Lányok egy félénkebb, visszahúzódó férfinek adtatok lendületet, segítettetek neki? Megérte? Magabiztosabb, életvidámabb lett tőle?

#10

Ha proli helyre születsz, nem fogsz kiegyensúlyozott életet élő szülőkkel rendelkezni, állandó problémaként lebeg a "kevés a pénz" dolog és ez még a normális embereket is megőrjíti.

#12

Hanem pont fordítva. Csakis azt aki egyszerre menő, szép, laza, jómódú és nem vár el tőled semmit, mert "az a férfi dolga".

#11

Az én szüleim pénzesek voltak. Tudod, mit jelent ez? 0 idejük volt rám, néha megvertek ha nem jól tanultam, mert akkor nem fogom sokra vinni, és lényegében ennyi volt a velem való törődés. Nem is ismerem igazából a szüleimet, lakótársként éltünk. Anyám azért 8-9-re hazajött este hogy vacsorát adjon, apám sokszor csak azután esett haza, hogy lefeküdtem. Állandó stresszben voltak, veszekedtek egymással és velem.

A jó kereset nem úgy néz ki, hogy ülsz otthon, vakarózol, és dől a lé. :DD

Felnőttként néha-néha beszélünk, nem különösebben kötődünk egymáshoz.

Régen mindig irigykedtem osztálytársaimra, akik kirándulni jártak a szüleikkel, meg játszótérre, stb. Nekem maradtak otthon a könyveim, nem mentünk sehova, nem tudtam szocializálódni, egyszerűen nem tudtam mit kezdeni az emberekkel, gimi végéig alig volt 1-2 ember, akivel beszéltem, egyetemista koromban elégeltem meg a dolgot, akkor jártam pszichológushoz, stb, javult a helyzet, de előfordul, hogy még mindig nem találom meg a közös hangot az emberekkel.

A legjobb barátnőmet az édesanyja egyedül nevelte fel, okmányirodában dolgozott közalkalmazottként, soha nem vetette fel őket a pénz, mindent kétszer meggondoltak, mielőtt pénzt adtak ki érte. Soha nem láttam még jobb szülő-gyermek kapcsolatot, és mindig kiegyensúlyozott volt a gyerek és boldog, sok barátja volt már gyerekként is, és most is sok barátja van. Felnőttként is jó a kapcsolata az édesanyjával, nagyon szeretik egymást, a lány pedig boldog.

Másfél évig voltam egy ilyen sráccal. Mondjuk nem a félénkség volt az egyetlen baj vele, de ez most ebből a szempontból lényegtelen.

Szerintem a legnagyobb probléma, hogy igazából mindenki a saját életének a kovácsa, én azt hiszem, hogy igazán senkinek nem tudsz segíteni pozitívabban nézni önmagára. Ezt csak ő tudja elérni (persze a segítség ad egy kis löketet). A mi kapcsolatunkban a féltékenység volt a fő probléma, mivel nem akarta elhinni, hogy elég jó hozzám. Szóval sajnos nem sokat ért, hogy minden nap biztattam, meg százszor elmondtam neki, hogy milyen értékes ember. Már a kapcsolat vége felé azt vettem észre, hogy rosszabb ember lettem mellette, nagyon lehúzott. Azóta sem változott semmi amennyire tudom, egy élő szerencsétlenség lett szegény. Azóta beláttam, hogy sajnos van akin nem lehet segíteni. Persze sajnálom kicsit, mert szerintem megérdemelne egy jó életet, de ha nincs meg a saját akarata erre, akkor külső erő sem tud neki segíteni.