Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Barátnőm van, de menthetetlenül beleszerettem egy olyan lányba akinek barátja van. Mit tegyek?
4 éve vagyunk együtt a barátnőmmel, a szerelem már elszállt, de ettől függetlenül nagyon szeretjük egymást és minden flottul működik, pár hónapja össze is költöztünk.
2 hónapja egy abszurd véletlen folytán megismertem egy lányt, aki az első pillanattól fogva elvarázsolt. Az első találkozásunk után, szinte azonnal felvettük egymással a kapcsolatot és azóta rengeteget beszélgetünk, illetve találkoztunk már többször is, ami szerintem inkább hasonlított egy randira, mint bármi másra. Rengeteget gondolok rá, és minden egyes találkozásunk után iszonyatosan hiányzik. Ő mindezt nem tudja, és szerintem nem is sejti. Úgy ítélem a jelekből, hogy ő is hozzám hasonlóan érez, de ebben nem vagyok biztos, és hogy még csavarjak egyet a sztorin, neki is van barátja akivel 5hónapja vannak együtt, bár szerintem egyáltalán nem illenek össze.
Jelenleg barátként kezeljük egymást. Nem tudom eldönteni, hogy ő mégis mit gondol kettőnkről, miért szeretne találkozni velem, ha barátja van? Lehet azért nem meri egyértelműen a tudtomra adni, hogy lehetne köztünk több is, mert túlságosan betonbiztosnak ítéli a kapcsolatomat a jelenlegi barátnőmmel?
Próbáltam már megszakítani vele a kapcsolatot, de addig írt, amíg belső késztetést érzek rá, hogy válaszolnom kelljen.
A jelenlegi barátnőmet is szeretem, és nem szeretném megbántani.
Engem meg szépen, lassan felőröl ez az egész.
23/f
Bocsi, de már a kezdés is k_rva szarul hangzik.
Ha az első olyan tökéletes lenne nem szerettél vna bele a másikba, ilyenkor a 2-at érdemes választani. Mert ha az első olyan lenne meg se fordult volna a fejedben, sőt meg se történt volna... h beleszeretsz
szerintem meg nem szereted a barátnődet.
ha szeretnéd, nem árulnád el,nem randiznál a másikkal, nem ábrándoznál másvalakiről.
ha korrekt vagy, szakítasz a barátnőddel, megbántani már így is megbántottad, elárultad, csak ő nem tud róla.
amit művelsz az már most érzelmi-lelki megcsalás, és sztem fogtok ti dugni is nemsokára.
23 évesen még fiatal vagy olyan kapcsolatba maradni, amilyen a jelenlegi tré.
és nem azért kell szakítanod, mert itt a másik csaj, hanem azért, mert már nem vagy szerelmes a barátnődbe, és rabolod feleslegesen az idejét, kihasználod érzelmileg.
engedd el, hadd találjon olyat, aki megbecsüli, szerelmes belé, és nem cicázik a háta mögött más lánnyal.
Engem az érdekelne, hogy a barátnőd tud róla, hogy találkozgatsz ezzel a lánnyal?
Patkányság amit csinálsz.
Ha úgy érzed,hogy már nem szereted a barátnőd, akkor vagy dolgozni kéne rajta és megjavítani. Vagy békében szakítani és UTÁNA elkezdeni ismerkedni, randizni.
Ezzel az új csajjal nagyon megérdemlitek egymást, mindketten jártok valakivel és közben egymással randiztok.
Te azért vagy jobban bűnösebb, mert egy sok éves kapcsolatod van, míg a csajnak "csak" egy pár hónapos.
Nyilván annál is gerinctelenség, de nálad még jobban,hogy évek óta együtt vagytok, együtt is éltek és ennyire nem tiszteled,hogy elmondd neki, hogy bocsi, de ez már nem fog működni.
Ha beleszerettél másba, akkor ez már veszett ügy a barátnőddel. Megérdemelné ő is,hogy tudja és le tudja zárni és tudjon olyat találni,akinek csak ő fog kelleni..
Egyébként biztos vagyok benne,hogy a barátnőd is érzi,hogy az utóbbi 2 hónapban valami nem ok, esetleg sejti is,hogy odáig vagy a csajért..Legyél férfi és mondd el neki..
Ne tarts egyszerre két vasat a tűzben, mert nagyon meg fogod égetni magad.
Mint írtam, a másik lánnyal jelenleg barátként kezeljük egymást, tehát egyelőre szó sincsen megcsalásról.
Csupán nem tudom eldönteni merre lépjek, mivel nem tudom egyértelműen mit szeretne tőlem, simán lehet hogy csak én értem félre a dolgot. Ezesetben viszont nem hagynám el a jelenlegi barátnőmet.
Nem vadásztam, és nem is vadászok, minket az élet sodort egymáshoz, erről, és hogy beleszerettem szerintem nem én tehetek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!