Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Telhetetlen vagyok, vagy normális hogy rosszul érzem magam?
18/f
Először is hadd szögezzem le, nem szívesen írok ide Gyakorikérdésekre a magánéletemmel kapcsolatban, mivel amennyi ember annyi vélemény, és ezeket a dolgokat jobb ha az ember maga dolgozza fel netán valami közeli ismerőssel, testvérrel, értitek..
Háttértudni valók rólam, hogy egy ateista, realista, negatív, pesszimista, kicsikét szociális szorongásos, netán picit depressziós személyiség vagyok. Nincsenek olyan mély barátságaim, sem kapcsolataim mivel nehezen bízok meg úgy igazán bárkiben is.. lehet aztmondom magamnak "benne megbízók", de mégsem olyan mély barátságok hogy ne-tudnám elengedni őket örökre.
Köszönhetően annak hogy kiskorom óta anyám egyik nap teljesen jó kedélyű, megbízható, gondoskodó, szerető, másik nap oviból hazatérve bebaszva látom, veszekedve, fenyegetőzve késsel, önfeledten kitör a Mániákus depressziója, láttam már ahogy elvonóra viszik hónapokra, láttam már árokban, hallottam már szexelni az utcán, ilyenek.
Apám inkább pénzszerzéssel foglalatoskodott, egyedül az idősebb testvéremre tudtam számítani, hogy ne kattanjak be teljesen.
Szóval igen, úgymond a testvérem a mindenem, az egyetlen ember akiben megmernék bízni..
És vágyom még ilyen személyekre.. barátok nemjönnek össze, most viszont megismerkedtem egy lánnyal.. pontosabban fél éve.
Kételkedem, szerelem lenne-e? Félek nem az, ugyanis nemtudom mit kéne éreznem, nem érzem azt hogy olyan mélyen kötődne hozzám PEDIG NAGYON SZERETNÉM. Szeretem mint ember nagyon, mégis sok hibája zavar.. Az egyik ilyen hibája: hogy elhanyagolva érzem magam.
Úgy ismertem meg (tumblr haha) hogy bemutattuk egymásnak milyen rossz a mi életünk. És lám, tényleg.
Neki a szülei elváltak, édesanyjával lakik. Senkivel nincs otthon jóban, úgyhogy ha náluk vagyunk mindig úgymond "ketten a világ ellen" vagyunk, szerelmetesen. Ha nálunk vagyunk, szintúgy egymáséi vagyunk. Ha a szabadban vagyunk akkor ismétcsak egymásért élünk.
Na de ha ritkán ritkán apjáékoz levisz, akkor úgyérzem elhanyagol.
20%-ban foglalkozik velem 80%-ban apjáékkal (apja, mostohaanyja, nem vérszerinti fiú öccse ~12 éves)
Konkrétan amikor először voltam ott vele, volt 3 kanapé. Egyiken apja és mostohaanyja ült, másikon a szerelmem és a fiútesója (ölelkeztek, dögönyözték egymást, betakaróztak ilyenek), haramdikon én a kutyákkal.. és néztük a tv-t.. És ez így 2-3x megtörtént. Mindig rosszul érzem magam ott, elhanyagolva.
Természtesen beszéltem vele erről, és törekszik hogy foglalkozzon velem is. Na de itt a baj: "velem is". Úgy gondolom velem kéne inkább lennie.. legalábbis minimum 50-50%ban.. de nem érzem. Látom hogy próbálkozik, mostmár egyre többször jön oda direktbe hozzám hogy megöleljen vagy ilyenek, de még mindig nem érzem..
Most hétvégén lehívott hozzájuk, megérkezem minden tökjó, erre kivisznek egy telkükre ahol cementet kellett vinnem talicskában 1 órán keresztül oda vissza.
Ezzel semmi baj nincs, szeretem a munkát, de azzal igen, hogy amíg az apja keményen dolgozott, mostohaanyja keverte a cementet, én vittem talicskában.. addig a barátnőm a tesójával ökörködött, játszottak, egy telefont baltával poénból széttörtek, elnevetgéltek. Hozzám ritkán ritkán odajött egy ölelésre azt ennyi.
A nap többi részében már jobban éreztem azért picit h próbál velem is törődni, bár mondjuk azért lehet mivel ittam pár felespohárnyi házipáleszt.. Nemtudom
Úgy érzem elhanyagol ilyenkor.
Ami nem is lenne baj, csak
1. nem ehhez szoktam hozzá..
2. mindig mondja h a mindene vagyok, közben úgy gondolom kettőnk közül ÉN vagyok az aki képes lennék a családomon felülhelyezni őt és csak vele törődni.
Mitgondoltok?
Még talán témához hozzátartozik hogy éretlennek gondolom.. olyanokon tud hisztizni, hogy 2 órával később megyek, vagy h egy héten 5x találkpozunk (2. délután, 3. reggel felkelek hogy korán láthassam, majd hétvégén is találkozunk) és egyszer az egyik délutánt lemondtam.. úgy kiakad h konkrétan megutál egy órára majd "jajj bocsi énvagyok a hülye stb stb".. Fura
válasza:Szereted a munkát? :D
Akkor még Öcsém nem csináltál szar dolgokat. :D
válasza:1#: igazad van :"D
2#: ezzel a kommenteddel annyival elorebb jutottam mint a vilag a megszuleteseddel..
3#: Nem feltesok, az apjanak a nojenek a gyereke egy elozo hazassagbol. Verszerint semmi kozuk egymashoz. Egeszen kiskoruk ota ismerik egymast, (4-5 eveskortol), nagyon egymashoz nottek.. de nekem akkoris furcsa ez..:C
válasza: válasza:Az eddigiekkel ellentétes véleményt fogok írni, de hát ezt előre bekalkuláltad... :D
Szerintem nem jogos a "hiányérzeted", és egyáltalán nem is hanyagol el a lány.
Először is: Te magad írtad, hogy RITKÁN mentek az apjáékhoz. Márpedig ők szeretik egymást az apjával, és ez ÍGY JÓ. Szokták mondani, hogy egy szülőnek a gyereke mindig is az marad, akárhány éves is. Inkább örülni kellene annak, hogy ők jóban vannak. Lehet, hogy több találkozást is igényelnének. Amikor pedig _ritkán_ végre együtt tölthetnek egy kis időt, akkor természetes, hogy egymással foglalkoznak leginkább. Jó szülő-gyerek kapcsolat esetén gyakran szokás összejönni, egyéni igényektől függően hetente-kéthetente, de vannak, akik ennél is sűrűbben látogatják a szüleiket, ha megtehetik.
Tartsd szem előtt, hogy amikor az apjához mentek, akkor ők már régen látták egymást, ellentétben veletek, akik szinte minden nap találkoztok. Tehát az lenne a furcsa, ha ti lógnátok állandóan egymás nyakában ott is, és a vendéglátókat hanyagolná a barátnőd. Persze az okés, hogy azért ne tegyen/tegyenek úgy, mint ha ott sem lennél. De egyébként meg nem "kötelező" vele menned, mehet egyedül is.
A normális szülő-gyerek viszonyra visszatérve pedig: te saját magad tapasztaltad/tapasztalod az ellenkezőjét, és ennek hátrányait. Az apád elhanyagolt, vele nem alakult ki szoros kötődés és bizalom. Az anyukáddal sem, a mentális betegsége miatt. Elnézést, nem sértésnek szánom, ezt egyszerűen így mondják a pszichológiában: nem tudsz egészségesen kötődni. Ez nem a te hibád, a gyerekkori kötődési minták hatnak ki a felnőtt korban is. A kötődés hiánya (apukád) és az ambivalens kötődés (anyukád) nyomta rá a bélyegét az életedre. A felnőttkori párkapcsolatokat pedig leginkább az anyához való kötődés befolyásolja. Az írásod alapján értelmesnek tűnsz, keress rá a témára a neten, olvasgass egy kicsit.
Az idősebb tesódhoz kötődtél nagyon, ő volt számodra valamiféle pótlék (másoknak rokonok vagy barátok szoktak ilyesmi szerepet betölteni); de a másik/többi tesódat nem is említetted. Tehát gyerekkorodban "megszoktad", hogy CSAK EGY ember van melletted, csak benne bízol. Most pedig ki akarsz sajátítani egy lányt, hogy mindig csakis veled foglalkozzon, és ő is UGYANOLYAN szinten helyezzen téged a családja fölé (akikkel pedig jó a kapcsolata), mint te őt (akinek viszont rossz a kapcsolata a családjával). Remélem, érthető, hogy mi a baj a hozzáállásoddal.
Felmerült bennem még az a kérdés is, hogy jelenleg milyen a kapcsolatod az említett testvéreddel, akire mindig számíthattál. Tartod vele a kapcsolatot? Ha igen, milyen gyakran találkoztok? Ha esetleg veled van a barátnőd is, akkor te melyikőjükkel foglalkozol többet? Ha viszont nincs kontakt, annak mi az oka?
Az ember alapvetően szociális lény, szükségesek a különböző kapcsolatok: család, barátok, haverok. Persze annak is lehet helye, hogy "ketten vagytok a világ ellen", de ne akarj mindenki mást mindig kizárni az életetekből. Egyrészt nem egészséges, másrészt nagyon veszélyes is lehet, mindkettőtökre nézve. A párkapcsolat EGYFAJTA kapcsolat, emellett léteznek más fajták is, és inkább igyekezzetek ilyeneket kiépíteni, minthogy magatokba gubóztok. (Nem kell átesni a ló túloldalára persze, szóval nem népes baráti körre gondolok. Csak legyen pár NORMÁLIS szociális kapcsolatotok.)
#4: koszonom:)
#5: Pszichologus vagy netan?:D marmint ezt nem szemrehanyaskent irom, csupan ugygondolom helyes a meglatasod marpedig ez egy nagyon osszetett tema. Egyetlen testverem van a Noverem. Joban vagyunk, bar rirkan ritkan latom (2-3 naponta jon haza, mindig dolga van mivel mar 22 eves).
Apammal es anyammal is meg-megvagyogatok, de ezalatt azt ertem h barmikor hatratudnam oket hagyni.
Igen igen tudom nem egeszseges ez a kisajatitas, csupan vagyom erre melyen belul. Probalkozom mas kapcsolatok kialakitasara is, de mindegyik kapcsolatomra ugytekintek kb h "ha elmenne nem zavarna, hozzaszoktam mar.."
Mindenkinek ilyen korban van egy legjobb baratja.. Hat nekem volt evekig kiskorom ota, de egy eve "lepattintottam". Egyszeruen mar nem ereztem hogy az idon kivul barmi is kotne hozza.
Ahhoz hogy nemtudok egeszsegesen kotodni az emberekhez.. Hat fajdalmas de talan igaz. De nem azt jelenti hogy ne tudnek, csupan a pszichologiai tenyezok miatt ez nalam mashogy alakult ki. Koszonom a hozzaszolasod, sokkal elorebb jutottam
#5: ha noveremmel es baratnommel vagyok, beszelunk egy ket sort de akkor inkabb csak magunk vagyunk a szerelmemmel
Nemnagyon vannak baratai, o bulizos tipus, kicsit eretlen
Nekem vannak barataim de nem annyira melyek, vagyis egy ketto mely de ugyerzem megsem igazi, en nemvagyok bulizos tipus, es hat pszichologiailag elrontott:'D
válasza:Nem vagyok pszichológus, csak kötelező tantárgy volt a főiskolán két évig a pszichológia, ill. érdekel is, ezért elég sokat olvastam magamtól is.
Úgy írtad, "idősebb testvérem", ezért gondoltam, hogy van legalább egy fiatalabb is. :D De mindegy végül is. Azt írtad, hogy a 2-3 naponta történő hazalátogatását nyomatékosan ritkának érzed. Ebből is látszik, amit írtál előzőleg, hogy "ő a mindened, az egyetlen ember, akiben meg tudnál bízni". Ő a "biztos pont" az életedben, akire mindig számíthattál, és ez jó, hogy van ilyen ember. Szerintem most azt kell megtanulnod, hogy másokban is megbízz, ha nem is ugyanilyen mértékben, de legalább valamennyire. A csalódás esélye minden emberek közötti kapcsolatban fennáll, ezért (is) félünk megnyílni valakinek, ill. komolyabb érzelmeket táplálni valaki iránt. De az ettől való félelem nem szabad, hogy visszatartson, különösen párkapcsolat esetében nem.
Te ugyebár "hátrányos helyzetű" vagy a szüleid miatt, és lehet, hogy a jelenlegi kapcsolataidnál is ezért érzed úgy, hogy "már hozzászoktál, hogy elmennek".
Ezzel erősen ellentétben áll viszont az, hogy a gyerekkortól legjobb barátodat "lepattintottad"...
Nem próbállak meg tovább elemezgetni, hiszen ez tényleg nem az én asztalom. De továbbra is biztatlak, hogy olvasgass a témában, szerintem ez sokat segíthet.
Részemről nem preferencia, csak egy szimpla keresés, de kezdhetnéd pl. itt:
Nekem a teszt linkje nem működik, így kerestem másikat:
A továbbiakat meg már rád bízom. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!