A ti ferjetek tokeletes szamotokra? Mi szamit "eleg jonak"?

"Mr. Perfect don't exist, my little friend"

Volbeat - Still counting

Számomra tökéletes.

Vagyis én sem vagyok tökéletes, és ő sem az, de pont olyan jó, amilyet érdemlek, nem jobb és nem kevesebb.

Jól megértjük egymást, de vannak dolgai amiket nem szeretek, ahogy ő sem mindent tud szeretni bennem, de ezeket is elfogadtuk.

Ez kicsit olyan kérdés, mintha elolvastál volna egy romantikus füzetecskét (ilyen Júlia, Romana és társai), most azt kérdeznéd, hogy ha nem kezdődik tüzijáték a gerincedben, ha hozzáér a kezedhez, meg ha azt mondja, hogy "élvezz nekem bébi" te nem tudsz rögtön elmenni, akkor ő nem az igazi?

A másik, már csak az emberekből kiindulva.

A legtöbben hazudnak, és szépítenek. Pont mint a romantikus regények. :)

Lehet, hogy fél szavakból értik egymást, és éjjelente úgy alszik el, bárcsak végre egyszer letépné a bugyiját, és már az előszobában megdöngetné az ajtónak támasztva, és ne lenne mindig ilyen unalmas a szex.

Csak ezt a fél szót se képes kimondani.

Nincs tökéletes ember és nincs tökéletes kapcsolat.

Aki ezt állítja, az hazudik.

A lényeg, amit te érzel. Viszont az, hogy jelenleg bizonytalanságot érzel, nem jó jel, és ez nem azt jelenti, hogy ő nem az igazi számodra, hanem azt, hogy benned van valamilyen félelem az elköteleződéstől. Ez a TE érzésed, és nem a kapcsolatot minősíti.

Éreztem így a mostani kapcsolatomban többször is, főleg átmeneti nehézségek esetén, és amikor helyretettem magamban ezt a bizonytalanságérzést, akkor újra lángolt a szerelem.

Egyébként sok-sok önismereti és emberismereti munka után nekem az az erős gyanúm, hogy aki úgy gondolja, hogy mindig ugyanúgy gondolkodik a társával és fél szavakból értik egymást, az valójában idealizálja a társát, és nem is kíváncsi arra, hogy a valóságban mit gondol a másik. A saját gondolatait és érzéseit tulajdonítja a másiknak, és ebben a tudatban éli az életét. Korántsem biztos, hogy ez a valóság, ez csak egy szubjektív érzés! Nincs két olyan ember, aki egyformán gondolkodna, maximum hasonlóan, de még két nagyon összeillő ember között is felmerülnek érdekütközések, konfliktusok. Ha ez nem így van, akkor inkább arról van szó, hogy az egyik fél tudatosan, tudattalanul elnyomja a saját igényeit és teljesen alárendeli magát a másiknak. Ettől a másik úgy érzi, hogy minden úgy megy, ahogy ő elképzelni, a társa mindenben egyetért vele. Pedig hosszú távon ennek is megvan ám a böjtje, nem lehet büntetlenül elfojtani az igényeinket, érzéseinket.

Számomra sokkal hitelesebb az, hogy "egy csomoszor nem is ertunk egyet, de megis meg szoktuk oldani". Ebben az esetben a konfliktusok nem kerülnek a szőnyeg alá, hanem megoldják azokat még idejében.

És igen, eljöhet az az idő, amikor a társak fél szavakból is értik egymást, de nem várható el! Egy felnőtt párkapcsolatban nagyon fontos a kommunikáció, mert amikor azt hisszük, hogy értjük a másikat, vagy ő minket, akkor egyáltalán nem biztos, hogy így is van, és akkor jönnek a "de hát én azt hittem" típusú konfliktusok. Az emberek nem gondolatolvasók! 10-20 év összecsiszolódás után már lehet, hogy értik egymás rezdüléseit, de ekkor sem lehet arra építeni, hogy majd úgyis kitalálja a másik. Ez egy gyermeki gondolkodásmód, a felnőtt, érett társkapcsolatokban nem működik.

Ne akarj olyanokhoz hasonlítani, akik idealizálják a kapcsolatukat, mert hidd el, hosszú távon azok a kapcsolatok lesznek tartósak, ahol VANNAK konfliktusok, de kezelik azokat. Akik pedig szőnyeg alá söprik, azoknak egy idő után nagyon fog púposodni az a szőnyeg.

Egyébként a fő kérdésre válaszolva:

A társam nem tökéletes. Szerencsére. Ha tökéletes lenne, nagyon rosszul érezném magam mellette, mivel én magam sem vagyok tökéletes.

Van egy csomó érdeme, amit nagyon tisztelek, értékelek és szeretek benne, újra és újra rácsodálkozom, hogy milyen nagyszerű ember.

És van egy csomó hibája is, amiket ugyanúgy szeretek benne. Mert hozzá tartozik. Tisztában vagyok azzal, hogy ha ezek a "hibák" nem lennének, akkor a másik oldal is hiányozna, a hibáiból fakadnak az erényei.

Pl. sokszor negatív gondolkodású, főleg önmagát látja negatívnak, ami idegesít, de éppen ezért törekszik folyamatos fejlődésre, mert elégedetlen önmagával, és ezt viszont tisztelem benne.

Sok mindenben kiegészítjük egymást, tanulunk egymástól, összecsiszolódtunk. Nem ugyanúgy működünk, mint a kapcsolat elején, mert kölcsönösen alkalmazkodtunk a másik működéséhez, és eltanultuk egymástól a hasznos tulajdonságokat.

Tisztában vagyok azzal, hogy a számomra fontos tulajdonságok optimális arányban vannak meg a társamban, ezt az együtt töltött idő bizonyítja, mert képesek vagyunk működtetni a kapcsolatot, nagyobb súrlódások nélkül. (Kis problémák mindig vannak, de azokat gyorsan meg tudjuk oldani és utána mindig csak erősebb és értékesebb lesz a kapcsolat.)

Biztos vannak olyanok, akik egy-egy tulajdonság tekintetében jobbak a társamnál, vagy akikben nincsenek meg azok a hibák, amik benne igen. De belőlük valószínűleg más, számomra fontos értékek hiányoznának, vagy olyan hibáik lennének, amiket nem tudnék tolerálni. A társam egy "csomag", és számomra pontosan optimális összeállításban van meg benne minden: a értékei és a hibái egyaránt.

Igazából engem nagyon meghatnak meg ezek a tökéletes kapcsolatról szóló sztorik. A fél szavakból megértjük egymást és miegyéb.

Én kicsit realistábbnak tartom magam az átlagnál, mert a család vezetői úgy ítélték meg, hogy nem érdemes teljesen tündérmeséken felnőnöm, legyek tisztába és készüljek fel az emberi élet csúnyaságaira is. Szóval én minden amit egy férfitól kívánhatok azt a párom megadja. Ez pedig a szeretett, tisztelet és, hogy mindent meg tudunk beszélni oldani.

Amely kapcsolatokra nekem rálátásom van/volt, ahhoz képest én megnyertem a jackpotot! Lehet nem értünk mindenben egyet, lehet, hogy nincs rátetoválva a homlokára, hogy ő az igazi, és fele olyan nyálas se, mint egy romantikus film férfi hőse, ellenben velem egy csapatot alkot és nem azon van, hogy még ő is elgáncsoljon, hanem azon, hogy megoldjuk a dolgainkat.

Manapság már az is nagy szó, ha egy férfi meri elkötelezni magát, ahol a nőt egyenlő félként kezeli. Mert engem olyan példák vesznek körbe, hogy csalják egymást, vagy képmutatóskodnak. Látszólag minden ok, de a felszín alatt marakodnak és teljesen idegenek egymásnak.

Azon házasságok, ahol már évek-évtizedek óta együtt vannak a felek, és tisztelik, szeretik egymást, ott is van vita, mosolyszünet, nézetletérés. De ott van az is, hogy megoldják.

Szóval kár azon agyalni, hogy másnak milyen, vagy milyennek tűnik. Ez a te életed és neked avval kell boldogulni amit az élet neked oszt. Ha a szerelmed megbecsül, szeret és lehet vele beszélni, akkor szerintem már megvan az embered.

Nincs tökéletes nő és férfi. Ennélfogva a tökéletes kapcsolat sem létezik. Olyan van, hogy elég jó kapcsolat. Amit leírtál az szerintem elég jó kapcsolat. Viszont ez hülyén hangzik, ezért szokták azt mondani, hogy tökéletes, mert megfelel mindkét félnek.

Minden kapcsolatban vannak veszekedések, viták, nehezebb időszakok. Akkor nem lennének, ha robotok lennénk és egyformán, egyértelműen gondolkodnánk mindenről.

Aki a tökéleteset hajszolja ne csodálkozzon, hogy nem találja meg soha.

Én úgy fogalmaznék, hogy ami nekem fontos, ahhoz a párom tökéletes. Nyilván vannak hibái, ahogy nekem is, tehát így ebben a formában nem leszünk tökéletesek egymásnak, de mivel szeretjük egymást, ezeket is elfogadtuk egymásban. Szerencsére még nincs olyan, ami nagyon zavarna benne, korábbi kapcsolatokban volt ilyen. Eléggé egyformák vagyunk, abszolút lelki társak (de erre ne alapozz Kérdező, mert ez tényleg ritka), és igen, valahol a legjobb barátom is, mert azért a legtöbb dolgot Ő tudja rólam, és nem a barátnőm. (régen ez sem így volt). Akivel 13 évig voltam együtt, azzal feleennyit nem tudtam megosztani és valahol mélyen nem is bíztam benne, be is jött.

A mostani párommal (2 év) abszolút telepátia van, szinte egy időben egy pillanatban gondolunk ugyanarra. Nem tudom ehhez mi kell, köztünk rendkívül erős a kötődés, egész biztos is vagyok abban, hogy mi egymással éljük le hátralévő éveinket.