-es skáláról beszéltél.

Ha nem jöttem volna össze a párommal, akkor vagy összejöttem volna mással, vagy maradtam volna egyedül. A társadalmi elvárásokat kizárom, úgyhogy nem érezném különösebben a "sürgetést". És mivel úgy tartom, hogy rossz párkapcsolatban lenni sokkal rosszabb, mint egyedül, nem sietném el a párkeresést, csak azért, hogy "legyen valaki".