Erős vonzódás (akár enyhe szerelem) kialakulhat nagyon kevés találkozás alkalmával is?

Kérdező, átéltem ezt az élményed amit # 12-es kommentben ( meg később a # 18-9-ben próbáltál elmagyarázni a többeiknek).

Na nem fizikalilag voltam ennyire rosszul ( bár volt hogy lezsibbadt a mellkasom, vállam :D), hanem inkább 2 év szinte mindennapos lelki kínszenvedésre gondolj..

Sosem tapasztaltam ilyet azelőtt, csúnyán megégettem magam én is. Eszméletlen mennyire elveszi az embertől a kontrollt ez az erős érzelem, nem vagy te sem önmagad és kvázi ki vagy szolgáltatva.

Szóval én sem akarok (ahogy előtte sem nagyon volt), ezután sem ilyen erős "szerelmet".

2,5 év telt el. 2 év kellett, hogy lelkileg le tudjam zárni. - És persze az segíttet, hogy nem találkoztunk azóta.

Nemrég újra láttam, szerencsére - most először, ellentétben az összes többi néhai összefutással- nem estem végre valahára vissza most. pedig már szingli. De sikerült ketrecbe zárni az érzéseimet, és "megszelídültek".

Azt ugyanúgy érzem most is, hogy az a fajta mély és erős érzelem, hiba rohadtul irracionális, ha nem vigyáznék és újra több időt töltenék kicsit a közelében, újra felszínre kerülne. Érzem belül, mert ott van mélyen. Nem is piszkálom, 2,5 év kellett, hogy el tudjam érni ezt az állapotot, amikor már nem érdekel, nem mozgat meg, mert erősebb a tudatom.

Ha ez nem szerelem, akkor nem tudom mi, mert se értelme, se haszna nincs, sem érdeke, semmi, az biztos. :)

De együtt érzek. Előtte én se értettem itt soha, mennyt tudnak szenvedni emberek a "szerelemtől" meg hagyják magukat megalázni stb. Azóta kicsit más szemmel látom, bár szerencsére a tartásom nekem is megmaradt, és legyőztem.

Igen, én ezt a viselkedése alapján éreztem amit te, hogy "hogy történhetett ez meg, egyáltalán?"..Én most mégsem tudom azt mondani 100%, hogy ez átváltott undorrá- bár szánalmas sok szempontból, az tény :D- és valóban éreztem undort is ez idő alatt..

De mintha közben mikor találkoztam vele nemrég, azt is éreztem közben, hogy mélyen, halványan elásva még ott lehet, és jobb nem bolygatni ami el van ásva.. D elehet az csak elővigyázatosság már. (viszont nem keresek magyarázatot arra, miért olyan a jelleme amilyen, csak ott van bennem egy mi van ha kérdés is néha, ugyanakkor ennek igen csekély esélye van- attól még gyenge jellem és fejlődnie kell, ha tudom is az okát, és ez a lényeg. Mármint ez a kiábrándulás, itt is megvolt, hálistennek.)

Amúgy kémiában sincs feltétlenül kölcsönhatás, lehet az is egyoldalú. (tapasztaltam). Ez valami más. De itt az igaz, hogy teljesen irracionális, rajtunk kívül eső dolog, a hormonok játéka, ami teljesen felülírja az agyad. Tejesen, kifordít.

Ezt írtam egy másik, hasonló kérdésre pont én is:

"Mielőtt belezúgtam, át is akartam élni a szerelmet ( nem igen voltam ugyanis szerelmes), de ez az állapot olyan szinten megeszi az agyat, hogy most már egy életre megtanultam, hogy sosem kérek újra belőle. Ez valami hamis illúzió, olyan vágyképpel és ösztönnel, amiben nincs döntésed egyszerűen. Biztos van normális szerelem is normális ember iránt persze. :D De nekem a fenti kb napi szintű szenvedést okozott, nem viccelek, és elég sokáig."

Amúgy sokat boncolgattam a témát, hogy tudta ennyire elvenni az eszem ( szó szerint), olvastam sok mindent szerelemről. Eleve amiket testileg is produkáltam is lessokkolt, tényleg hihetetlen volt az egész.

Amúgy sajnos valami olyasmi lehet szerintem a háttérben ( azzal magyarázzák), hogy beleszerestz még mielőtt igazán megismernéd egy projekciódba ( az ismert részinfókból amiket tudsz, plusz emellé jönnek tök független tulajdonságok is ami miatt vonzódsz, most nem megyek bele, de pl nálam az ismerősség érzete még gyerekkoról is jelen lehetetett). Szóval egy idealizált, kivetített képbe, nem a valódi emberbe. (Hiszen más is az az ember, mint feltételeztük)

És az baj ezzel, mint pl hasonlóképp a pszichológiában az első benyomásnál, csak itt még hatványozottabban igaz: egy ideát, egy képet, amit már kialakítottál róla, rettenetesen nehéz összetörni.. Ezért nem látjuk a valóságot.

Ez a pszicho oldala morszákban, de egyébként ilyet én sem éltem meg, tényleg olyan, mintha tőlünk tök független dolog, minth apl a Mátrixban egy másik világban nyomkodnának vagy állítgatnának egy gombot, hogy "te most ezt fogod érezni, megnézzük, hogyan reagálsz, hogy viselkedsz". :D Mert hogy nem én akartam és nem én döntöttem erről,annyi szent..

Na, jó volt ezt így még leírni valakinek, aki átélt hasonlót.

"Szerintem lényegében minden kapcsolat egy jó illúzión alapul. "

- Nagyon jó gondolatot fogalmaztál meg ezzel!

Ugyanis igen, ezt is olvastam az egyik szaklapban:

egyrészt szerelem nincs illúzió, idealizálás nélkül. A cikk azt vizsgálta, hogy melyik lehet előbb? "Szeretem, mert idealizálom, vagy idealizálom, mert szeretem?" Annyi biztos, hogy szerelem nem létezik idealizálás nélkül: már csak azért is, mert te MINDIG jobbnak, tökéletesebbnek fogod látni azt a személyt, mint amilyen valójában.

ÉS az utolsó sorokkal is egyet értek: ez nem feltétlenül egy rossz dolog. Van, amikor nem esik egymástól annyira távol, a gond az, amikor igen ( mint nálunk, pl összeférhetetlen tulajdonságok derülnek ki, ami miatt nem lennél boldog mellette), mert teljesen máshogy látod az illetőt, mint amilyen valójában.

Jó volt erről még eszmét cserélni olyannal, aki átélte. :)