Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek gyakori, hogy megtalálom a lélektársamat, az ikerlángomat de mégsem élhetek vele?
A te életedben, vagy úgy globálisan? Szerintem minden emberrel megesik legalább 1x, életében.
26/F
Ne... Átjön ez a lélekláng szöveg az ezó témáktól ide is?
Egyeseknek gyakori, hogy találnak olyan embert, akivel még csak 24 órát sem töltöttek együtt, de úgy érzik, hogy lelkit társak. Egyesek racionálisabbak ennél.
Annyira gyakori, hogy nincs is igazán kivétel. Tájékozódtam egy kicsit ebben a témában, amit egyébként alapból baromságnak tartok, és nemcsak hogy egyáltalán nem hiszek benne, hanem valahol sajnálom is azt a sok szerencsétlent, aki igen. Akik komolyan belemélyednek ebbe az ezós cuccba, azok akár több évig is várnak az általuk ikerlángnak gondolt személyre, akinek "érdekes módon" általában mindig családja van. Közben kínlódnak egyedül vagy a saját rossz kapcsolatukban, ahelyett, hogy azt próbálnák megjavítani, vagy egy teljesen új életet kezdeni. Felnőtt emberek, mégis hónapokat, éveket elpazarolnak olyan "jelekbe" belekapaszkodva, hogy például a "kiszemelt" végre szóba állt velük személyesen vagy neten, vagy hogy lájkolta valamelyik FB-képüket stb. A normálisabbja egy idő után rájön, hogy ennek semmi értelme, és ha még nem húzta le teljesen a mocsár, akkor hátat fordít az egésznek. A többiek meg küszködnek tovább. Annak ellenére, hogy nem tudnak pozitív példákról, azaz amikor sikerült volna egy-egy ilyen - szerintem beképzelt - ikerlángkapcsolat.
Szóval szerintem lépj ki a mesevilágból, ha jót akarsz magadnak.
Érvelni tudunk, de aki nincs benne, nem értheti.
Ezt a következtetést kell ebből levonnod ;)
Aham. Tehát akkor például a fizikát is kizárólag valamiféle fizikuskörök tagjai érthetik?
Aztán: Egy kívülálló hogyan kerül "bele", ha nem is érti? Mindenféle előzetes ismeretek nélkül beleugrani valamibe nem kóser.
Ha pedig mégis bekerült, akkor egyszerre csak csiribí-csiribá megérti?
Nem fog tetszeni, de tapasztalataim szerint* ez nem így működik. A "bent lévők" sem értik sokszor, csak próbálkoznak. Az előzetes ismeretekkel nem rendelkezők tájékozódnak, aztán lépnek. Ha valaki belemélyed, de valami nem stimmel, akkor jönnek a különböző magyarázatok, hogy miért nem... "Aduász" érv az, hogy a kiszemelt személy valószínűleg mégsem volt ikerláng. Vagy ikerláng, de majd csak egy következő életben fognak fizikailag is egyesülni. Vagy talán még ebben, de addig még sokat kell dolgozniuk magukon. És közben persze terjeszteni a szeretetet, átadni az "energiákat", mert ők a "kiválasztottak", meg "Földanya" így meg úgy... Na, persze.
* Tényleg nem csak a levegőbe beszélek. Kíváncsiságból utánaolvastam ennek az ikerláng/ikerlélek cuccnak, méghozzá alaposan. Néhány hónapig pedig nyomon követtem két netes csoport tevékenységét is. Ez idő alatt a tagoknak csak elenyésző kisebbsége volt gyakran aktív, és még közülük is voltak, akik "megunták", kiléptek, aztán néhányuk vissza.
Kérdések merültek fel lehetséges, de nem kielégítő válaszokkal, egymástól igencsak különböző - vagy egymással homlokegyenest ellenkező - elképzelésekkel.
Pozitív példát ("sikersztorit") pedig senki nem tudott említeni, még az országhatáron kívülről sem.
Nekem olyannak tűnt, mint egy virtuális vallási közösség, egy szekta. Csak várják és várják a "világvégét", vagy a megígért "új földet" vagy akármit, de az csak nem jön el.
A leginkább visszataszító pedig az volt, amit előzőleg említettem: sokan (a többség) nem függetlenként áhítozott egy sok esetben szintén nem független személyre. Néhányak pedig láthatóan lelkiismeret-furdalás nélkül csalták a házastársukat, és/vagy szerető szerepben szenvedtek, mert a másik fél nem akart kilépni a saját házasságából.
Mindezt "a szeretet jegyében", gondolom, mert "Földanyának" ez biztos tetszik... (sarcasm)
Most komolyan: tényleg egyiküknek sem tűnt fel ez az ellentmondás?
Úgy vagyok vele, hogy mindenki abban hisz, amiben akar. A nagy kérdés az, érdemes-e. Számomra egyértelműen NEM a válasz, ha egy-egy ideológia/tanrendszer/akármi elsőre talán egy jól felépített egésznek tűnik, de alaposabb vizsgálat után feltűnnek a logikai buktatók, hiányosságok, ellentmondások, problémák, nyitott kérdések.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!